Egy meleg fiú története

első

Normális és boldog gyerekkorom volt. Sok baráttal rendelkeztem, de volt valaki, aki igazán különleges volt a számomra, óvoda óta. Ő volt Jeon Jungkook. Mellettem volt életem egyik legnehezebb időszakában, amikor anya meghalt.Tíz éves voltam és egészen addig semmi gondom nem volt az életben. Apával ketten maradtunk, de Jungkooknak köszönhetően egy idő után feldolgoztam az édesanyám elvesztését, már amennyire fellehet az ilyet. Mindig tudta mit kell nekem mondani, mivel vidíthatna fel és azt hittem örökké együtt leszünk. Hogy örökké legjobb barátok leszünk, de sajnos tévedtem.

Felkerültünk a középiskolába és mivel valamivel zárkózottabb lettem, ahogy idősödtem, már nem barátkoztam olyan könnyedén. Igazából Jungkookon kívül egy barátom sem maradt, de nem is bántam, mert nekem ő elég volt, csak rá volt szükségem. Ő viszont nem így viszonyult hozzám és ez már az első hónapokban kiderült. Egyre többet lógott az idősebekkel és az osztályunk menő gyerekeivel. Jungkook jó családból származott, az anyukája és az apukája is magas beosztásban dolgoztak híres cégeknél, amíg minket sosem vetett fel a pénz, pláne miután anya is meghalt.

Na szóval a lényeg az, hogy eltávolodtunk, míg egy nap nem keresett többet. Rossz társaságba került, akik előszeretettel bántották a gyengébbeket. Engem elkerültek szerencsére, legalább Jungkookban ennyi maradt, hogy nem bántott kifejezetten, bár a későbbiekben voltak csúnya beszólásai. Én nem tudtam őt ilyen könnyen elengedni. Nem ment, hogy több éves barátságot és az emlékeimet csak úgy eldobjam. Nem akartam harc nélkül feladni. Sokszor kerestem őt. Elmentem a házukhoz, de vagy nem nyitottak ajtót, vagy az édesanyja küldött el azzal, hogy nincs otthon a fia, pedig tudom, hogy ott volt. Nem értettem miért tette ezt, ezért rengeteget sírtam miatta. Folyton az járt az eszembe, hogy mit rontottam el, de sosem jöttem rá, egyetlen egyszer sem. Sokszor eszembe jutott az első napunk a középiskolában és az ígérete.

„Ma van az első nap a középsuliban és iszonyat izgatott vagyok miatta, de sokat segít, hogy Kookie itt van nekem. Alig várom, hogy új élményeket szerezzünk együtt. Nem vagyok túl nyitott az emberek felé, de tudom, hogy Kookie majd ebben is segít nekem, ahogy anya halálakor. Ő az én bástyám és mindig mellettem áll.

Nagy levegőt véve állok meg a hatalmas épület kapujában, hogy végig mérjem a helyet, ahová négy évig fogok járni és ahol minden bizonnyal felejthetetlen élmények érnek majd. Határozott elképzeléseim vannak ezzel kapcsolatban. Szeretnék szerelemre találni és új barátokra is ha lehetséges, na meg hallottam, hogy van egy jó könyvklubb is, melybe szeretnék jelentkezni.

-Izgulsz Minnie? - lép mellém legjobb barátom.

-Nagyon. - bólintok.

-Nem kell aggódnod, ha valaki bántani akar, majd én megvédelek! - jelenti ki komolyan, de nekem mégis mosolyognom kell rajta, aztán hirtelen villan át valami rossz érzés rajtam, mitől én is elkomolyodom.

-Mindig mellettem leszel, igaz? Te nem fogsz elhagyni engem? - kissé könnyes szemekkel tekintek sötét íriszeibe, melyben az elszántság csillog.

-Sosem hagylak el, megígérem! - motyogja és arcomra teszi egyik hatalmas tenyerét, hogy megcirógassa azt. „

Ennek ellenére pár hónap múlva ignorált és soha többet nem kereste a társaságomat. Ha a suliban megközelítettem, egyszerűen elmenekült előlem, de akadt olyan is, hogy új barátai zavartak el a közeléből. Feladtam. Elérte, amit akart. Nem kerestem többé. Kívül úgy látszott elfogadtam, hogy már nem vagyunk barátok, de ez nagyon nem így volt. Zavart, minden egyes nap, mert még csak egy hülye magyarázatot sem kaptam, hogy miért és így persze csak magamat tudtam hibáztatni.

Abban az időben kezdtem egyre jobban lenni az egyik tizenegyedikes fiúval, aki lassan átvette Jungkook helyét, bár sosem töltötte be azt az űrt, amit a másik fiú hagyott maga után a lelkemben. Ő mindig különlegesebb volt a számomra. Seokjin sok mindenben segített nekem, de utána már egyetemista lett és kevesebb ideje volt rám. Megértettem emiatt, hisz nem tehetett róla és tényleg a barátom maradt ennek ellenére.

Összesen eddig tehát három nagy csapás ért az életemben. Szedjük össze őket. Az első ugye anya halála, a második Jungkook elvesztése és akkor jöjjön a harmadik.

Meleg vagyok. Ezt szintén kilencedikben vettem észre. Meséltem erről apának is, amit nagyon nem kellett volna, mert akkor legalább ő megmaradt volna nekem, de hibáztam. Hatalmasat hibáztam, mert elmondtam neki, hogy a fiúk vonzanak.

Nem bántott engem, félreértés ne essék, legalábbis nem fizikailag, de az addigi erős kapocs, ami köztünk volt, majdhogynem elszakadt. Nem tudta elfogadni, hogy ilyen fia van. Onnantól kezdve nem kereste a társaságom, nem voltak közös programjaink, amik addig rendszeresnek voltak mondhatóak. Hirtelen már nem beszélgetett velem, csak ha muszáj volt. Tulajdonképpen idegenként kezelt engem.

Ekkor már legalább Seokjin mellettem volt, aki támogatott és tudta min megyek keresztül, mert ő is meleg volt. Ő volt az egyetlen, akit érdekeltem még a világon, miután valamilyen úton módon, mindenki magamra hagyott, akit valaha szerettem. Ha ő nincs, talán feladtam volna.

Sosem vagdostam magam vagy, amit ilyenkor szokás. Én inkább a könyvekbe menekültem és én is írni kezdtem. Először rövidebb történeteket, majd megpróbálkoztam egy regénnyel is, de sajnos elakadtam benne, ezért visszatértem a novellákhoz. Így kiadhattam minden fájdalmat és kárt sem okoztam vele senkinek. Ezeket egy blogra pakoltam fel és az tartotta bennem a lelket, hogy sokaknak tetszettek a történeteim. Mikor megdicsértek engem vagy éppen kifejtették, hogy hasonlóan éreznek, mint az egyes karaktereim és segítettem nekik azzal, hogy megírtam ezeket, mindig felvillanyozódtam. Ez elég volt nekem, hogy tudjam, van helyem a világban, mégha a szeretteim le is mondtak rólam.

Sziasztok!
Elég spontán ötletből jött létre ez a kis fici, ami konkrétan tegnap jutott az eszembe és írtam meg az első részt.
Szeretném folytatni, ha érdekelne titeket. Nem tervezem hosszúra nyújtani a dolgot, rövidebb történet lenne mint a többi.
Jelezzétek, hogy lenne-e rá igény! 😘