Zöld csillag (BakuDeku)

5. rész -A kés

   Lassan, lehajtott fejjel sétáltam a csapatom után. A fejemben ezernyi gondolat, akár tornádó csapongtak, és próbáltak egy hosszú láncot képezni, de a rengeteg megválaszolatlan kérdés nem hagyta nekik. Miért nem szeret engem senki? Miért vagyok ennyire használhatatlan? Miért kaptam meg ezt a képességet, mikor én csak egy szerencsétlenség vagyok? Miért? Miért? Miért...

   -Oi Deku! -megrezzentem, és a fejemet kicsit felemelve néztem azokba a gyönyörű skarlát szemekbe. -Mit csinálsz itt hátul rondaság?!

   -Kacchan, é-én csak...

   -Megint dadogsz te kis brokkoli?! Mikor leszel végre elég bátor ahhoz, hogy kiállj magadért, és megvéd magad? Így senki sem fog szeretni! Bár, nem mintha most szeretne valaki, te kis nyomorék.

   Éreztem, ahogy minden egyes szava, mint egy kalapács töri darabokra a szilánkokat, amiket hajdanán még a lelkemnek neveztem volna. Minden egyes szava egy tör volt, ami már így is haldokló szívembe fúródott.

   Fejemet ismét lehajtottam, próbálva takarni a könnyel telt tekintettem.

   -Bármikor is próbáltam eddig kiállni magam mellett, te mindig ott voltál. Te és a gúnyos szavaid. Bármikor akartam megvédeni magam, te mindig a földbe döngöltél, és ott is tartasz azóta is. De ellened én képtelen vagyok tenni... Nem tudok kiállni ellened, szavakkal bántani téged. Tudod miért? Elmondjam, vagy már magadtól is rájöttél? -a suttogásomat szüneteltetve néztem fel a gyönyörű arcra, amin a színtiszta meglepettség tükröződött. -Ezek szerint még nem -akaratlanul is egy fájdalmas mosoly kúszott ajkaimra. -Azért mert szeretlek. Tudom, hogy túl őszinte vagy ahhoz, hogy ne mond a képembe a hibáim. Tudom, hogy te nem akarsz bántani, csak ilyen a természeted. De borzasztóan fáj minden szavad, és a fájdalom soha sem enyhül. Még a penge sem segített... -az utolsó pár szót még halkabban ejtem ki, bár a hatalmasra tágult pupillájából látom, hogy mégis meghallotta.

   Nem akartam megvárni, míg a sokk által kifejtett hatás elmúlik, így előre akartam szaladni a sensei mellé, ám egy ismeretlen hang meggátolt ebben.

   -Ó, ha nem csal a szemem, a UA méltán híres osztályával, és a fantasztikus tanárávál van szerencsék találkozni, nem igaz Knife?

   -Mintha igazad lenne Hinotama.

   Megpördülve a tengelyem körül néztem farkasszemet a mögöttünk álló kisebb csoporttal, akik alig 6-an lehettek

   -Kik maguk? -Katsuki hangja élesen hasította ketté a levegőt, én pedig felmérve a másik csapat túlerejét, helymegosztásba kezdtem az osztálycsoportban. Legalábbis kezdtem volna, mert a hatalmas sietségben rossz ikonra kattintottam, és egy erre a feladatra teljesen alkalmatlan személynek küldtem el az adatokat.

   -Azok, akik most jól szétverik a seggetek!

   A Hinotama nevű fickó a kezében hirtelen megformált tűzlabdát felém hajította, ami elől a sebtében aktivált Foot Styleom segítségével tértem ki felugorva a mellettem lévő házfalra. A ház falon futva lendületet szereztem, és a jobb lábammal tarkón rúgtam. Ekkor egy villámgyors árny húzott el mellettem, és másodpercek töredéke alatt került Kacchan mögé, ám ő hirtelen hátrarobbantva kerülte ki a csapást. A képessége a sebességének a növelése,a mi valószínűleg rengeteg energiát is felemészt.

   Földet érésem után a következő fickót vette célba, ám, mikor végre elérhettem volna, az övéből egy kis tárgyat hajított felém. Én egyből kitértem és ütéshez készülődtem, de az ember helyén hirtelen egy kis matrióskababa jelent meg. (Ne kérdezd miért az, csak.) Hova tűnt? Egyből választ is kaptam eme kérdésemre, mikor egy erős rúgás érte a fejemet, ami vagy 2 métert repített rajtam, egészen egy újabb társuk elé. Vállam fölött egy pillantást vetettem hátra, és túlzás nélkül nyugtázhattam, hogy Katsuki remekel, és már kiütötte a tűzgolyós srácot, Kirishimáék, pedig már szaladnak is felénk.

   -Ne másra figyelj, hanem rám, kis pofa! -egy, a normálisnál erősebb öklös térített vissza a valóságba, ahol is egy (valószínűleg) helycserélő képességű, és egy  erőnövelő képességgel megáldott személy próbált megölni.

   Ám, ekkor végre Katsuki és befutott, és velem a jobbján estünk neki az ellenségnek. A két bűnözőt le is vertük, ám mikor Katsuki a végső ütést akarta be vinni az erőnővel rendelkező személynek, mikor is egy kés csapódott a vállába, ezzel megállásra késztetve a szerelmemet. A Knife nevű gonosztevő már a második kését is elhajította társam felé, ami most a térdkalácsába fúródott, ezzel instabillá téve őt. A következő dobás Katsuki szíve felé irányult.

   Az idő lelassulni látszott, a testem pedig önkéntelenül is Ő felé lódult meg, és használva a One for all-t futott teljes erőből a bajban lévő felé. Testünk egymásnak csapódott, és mindketten elterültünk az utca kövén.

   -Köszönöm Deku. Most lássuk el ennek a fickónak a baját! -elsőnek ő tápaszkodott fel, a késéket kirántva a testéből, majd én is követtem a példáját.

   Ekkor hatalmas fájdalom hasított a hasfalamba, ami visszaparancsolt a betonra. Lassan vezetem a tekintetemet a térdelő lábaimon keresztül a hősruhám zöldebb részére, de a látvány miatt a világ teljesen megfordult körülöttem. Egy markolat állt ki a testemből, ami a saját véremben tocsogott.

   -Ka-kacchan... -halkan mondtam ki annak a személynek a nevét, aki egész életemben a legtöbbet jelentette nekem.

   A skarlát szemekben félelem, aggódás és döbbenet csillant mikor végre realizálta mi történt, és egyből felém indult, ám a kegyetlen sors nem adta meg nekünk azt a lehetőséget, hogy én lássam is, amint ideér. Szemem előtt a fekete foltok egyre nagyobbak lettek, a testemből minden erő elszállt, és hátra hanyatlottam.

   Az utolsó kép ami eljutott az agyamig, egy gyönyörű, mélyvörös szempár volt.