Somebody that I used to Know |Miya Atsumu Fanfiction - Befejezett|

fifteen

Hinataval és Tobioval egy kisit késve értünk oda a csapatos edzésre, mert épp egy videót néztünk arról, ahogy egy kisgyerek megment egy kiskutyát. Muszáj volt végignézni azt a videót. Annyira megható volt!

  - Bocsánat, bocsánat, itt vagyunk! - álltam meg Daichi előtt a fiúkkal.

  - Mégis mit csináltatok? - rázta a fejét Suga.

  - Egy videót néztünk! - vallotta be végül Hinata.

  - Videót? - vonta fel a szemöldökét Suga.

  - Egy kislány megmentett egy kiskutyát! - tartotta vissza műkönnyeit.

  - Olyan megható volt! - szorította ökölbe a kezét Tobio.

  - Jézusom - nézett rájuk Daichi meglepve.

  - Mindegy, kezdjük az edzést - rázta a fejét Suga.

  - Bokuto hogy van? - nézett rám Daichi.

  - Tegnap este elaludt nálam a szobában, és azóta az igazak álmát alussza - szóltam zavartan.

  - Mi? Azóta alszik? - kerekedett el a fiúk szeme.

  - Aha. De volt már amikor átaludt 16 órát is - nevettem el magam.

  - Orvos már látta? - rezzent meg Asahi.

  - Áh, ez nála normális - legyintettem.

  - Csapatok! - sípolt a bíró, majd a Fukurodanira és az Inarizakira mutatott.

  - Ez az, nem mi kezdünk - ültek le a fiúk a padra, Hinata pedig sóhajtott egyet - Hé, csak szerintem olyan, mintha az Inarizakiban kicsit feszült lenen a hangulat?

A tekintetem egyből az említett csapat felé vezettem. Tényleg úgy látszott, mintha némi feszültség lenne köztük.

  - De, most hogy mondod - vizslattam én is őket, és ebbe Tobio is beszállt.

A meccs elkezdődött. Atsumuék szerváltak, a labda pedig egyből átment a hálón, viszont Akaashiék visszajuttatták. Itt kezdtek érdekesek lenni a dolgok. Ahogy ment a játék, Atsumu úgy rontotta el a feladásokat, aminek az lett a következménye, hogy lecserélték. A második szettben viszont visszaállt a kezdőfelállásba. Azonban itt sem lett jobb a helyzet. Se a csapat, se mi, se senki nem értette, hogy mi van vele, de látszott rajta, hogy tisztára feszült és a gondolatai nagyon nem a röplabdán vannak jelenleg. 
  Aztán eljött a vége, ahol elszakadt a cérna. Atsumu szervált, a labda nem ment át, hanem egyenest Osamu fejének repült.

  - Sajnálom! - szólt oda egyből Astumu.

  - Elárulnád, hogy mi a fészkes francot művelsz? - fordult hátra idegesen az ikertestvére. 

  - Mondtam, hogy sajnálom! Nem volt szándékos! - mentette magát Atsumu.

  - Aha, azért rontottál reggel is! Szedd már össze magadat, az isten szerelmére! - kiabált vele Osamu.

  - Hé, nyugi - szólt rájuk a csapatkapitányuk.

  - De én ezt már nem bírom!

  - 'Samu állj már le. Mondom véletlen volt! - sétált oda hozzá Atsumu.

  - Nem, kurvára nem! Nézz már végre magadba, szedd össze magadat, és döntsd már el végre, hogy mit is akarsz valójában, mert a környezetedre is kihat ez az idióta viselkedésed, és gondolkodási módod! Mégis hogy akarsz így röpizni? Hogy akarsz így fejlődni, ha egy egyszerű döntést nem tudsz meghozni?!