Akaratomon kívül 3 - Aki Szeret Az Sokat Veszíthet |Befejezett|

41.

A következő pillanatban mindenki egyszerre mozdult. Mike megpróbálta kitépni magát a katona kezéből, nem törődve az élete veszélyeztetésével. Aaron, én és Penny egy-egy hangos kiáltással feléjük vetettük magukat, mire Mike támadója ijedten engedett a szorításán és kapta fel a fejét. És csakis ennek köszönhetően találta telibe Matt tűzgolyója. A katona egyenesen az arcába kapta a támadást, így rögtön holtan esett össze. Zihálva fékeztem le a holttest előtt, majd behunytam a szememet egy másodpercre.

Ez volt az a pillanat, amikor mindent megbántam. Legszívesebben mindent visszacsináltam volna, csak hogy azt a bizonytalan, baljóslatú pillanatot kikerülhessem. A szobámban akartam ülni, a puha ágyamon, és a plafont bámulva álmodozni. El akartam tűnni onnan, visszamenni az időben, és mindent máshogy intézni. Bármit megadtam volna, ha abban az egy másodpercben, a katona teste felett állva, behunyt szemmel, vágtázó pulzussal, valahol máshol lehettem volna. Tudtam, hogy mi következik, és nem akartam átélni. Egyszerűen meg akartam semmisülni, eltűnni a földről, felszívódni az ismeretlenbe, bármit, csak azt ne....

És ekkor ért el a fülemhez Mike ordítása. Már akkor legördült az első könnycsepp az arcomon, amikor még ki sem nyitottam a szememet. A hányinger kerülgetett, és legszívesebben befutottam volna az erdőbe, és zokogva bebújtam volna egy fa tövébe. Mégis erőt vettem magamon, és kinyitottam a szememet. Ekkor valakinek a kezét megéreztem a tenyeremben, mire csodálkozva pillantottam Pennyre. Ő nem engem nézett, hanem az ellenkező irányba, és úgy markolta a kezemet, mintha az utolsó kapaszkodója lennék. Abban a pillanatban valamiért jól esett az érintése, így a kezét megszorítva pillantottam abba az irányba, ahová ő is nézett. A szívem majd megszakadt, amikor megláttam Mike-ot a halott öccse mellett térdelni. A szabad kezemmel megtöröltem a könnyes szememet, habár már mindenem csurom víz volt, így mit sem számított ez a mozdulat. Úgy éreztem, hogy a gyomrom icipicire zsugorodott, az agyam pedig zsibbadni kezdett az elém táruló képtől. Mindent megtettem volna azért, hogy kiderüljön, csak egy lidérces álom közepén vagyok, de sajnos nem jött az ébredés.

Mike zokogva húzta magához Matt testét, és szorosan átölelte. Ebben a pillanatban Mike nem volt több, mint egy szerető báty, aki a kisöccsét tartja a karjaiban. Szorosan magához vonta, és az arcát beletemette a hajába.

- Ne... Nem... - Jutott el hozzám Mike megtört hangja, amitől hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. - Matty... Matty...

Aaron nagy nehezen összeszedte magát, és Mike-hoz lépett. Melléjük guggolt, és Mike hátára tette a kezét, miközben kivörösödött szeméből folyamatosan potyogtak a könnyek, összekeveredve esőcseppekel.

- Miért... Miért... - Motyogta Mike a halott öccse hajába elcsukló hangon.

- Megmentett téged. - Suttogta Aaron megviselt tekintettel.

- Nem akartam, hogy ezt tegye. - Zokogott fel Mike, én pedig ismét megtöröltem a szememet.

- Ő döntött így. - Mondta Aaron. - Tudta, hogy bele fog halni, mégis téged mentett.

Ekkor egy villám cikázott át a sötét erdőn, amitől egy pillanatra tisztán láttam az előttem zajló jelenetet. Mike egyik kezével halott öccse hátát tartotta, a másikkal pedig magához ölelte. Matt teste ernyedten feküdt Mike ölében, akár egy bábu. Éjfeketévé vált szemei élettelenül bámultak a semmibe. És abban a másodpercben, amikor a pillanatnyi világosságot kihasználva a szemeibe néztem, az egyik szeme sarkából kibuggyant egy csepp feketeség, akár egy könnycsepp. Végigfolyt az arcán, majd a földre csöppent, belekeveredve a sárba.

Ismét sötét lett, én pedig összeszorult torokkal vettem rá magamat, hogy feléjük induljak. Magam után húzva Pennyt léptem Mike mellé, majd leguggoltam, és átöleltem a vállát, ami rázkódott a zokogástól. Penny szintén leült a sáros földre, és a szemét törölgetve, némán bámulta Matt testét, miközben egy hatalmas mennydörgés rázta meg az éjszakai erdőt. Ismét Matt arcára vándorolt a tekintetem, és észrevettem, hogy a másik szeméből is elindult egy fekete könnycsepp lefelé az arcán. Azt a cseppet egy újabb követte, majd még egy. Fiatal arcát egyre többször szelték át a sötét könnycseppek. Olyan volt, mintha Matt velünk sírt volna.

