Akaratomon kívül 3 - Aki Szeret Az Sokat Veszíthet |Befejezett|

10.

- Visszafoglaljuk a Candela közösséget.

Ahogyan apám a szemembe nézett, és kimondta ezt a mondatot, bármennyire is megijedtem, megdobbant a szívem.

A teremre csend ereszkedett, mindenki apám szavain gondolkozott, csakhogy én jól ismertem a taktikáját: nem fogja engedni, hogy elbizonytalanodjanak az emberek, addig húzza őket, amíg bele nem mennek. - A Candela közösség jelenleg rossz kezekben van, de maga a közösség a hasznunkra válhat. Hiszen egyedül nem vagyunk elég erősek. Ha egyesítenénk a két közösséget, sokkal több esélyünk lenne, bármi következik. - Folytatta a beszédet pár pillanat hatásszünet után. Nekem közben egyre hevesebben kezdett dobogni a szívem, és izgalommal teli aggodalommal néztem össze ismét Aaronnal. Éreztem a láthatatlan kötelékünkön keresztül, hogy ő, mint kevésbé érintett személy, egyáltalán nincs elragadtatva az ötlettől. - Jelenleg a volt titoknokom van hatalmon, de a közösség többi tagja nem áll mögötte, csak félnek tőle. Titokban beszélek több taggal is. - Lóbálta meg a kezében tartott papírokat. - És mindenki azt állítja, hogy még hűek hozzám, így ha letörném Isaac uralmát, mellém állnának. Isaac úgy gondolja, hogy egyedül, elveszve bujkálok jelenleg valahol. Fogalma sincs róla, hogy egy remek közösség befogadott, és nagylelkűen meghallgatja a szavaimat. Ha lenne pár bátor jelentkező közületek, aki részt venne egy kalandban a közösségének a biztos jövőjének biztosítása érdekében, összeállhatnánk, és meglepve Isaacat seperc alatt felszabadíthatnánk a Candela közösséget. A két közösség együtt erős lenne, és nem kellene félelemben élnünk. Újabb közösségek csatlakoznának a szövetségünkhöz, és nyert ügyünk lenne. - Szónokolt, miközben egyre több embernek csillant lelkesedés a szemében. Apám már érezte, hogy nyert ügye van, de tudtam, hogy még a beszéde végére tartogat egy ütőkártyát. Körülnézve a termen megállapíthattam, hogy a legtöbben támogatni fogják, habár féltettem egy kicsit az embereket. Nem láttak át apámon úgy, mint én. Amint elmúlt a meglepettségem, a lelkesedésemet düh váltotta fel, amiért az orruknál fogva vezeti a megjelent különlegeseket. Összeszorított szájjal vártam a beszéd végét. - Nem kellene félnünk az esetleges támadástól, mert elég erősek lennénk, hogy megvédjük magunkat. - Nézett végig a termen, és tudtam, hogy most jön az, amivel ráteszi a pontot arra a bizonyos i-re. - Megmutatnánk a Bizottságnak, hogy milyen fából faragtak minket. - Mosolyodott el. Ráharaptam a számra ezt az érvet hallva, ugyanis tökéletesen tudtam, hogy ezzel mindenkit megnyert magának. A tömegből többen is lelkesen bekiáltottak, vagy a bólogatni kezdtek, apám pedig elégedetten lépett hátra, teret adni Penny anyjának. Aaron mellettem a fejét csóvalva figyelte a fellelkesült tömeget. Minden közösségnél érzékeny téma a Bizottság, ezt mindenki tudja, így elég alattomos volt egy ilyen érvvel rávenni a különlegeseket egy harcban való részvételre.

- Tegye fel a kezét, aki a kezdeményezés mellé áll! - Kiabálta túl Penny anyja a tömeget, mire a teremben lévő különlegeseknek sorban emelkedett magasba a keze. Rajtunk, és pár hátul ülő, aggodalmas tekintetű különlegesen kívül mindenki felemelte a kezét. Nem tudtam, mit gondoljak róla, hogy Zeph és Penny keze is a magasba ledült. Ethant is megkerestem a tekintetemmel, aki lassan, de magabiztosan emelte a kezét a magasba, mire a mellette ülő Angel is megtette ugyanezt.

Én egyszerűen nem tudtam, mit kellene tennem, ugyanis láttam apám valódi szándékát a beszéd mögött, de az én szavazatom már úgysem számított volna. Penny anyja kissé aggódó tekintettel jelentette be a szavazás eredményét, mire az egész teremben örömujjongás hangzott fel. A számat harapdálva hallgattam, hogy akik szeretnének csatlakozni a küldetéshez, azok hol találják meg apámat. Amint vége lett a gyűlésnek, elsőként viharoztam ki a tárgyalóból Aaronnal és Mike-al a nyomomban. Gondolkodás nélkül indultam a vendégszobák felé, és meg sem álltam a folyosó végén lévő utolsó szobáig. Ott megálltam, és karba tett kézzel vártam apámat. Aaronék mellettem álltak, és sokatmondó pillantásokat váltottak, miközben engem figyeltek a csendes őrjöngésem közben.