Somebody that I used to Know |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

seventeen

Reggel amikor felébredtem, nem találtam magam mellett senkit. Tisztán emlékszem arra, hogy este Atsumuval aludtunk el, de ezek szerint reggelre elment. Álmosan lépkedtem a fürdőbe, majd ezt követően elkezdtem mosni a fogamat, közben pedig a telefonomat néztem meg. Tobio írt, valamint a fiúk a közös csoportba. Semmi különös nem volt. És az volt a legfurcsább, hogy még Atsumu se írt, hogy elment volna. A fogmosás után felöltöztem, majd elkezdtem őt hívni. Ma mentünk volna a városba, nehogy már pont most tűnjön el. Hiába hívtam, ő nem vette fel. Folyamatosan foglaltat jelzett a telefon, így a negyedik hívásnál már inkább hagytam. 
  A cipőmet a lábamra kaptam, majd ezt követően leindultam a második emeltre, hogy a szobájába mehessek, hogy mégis merre van. 
Ahogy leértem a másodikra, szinte senkit se láttam a folyosókon. Nem is csodálom, hiszen fél nyolc múlt pár perce. Sokan már reggeliznek. A szobához érve bekopogtam, majd vártam, hogy ajtót nyissanak. Nagy meglepetésemre Osamu nyitott ajtót, és láttam rajta, hogy iszonyatosan feszült.

  - Jó reggelt, Osamu - köszöntem neki barátságosan.

  - Jó reggelt a faszom - morogta idegesen.

  - Öhm, esetleg nem tudod, hogy merre van a testvéred? Úgy volt, hogy ma megyünk a városba, de nem veszi fel a telefont - szóltam zavartan - Esetleg alszik?

  - A büdös francokat, telefonál az udvaron - szólt idegesen, majd nekidőlt az ajtófélfának - Most komolyan veled aludt este?

  - Igen - vallottam be zavartan - De miért vagy ennyire ideges? Minden rendben van?

  - Már, hogy a faszba lenne? - kiabált rám, és a hangjától visszhangzott a folyosó. De Osamu nem állt le - Hogy lenne már minden rendben? Az a hülye gyerek hazudik, mint a vízfolyás!

  - Mi? - néztem rá értetlenül.

  - Én már nem bírok neked tovább hazudni [Név]! - nézett rám mérgesen -  'Tsumunak otthon barátnője van, akivel iszonyatos jól megvoltak. Csupán amíg itt van a táborban addig szünetelnek, mert a barátnője arra kérte, hogy amíg itt van foglalkozzon a röpivel, ne vele. Mert így jobban tud majd edzeni, és fejlődni is tud. De az a barom mindent elcseszett, miután te megjelentél! Előállt azzal, hogy még mindig irántad érez valamit, és veled akar lenni. De közben felhívta őt Nana, és akkor már nem volt biztos az érzéseiben. Pedig én mondtam neki! Mondtam, hogy ne játsszon veletek, és hogy képes ilyet csinálni, de nem figyelt rám! Azt mondta, hogy ő majd megoldja! Igen! Az lett belőle, hogy Nananak vissza se volt hajlandó írni, amikor kétnaponta megkérdezte, hogy mi a helyzet, és nem tudta már kimagyarázni magát, és tegnap összevesztek. Most pedig kint telefonál vele, mert valaki a csapatból szólt neki, hogy itt vagy te, és miket csinál veled. Sajnálom, hogy nem mondtam el, de próbáltam veled beszélni, de sose tudtam, mert mindig közbejött valami.

Úgy éreztem magam, mint akit erősen arcon ütöttek egy ásóval. De vagy hatszor. A fejemben folyamatosan az csengett, hogy Atsumunak otthon barátnője volt, akivel állítólagosan nagyon is jól megvoltak. És itt voltam én. Akit teljesen hülyére vettek, és hazudtak neki. És én képes voltam bízni benne, elhinni neki, hogy jó vagyok neki, és tényleg szeretne tőle valamit. Ezért volt akkor, hogy gondolkodnia kell, és idő kell neki. Mindvégig ott volt a válasz az orrom előtt, csak nem tettem össze a szálakat. Mindvégig megvezetett, pedig magamtól is rájöhettem volna. Facebookon semmi se volt fent. Az instáját pedig nem néztem meg. Egyszer sem. Pedig lehet meg kellett volna.

  - Mióta vannak együtt? - kérdeztem méregtől eltorzult hangon.

  - Szeptemberben lesznek 1 évesek - válaszolt Osamu.

Mintha kést döftek volna belém, és vagy hatszor megforgatták volna. Elegem lett. Nagyon durván elegem. 
  Szó nélkül hátat fordítottam Osamunak, majd sietősen haladtam le a lépcsőn, miközben a harag keltette érzés miatt a könnyek szúrták a szememet. Ahogy a hallba értem, szinte kirobogtam az ajtón, és ennek következtében majdnem nekicsaptam az ajtót Tetsunak, Kenmanak, Koutaronak és Tsukishimanak.