Szívesen mondtam volna valami megnyugtatót Mike-nak, de ebben a szituációban nem lehetett mit mondani. Így csak csendben ültünk mellette hárman, megszakadt szívvel, könnyes arccal, sáros ruhákban. Már olyan sötét volt, hogy alig lehetett látni valamit. Az egész erdőt elborította egyfajta homály, mintha egy ködfüggöny ereszkedett volna ránk. Az eső megállíthatatlanul szakadt, mintha az ég is siratta volna a történteket. A látótávolságunkon belül már nem volt senki, a pár méterre tőlünk még mindig tartó csata zajai azonban eljutottak hozzánk. Pisztolyok dördültek, sikítások rázták meg az erdőt. Tőlünk minden irányból jöttek a szörnyű hangok, mintha csak az egésznek a közepén csücsültünk volna. Néha valamelyik irányból fellobbant egy-egy tűzgolyó, esetleg egy villám adott pillanatnyi fényt a sötétségben számunkra.

Ekkor mozgást érzékeltem nem messze tőlünk, és oda kaptam a fejemet. Egy alak mozgott a fák között, miközben láthatóan a csatát szerette volna elkerülni. Ilyen sötétben is rögtön felismertem az alakhoz tartozó embert, és a gyászt egy pillanat alatt váltotta fel az őrületes düh.

Miközben mi éppen a halott barátunk felett sírunk, az egész balhé okozója nyugodt szívvel sétálgat, és próbálja elkerülni azt a csatát, ami miatta robbant ki.

- Maradjatok Mike-al! - Szóltam oda Aaronnak és Pennynek, le sem véve a szememet a célpontomról, majd lassan felálltam és felé indultam. Kissé lehajolva követtem, figyelve, hogy ne csapjak nagy zajt, de szerencsémre a zuhogó eső hangja elnyomta a lépteim zaját. Miközben haladtam előre, megpillantottam egy ájult katonát, aki mellett egy pisztoly feküdt. Felkaptam a földről a pisztolyt, majd felgyorsítottam a lépteimet.

- Állj meg! - Kiáltottam fel, és előre szegeztem a pisztolyt, mire Peb megtorpant előttem pár méterre. Egy pillanatnyi lefagyás után lassan megfordult, és egyenesen a szemembe nézett. Szokás szerint felállt a szőr a hátamon a pillantásától. Megpillantotta a kezemben tartott fegyvert, és egy mosoly suhant át az arcán. - Azt hiszed, nem fogom megtenni, mert múltkor nem sikerült. De tévedsz. - Szólaltam meg remegő hangon. Tudtam, hogy gyengének tűnök, de nem érdekelt. Még éreztem az arcomon a Xanden és Matt után hullajtott könnyek nyomait. Megtörtebb voltam, mint valaha, és éppen farkasszemet néztem az összes gondom okozójával. - Gyűlöllek. - Mondtam ki, mire újabb könnyek gyűltek a szememben. - Mindennél jobban gyűlöllek. Meg fogom tenni. Meg foglak ölni, és szeretném, hogy tudd, hogy szívesen teszem! - Ordítottam rá, miközben ő rezzenéstelen arccal figyelt engem. Kezeit a derekán nyugtatta, fejét kissé feltartotta. Még ebben a helyzetben is próbált felsőbbrendűséget mutatni.

- Nem fogod megtenni. - Csóválta meg a fejét, miközben széles mosolyra húzta a száját, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom. - De nem azért, mert nem lennél rá képes, elhiszem, hogy már sikerült téged ennyire felidegesítenem. De az elhatározásod úgy tűnik naivitással jár együtt. Ugyanis, ha gondolkodtál volna kicsit, rájöttél volna, hogy én sosem vagyok védtelen. - Döntötte kissé oldalra a fejét, nekem pedig felgyorsult a szívverésem. - Én sosem vagyok egyedül. - Emelte meg kissé az egyik kezét, mire a mellette lévő fák mögül két katona lépett ki. A két srác teljesen ugyanúgy nézett ki, és mindkettőnél fegyver volt, amit azonnal rám szegeztek. Kikerekedett szemekkel kapkodtam a fejemet közöttük, miközben Peb mosolyogva várta a reakciómat. Legszívesebben zokogva összegömbölyödtem volna a sáros földön, de erre sajnos nem volt lehetőségem. Nagyon gyorsan ki kellett volna találnom valamit, de úgy éreztem, az agyam alig működik. Csak egy dolgot akartam: véget vetni ennek az egésznek. Nem lettem volna képes szembe szállni hármukkal.

Ekkor valami mozdult mellettem, és az egy fa mögül egy újabb alak lépett elő.

- Ő sincs egyedül. - Szólalt meg apám, és előre szegezte a kezében tartott fegyvert.