Akaratomon kívül 3 - Aki Szeret Az Sokat Veszíthet |Befejezett|

36.

Amikor véget ért a tárgyalás a Vihar közösség küldöttjeivel, Stuarték az ajtó felé menet beszélték meg a hallottakat. Apámék rögtön elvonultak folytatni a szervezkedést, de nekem még volt egy kis elintéznivalóm.

Az emelvényről lelépve a padok felé vettem az irányt, miközben egy intéssel jeleztem az előszoba felé tartó Aaronnak, hogy menjen nyugodtan.

- Szia. - Köszöntem rá ridegen az éppen felálló Pennyre, mire felém kapta a fejét, és elmosolyodott.

- Szia!

- Megkérdezhetem, hogy miért vagy itt? - Kérdeztem, keresztbe téve a karjaimat magam előtt. - Egyértelműen nem a tárgyalás miatt. - Húztam fel a szemöldökömet kérdőn, mire Penny kínosan elnézett mellettem.

- Csak úgy. - Vont vállat.

- Csak úgy? Csak úgy ideutaztál, hogy üldögélhess itt egy ideig?

- Nem mindegy neked, miért vagyok itt? Azt csinálok, amit akarok! - Csattant fel, mire idegesen felnevettem.

- Hány éves vagy? - Ráztam meg a fejemet. - Egyszerűen kíváncsi voltam miért vagy ott mindig mindenhol. Folyton feltűnsz ott is, ahol semmi keresnivalód. Már igazán szeretném tudni, hogy miért.

- Nem vagyok ott mindig mindenhol. - Csóválta a fejét, miközben mindenhova nézett, csak rám nem. Időközben kiürült a terem, így a veszekedésünktől zengett a tárgyaló.

- Nekem nagyon úgy tűnik. - Tártam szét a karjaimat. - Miért jössz mindig, ha van rá alkalmad?

- Miattad. - Nyögte ki, mire meglepetésemben felszaladt a szemöldököm.

- Hogy mi? - Kérdeztem felemelt hanggal. - Csak azért vagy mindig a környéken, hogy engem idegesíts? Ez most komoly? - Csóváltam a fejemet csalódottan. Lejátszódott a fejemben a sok szóváltásunk, és dühösen haraptam be a számat. Tudtam, hogy idegesítjük egymást, de nem hittem volna, hogy ő ezt élvezi. Számomra eszméletlenül frusztráló volt a jelenléte, ugyanis nem bírtam viselkedni a közelében, márpedig megszoktam, hogy a kezemben tartom a dolgaimat. Azt hittem, kellően ellöktem magamtól a beszólásaimmal, de úgy tűnt ő élvezte ezt az ellenségeskedést.

- Nem! - Kiáltott fel, mire az egész gondolatmenetem megszakadt. Penny idegesen rázta meg a fejét, amitől a copfja ide-oda kezdett csapkodni. Beharapta a száját, és engem vizslatott, miközben egyre pirosabb lett az idegességtől az arca. Belenéztem a különleges, lila szemébe és elhatároztam, hogy most végleg kiszedem belőle a válaszokat. Miért tűnik fel mindig a közelünkben? Miért van rákattanva Aaronra? Miért viszonyul hozzám mindig pozitívan, amikor én folyamatosan gonosz vagyok vele?

- Akkor miért? - Kérdeztem rá egyenesen, mire Penny idegesen végigjáratta a tekintetét a szobán. - Nincs itt senki, akinek meg kell játszanod magad. Most megmondhatod őszintén, hogy mi jár a fejedben. - Mondtam, mire Penny rám emelte a tekintetét, és vett egy mély lélegzetet. - Kíváncsian hallgatla... - Ekkor Penny felém nyúlt, mire a tokomon akadtak a szavak, és meglepődve hőköltem volna hátra, de erre nem került sor. Nem tudom mire számítottam, hogy mit fog tenni, de a tenyere az arcomra csúszott, a feje pedig hirtelen nagyon közel volt az enyémhez. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogyan még közelebb hajol, és az ajkát az enyémhez érinti, mire magától becsukódott a szemem.

Még fel sem fogtam, mi történik, Penny már el is húzódott tőlem, és mire kinyitottam a szememet, már csak a hátát láttam, ahogyan az ajtó felé siet.

Nem szóltam egy szót sem, csak álltam a tárgyaló szélén, mint akit leöntöttek egy vödörnyi hidegvízzel. Kikerekedett szemekkel figyeltem, ahogy Penny kiviharzik a teremből, és becsukódik utána az ajtó. A tárgyalóra néma csönd telepedett, szinte hallani lehetett az agyam kattogását, miközben próbálom feldolgozni, hogy mi is történt az imént.