Egy meleg fiú története

huszonharmadik

Pár napig nem változott különösen semmi. Jungkookkal sokat voltunk együtt és bemutatott a barátainak is, akik mind kedvesek voltak velem és egy kettő megjegyezte, hogy mindig is sokat hallottak rólam. Az egyikük, név szerint Taehyung, emlékezett rá, hogy Jungkook a legjobb barátom volt, mikor kezdtük a középiskolát és nem nézte jó szemmel azt, hogy Ten tele tömte Kookie fejét mindenfélével. Azt mondta nekem, hogy Jungkook végre igazán boldog mellettem és nagyon örül neki, hogy velem van. Kiderült számomra, hogy nagyon jó barátai vannak és felesleges volt tartanom tőlük. Alig vártam, hogy Jinnie is találkozzon Jungkookkal, mert bár látásból ismerték egymást, sosem beszéltek. Jinnie végig követte azt, hogy Jungkook elhagyott engem, mert akkor kezdtünk jobban összebarátkozni vele. Nekem már ő volt a legjobb barátom, hisz Jungkook sokkal több volt attól.

Csütörtökön a tanfolyamról mentem haza egyedül, mert Jungkook aznap nem tudott eljönni az egyik haverja miatt, akinek volt egy kis balesete és kórházba került. Kérdeztem tőle vele menjek-e, de azt mondta semmi szükség rá, mert tényleg csak az ijedelem volt nagy. Otthon ahogy beléptem az ajtón, finom illatok csapták meg az orromat, mire nagyot korgott a hasam. A konyhába mentem, ahol Namsun sürgött forgott éppen. Mióta ismertem állandóan főzött ránk, de elmondása szerint nagyon szeretett főzni és minket is, ezért elakart minket halmozni minden jóval. Ez tök megható volt. Nagyon megszerettem őt, azalatt a rövid idő alatt is.

-Szia! - léptem oda, hogy meglessem mi lesz a vacsora és elcsentem egy kis darab répát is, mert tényleg nagyon éhes voltam.

-Szia Jimin! - mosolygott rám, ahogy mindig tette. - Milyen napod volt?

-Jó, csak elfáradtam...

-Jungkook nem jött veled? - nézett mögém.

-Nem, mert az egyik haverja kórházba került, de nincs semmi baja! - adtam meg az információt, amit tudtam.

-Ó. Jobbulást neki! Amúgy meg jobb is így! - fordult vissza az ételhez.

-Jobb? Mármint? - néztem rá értetlenül.

-Ja, csak mert szeretnénk veled beszélni Hajunnal... - halkult el a hangja.

-Beszélni? - kérdeztem félve. - Miről?

-Előbb együnk Jimin! Ne aggódj, nem történik semmi rossz! - szedte ki a tányérokat a szekrényből és elkezdett megtéríteni a vacsorához. Nem tudtam, hogy álljak az egészhez, mert megijedtem, viszont Namsun azt mondta, hogy ne aggódjak és ha ő ezt mondta, az úgy is volt.

Kétes érzésekkel ültem végig a vacsorát és hiába voltam nagyon éhes mikor haza értem, mégsem sikerült sokat ennem. Apa szótlan volt, de más nem látszott rajta. Nem tűnt dühösnek, amit jó jelnek vettem, Namsunnak meg egyenesen jó kedve volt, bár ez gyakori jelenség volt a nőnél. Vacsora után átmentünk a nappaliba, ahol magukkal szembe ültettek le és hosszú percekig csend vett körbe minket. Itt már iszonyat ideges voltam és a számat kezdtem rágni, ujjaimat pedig folyamatosan piszkálgattam azt kívánva, bárcsak Jungkook is velem lenne.

-Jimin, lenne valami amiről nem esett szó köztünk évek óta. Ami miatt ez az egész helyzet kialakult. - szólalt meg apa feszülten. Egyből tudtam, hogy miről lesz szó. Befeszült az egész testem és ha lehet, még idegesebb lettem. - Tudom, hogy nagyon csúnyán viselkedtem veled, mikor elmondtad, hogy meleg vagy. Ahelyett, hogy támogattalak volna, képes voltam eltaszítani magamtól, ezzel kimaradva az életedből, amit nagyon bánok. Fogalmam sem volt a terveidről, arról, hogy már érettségiztél irodalomból, hogy írsz és író is akarsz lenni... Nagyon sok mindenről lemaradtam veled kapcsolatban. Ha anyukád látna engem, biztos nagyon csalódott lenne, mert nekem az lett volna a feladatom, hogy melletted legyek és azt mondjam minden rendben van, ehelyett viszont épp az ellenkezőjét tettem. - apa remegő hangon és könnyes szemekkel beszélt hozzám, aki hasonló, kaotikus állapotban volt. Fel sem fogtam mi történik. - Tisztában vagyok vele, hogy elkéstem ezzel, de elfogadlak téged Jimin. Nem érdekel, hogy meleg vagy csak az, hogy boldog légy, mert megérdemled! Te az én kisfiam vagy és innentől kezdve melletted fogok állni, akármi is legyen! Büszke vagyok rád és őszintén csodállak amiatt, hogy egy ilyen ember mellett mint én, el tudtad érni mindezt és kitartottál, ráadásul még rólam is gondoskodtál. Nagy kérés, de meg tudsz nekem bocsátani, Jiminie? - nézett a szemembe. Igazán megtört volt a tekintete. Csalódtam benne ez igaz, de ugyanazon az elven voltam, mint Jungkookkal, tehát nem akartam még több időt veszíteni vele. Ráadásul azt mondta elfogad engem és büszke rám! Mi mást akarhattam volna?