Egy meleg fiú története

tizennyolcadik

Órákig voltam a temetőben és csak akkor indultam haza, amikor már teljesen átfagytam. Senki nem volt még otthon, ezért csináltam egy instant ráment, amit lassan ettem meg, majd felmentem a szobámba és elővettem a laptopomat. Bebugyoláltam magamat a takarómba és elindítottam egy filmet, amin sikeresen el is szundítottam, így kihagyva egy jó nagy részt belőle.

-Jimin, ébresztő! - suttogta valaki a levegőbe, mire mocorogni kezdtem, de a szemeimet nem nyitottam ki. - Jiminie! - simított a fejemre az illető, mitől egyből kipattantak a szemeim és láttam, hogy apa ül az ágyam szélén. Egyből felültem és megöleltem őt. Szükségem volt rá és talán már megtehettem, hiszen javult a kapcsolatunk. Nagyot dobbant a szívem, mikor viszonozta azt. Szokatlan és hihetetlen volt, de nagyon jó. - Jól érzed magad?

-Nem. - pityeredtem el.

-Mi a baj? - simogatta a hátamat.

-Csak... - nem mondhattam el, hogy Jungkook az, mert szerelmes vagyok belé, viszont ő nem érez így irántam. Nagyon féltem, hogy akkor visszalépünk a kapcsolatunkban. Azt gondoltam nagyon törékeny az a jó viszony és talán ha emlékeztetném rá mi vagyok, rögtön ki is dobna otthonról, ezért inkább vettem egy nagy levegőt, lenyeltem a könnyeim és folytattam. - Csak nem éreztem ma jól magam, ezért... Nem voltam ma iskolában. Holnap elmegyek az orvoshoz igazolásért.

-Már jobban vagy? - kérdezte, miközben eltolt magától. Bólintottam. - Akkor majd én írok neked igazolást a mairól.

-Jó. Köszönöm, apa. - motyogtam, ő pedig csak biccentett egyet.

-Nem jössz le vacsorázni?

-Nem vagyok éhes. - ráztam meg a fejemet. Apa furán, némi aggodalommal figyelt engem, de tudomásul vette, hogy nem eszem velük, majd elhagyta a szobámat.

Hátradőltem az ágyamon és elsírtam magam. Apa olyan kedves volt velem, ezt pedig nem tudtam hirtelen feldolgozni. Nem tudtam elhinni, hogy megtörtént az, hogy feljött a szobámba értem, ráadásul aggódott miattam. Azt hittem álmodok és ha felkelek, újra az a rideg férfi lesz, aki idegenként kezel majd. Nagyon a határaimon táncoltam. Örültem, mégis rettegtem, mert hosszú idő után először volt mit vesztenem. Még abban a három évben is, amit apa és Jungkook nélkül töltöttem, jobban éreztem magam lelkileg. Ettől pedig bűntudatom volt, de tényleg sokkal felszabadultabb voltam, hiszen nem volt semmim, ami miatt aggódnom kellett volna.

Reggel fájt a fejem és a szemeim bedagadtak a sírástól. Nem erőltettem meg magam öltözködés terén. Egyszerű világos kék farmert és fehér pólót vettem fel, arra pedig egy kapucnis fekete pulcsit. A süsüt a fejembe húztam, ami eltakarta a borzalmas kinézetemet, majd a földszintre mentem, vállamon a táskámmal. Namsun már ott volt a konyhában, de apát nem láttam.

-Jó reggelt. - köszöntem, majd töltöttem magamnak egy kis kávét és ízesítés nélkül bele ittam, hátha úgy jobban használ.

-Jó reggelt. - mért végig a nő. - Csinálok neked reggelit.

-Nem kérek, köszönöm. Sietnem kell. - tettem le a pultra a bögrémet.

-Jimin. Tegnap sem vacsoráztál, ráadásul elég sápadt is vagy. Aggódom érted! - lépett mellém.

-Jól vagyok Namsun. - hadartam, majd már tovább is álltam.

Lassan, komótosan battyogtam a suli felé. A könyvtárban lekuporodtam az egyik asztalhoz és elővettem az angol füzetemet, melyet a tanfolyamon használtam. Csak bámultam a papírt és a latin betűket, egyszerűen nem fogtam fel semmit. Az ajtó nyitódott, amifelé lassan fordítottam a tekintetem, hogy Jungkookot lássam meg belépni.