Somebody that I used to Know |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

eight

Ahogy végeztünk a vacsorával a szobánkba igyekeztünk.

  - [Név] - állt meg a saját szobája előtt Tobio - Elmegyek futni. Van kedved velem jönni?

  - Oh, igen! - néztem rá mosolyogva - 10 perc múlva kész leszek.

  - Rendben, akkor majd aki előbb elkészül átmegy a másikért - tanácsolta, majd belépett a szobájukba.

Én is ugyanúgy tettem, és legnagyobb meglepetésemre egy pakoló Akanet láttam.

  - Akane? Mit csinálsz? - néztem rá kíváncsian. 

  - Anyu telefonált, hogy a nagyink rosszul lett, és bevitték a kórházba. Beszéltünk az igazgatóval, hogy elmehessünk a táborból emiatt. Most fontosabb ez nekünk - szólt rekedt hangon.

  - Iszonyatosan sajnálom, és remélem minden rendben lesz vele! - nézte rá aggódva, majd odaléptem hozzá - Tudok esetleg valamiben segíteni? Pakoljak össze neked?

  - Ha a fürdőben lévő dolgaimat összepakolnád nekem, azért nagyon hálás lennék - mosolygott rám halványan.

Csak bólintottam, majd a fürdőbe lépve összepakoltam minden egyes dolgot, ami hozzá tartozott. Sajnálom őt. gy életvidám lány, és még most is próbál mosolyogni, holott látom rajta, hogy nehéz neki. 
  Hamar összepakoltuk Akane cuccait, és közben Tobio is átjött.

  - Hát ti? - szeppent meg.

  - Családi dolgok - legyintett Akane zavartan - Remélem ti azért még jól érzitek magatokat majd, és minden alkalat kihasználtok arra, hogy edzetek, és jól szórakozzatok. 

  - Ne segítsek levinni a holmid? - nézett rá Tobio.

  - Nem kell, köszönöm. A bátyám már vár engem a folyosó végén.

  - Kitartást - öleltem magamhoz őt erősen, és a végén egy biztató puszit adtam a fejére.

Akane szorosan magához fogott, és kiélvezte az ölelésem. Ezt követően elhúzódott, majd végleg elköszönt tőlünk. Egyedül maradtam Tobioval, de igazból ténylege gyedül. Hiszen nem volt már lakótársam.

  - Mi történt? - nézett le rám Tobio.

  - A nagymamájuk rosszul lett, és kórházba került.

  - Oh, basszus.. - illetődött meg Tobio - remélem minél hamarabb jobban lesz.

  - Én is - sóhajtottam - Sajnálom, hogy várnod kell.

  - Semmi baj, csak nyugodtan - tartotta maga elé a kezét.

Végignéztem Tobion. Rövidnadrág, felül egy fekete póló, amin sportpulcsi van. Lábán futócipő.
A fiú tisztességes volt, és nem nézett oda, amíg átöltöztem.

  - Megvagyok! - álltam elé rövidnadrágban, fehér pólóban, felkötött hajjal, pulcsival a derekamon.

Tobio biccentett, majd elhagytuk a szobámat, mely teljesen üres lett. Ahogy haladtunk lefelé, szinte semmilyen hangot nem hallottam. Valószínűleg mindenki pihen.

  - Összeállítottam egy tervet - kezdte el húzogatni az ujját a képernyőn Tobio - Tessék - tartotta felém a telefont, én pedig megláttam az 5 km-es tervet. 

  - De jó, 5 km-t fogunk futni? - húztam a számat.

  - Nem muszáj jönni ha nem akarsz - nyújtózott egyet - Nem foglak lehagyni, megvárlak.

  - Pihenünk közben?

  - Pihenünk - mosolygott rám a fekete hajú fiú.

Ekkor szó nélkül tettem el a zsebembe a telefont, majd futni kezdtem.