Somebody that I used to Know |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

one

....ahogy a zene dörömbölt a fülemben, úgy lett egyre jobban úrrá rajtam az álmosság. Korán keltem, és nem aludtam ki magam rendesen. Őszintén szólva nem készültem fel erre a hajnali 6-kor való indulásnak. Már fél 4-kor fent voltam, és körülbelül fél óra alatt kész is voltam, utána pedig nem tudtam mit kezdeni magammal.
  Végül nehezen, de elment az idő, és a cuccaimmal együtt kimentem az iskola elé, ahonnan a busz indult. Mindenki hamar ideért, és fel is szálltunk a járműre. Én Tobio mellett foglaltam helyet, és jelenleg a vállára dőlve hallgatom a zenét, miközben a szemem le, és fél csukódik, annyira álmos vagyok.

  - Komolyan? - hallottam meg Hinata hangját, annak ellenére, hogy hangosan hallgattam a zenét.

Egyből kikaptam a fülhallgatómat, és felemeltem a fejemet a fekete hajú fiú válláról.

  - Igen, nem is tudtad? - nézett Hinatara Tanaka felvont szemöldökkel.

  - Nem, honnan kellett volna tudnom? - morcoskodott a fiú.

  - Tokióba megyünk, te észkombájn - kiáltott neki előre Tobio - Nyilván a Fukorodani is ott lesz.

  - Te azt hitted, hogy Koutaroék nem lesznek ott? - pislogtam Hinatara, miközben felemelkedtem a székről.

  - Hagyjatok békén! - vágott morcos arcot Hinata, majd előre fordult.

  - Szegény már - nevettem ki őt kedvesen, majd visszahelyezkedtem Tobio mellé - Várod már a tábort?

  - Várom. Találkozhatunk erős, és jó játékosokkal, és ezáltal fejlődhetünk.

  - Az AobaJohsai is ott lesz? Nem láttam a nevüket a lapon.

  - Kettő papír van - nézett rám Tobio, mire látványosan lett vörös a fejem.

  - Hupsz...

  - Hinata kettő - sóhajtott nagyot. 

  - Valószínűleg ő nem látta az első papírt, te pedig a másodikat.

  - Jó, hagyjál már - fontam össze a mellkasom előtt a kezemet - Legyen ott bárki, én nagyon várom már. Kicsit legalább kizökkent a megszokott környezetünkből, ami még jót is tehet nekünk.

  - Van benne valami. És Hinata is végre kitombolhatja magát - sóhajtott nagyot - Egyébként azt ugye tudod, hogy rajtad kívül nem lesz más lány?

  - Mi? - kaptam rá hirtelen a tekintetem, a busz pedig épp akkor állt meg.

  - Minden csapatnak szinte fiú menedzsere és edzője van. Akiknek pedig lány van, azok nem értek rá idén, így ők nem tudtak eljönni. Nekünk van csak két lány, illetve most csak egy, mert te jöttél helyettük - javította ki magát.

  - Yachi is pont ilyenkor ment ki külföldre az apukájához - sóhajtottam.

  - Bocs, hogy nem szóltunk - nézett rám Tobio.

  - Nagyszerű - forgattam meg a szememet - Remélem valami anyuka eljött és majd lesz velem egy szobában. 

  - Hát figyelj - szedte össze a cuccát - Kísérőtanár még lehet nő. Szóval nincs minden veszve.

  - Adja isten - sóhajtottam, majd barátomhoz hasonlóan én is szedelőzködni kezdtem. 

Ahogy összeszedtük a buszon lévő cuccunkat, elkezdtünk leszállni. Ahogy lent voltunk, nagyot szippantottam a tokiói levegőbe. Végre itt vagyunk.

  - Azt a rohadt - hallottam meg Tanaka hangját, mire ösztönösen felé fordultam - Komolyan itt fogunk edzeni? - ámult el. 

S ahogy megláttam én is a helyet, a szám szinte tátva maradt. Egy nagy kapu üdvözölt bennünket, melyre nagy betűkkel volt kiírva, hogy: "Tokiói Sportlétesítmény Edzőtábora". A kapu hatalmas volt, de ami bent volt, az még elképesztőbb volt. A busz kívül állt meg, mi pedig beléptünk a kapun, mely nyitva volt. 
  A kapun belül három igen nagy épület volt, melyeknek tetején egy állvány volt. Az egyik épületen egy hatalmas "A" betű, a másikon "B", az utolsón pedig egy "C" betű. Ezek az épületek akkorák voltak, mint egy fél focipálya. Apropó focipálya. A három épület mögött egy nagyon is jól látható focipálya helyezkedett el, mellette egy medencével. A három nagy épület egymás mellett állt, az előbb említett dolgok előtt. Bal oldalt, az épületek mellet egyenest a kerítés mellett volt egy kisebb épület, melyre nagy betűkkel az "Étterem" volt felírva. Az étterem mellett padok és asztalok helyezkedtek el. Jobb oldalt pedig egy akkora épület, mint egy kisebb hotel. Így nem csoda, hogy az utolsó épületre, melyet észrevettünk, a "Szállás" név volt feltüntetve. Szinte ámultunk, és bámultunk, hogy mennyire fejlett, és szép ez a hely. Mi arra gondoltunk, hogy rozoga kunyhokban leszünk, de ez minden vágyunkat felülmúlta. Ráadásul közel olt a belvároshoz is. 

  - Nagyon remélem, hogy jó helyre jöttünk - ugrándozott Hinata.

  - Én is - csatlakoztam hozzá.

   - Mindjárt jön a fő szervező, és elmondja mit hol találtok - jött oda hozzánk Takeda-sensei - Bár ahogy látom az épületek megvannak nevezve, szóval nem lesz nehéz megtalálni őket. Ahogy körbevezetett minket, és elfoglaltuk a szállást, szabadnapotok lesz. Ennyit tudok a mai napról, illetve óráról, szóval kérlek ne menjetek el, és hallgassátok figyelemmel a fő szervező urat.

Lázasan bólogattunk, miközben Noyaval és Tobioval már arról beszéltünk, hogy milyen jó lenne már játszani egyet, ezekben a hatalmas termekben. A beszélgetéseket azonban megzavarta egy felnőtt férfi, aki odajött hozzánk. Jól ismertem ezt a férfit. Fekete hajában volt pár ősz tincs volt megtalálható, nyakában egy belépőkártya lógott, és fekete Adidas melegítőszettet viselt.

  - Üdvözöllek titeket. Kuroo Monoma vagyok, a hely tulajdonosa, és az edzőtábor fő szervezője. Köszöntelek benneteket, a Tokiói Sportlétesítmény Edzőtáborában, Karasuno Középiskola!

Így hát elkezdődött. Az a nyár, mely mindenki számára meglepetéseket okozott. Egy olyan nyár, melyet egyikünk se fog soha elfelejteni. Még ha akarjuk, akkor sem...

_____

Hyhy.
Összeszedtem magam, és megírtam az elsőrészt. Nagyon bepörögtem most tőle, mert létre szeretnék hozni egy olyan világot, közösséget, amiben én hozom a szabályokat, és én hozom létre a környezetet. És itt van ez. Ez a könyv, mely pont tökéletes a fantáziám eme részéhez.