Akaratomon kívül 3 - Aki Szeret Az Sokat Veszíthet |Befejezett|

18.

Gondolkodás nélkül megpördültem, és berontottam a tárgyalóba, ahol már senki se volt. Átvágtam a padok között, miközben hallottam, hogy a többiek követnek. Az étterembe vezető ajtót nyitva találtam, így egyszerűen beléptem rajta, és a megdermedt Ethan-be botlottam, aki apám mellett állt lefagyva. Követtem a tekintetüket az üres étterem elejébe, ahol egyetlen asztalnál ült valaki, illetve valakik. Amint megláttam őt, levert a víz, de nem adtam jelét az ijedtségemnek, inkább merev arccal néztem vele farkasszemet.

Ott ült az ajtó melletti asztalnál, elegáns fekete ruhában, és hozzá illő kalapban. A lila rúzzsal kikent szája gúnyos mosolyra húzódott miközben végigmért minket. A két oldalán egy-egy katona ült, akik a megszokottnál is kigyúrtabbak voltak. Nálunk kicsit idősebbnek néztek ki, és biztosan ikrek voltak. Ugyanolyan fekete hajjal, barna szemmel és goromba tekintettel rendelkeztek.

Aaron időközben beért mellém, a többiek pedig, akik követtek minket az étterembe, mögénk álltak be, ugyanis mi nem mozdultunk el az ajtóból.

Peb mindenkit végigmért, majd megállapodott a tekintete rajtam, és a szája még szélesebb mosolyra húzódott. Egyenesen a szemembe nézett, és már nyitotta a száját, amikor apám a szavába vágott.

- Ginny, menj innen! – Szólt rám, mire kikerekedett szemekkel fordultam felé, és kérdőn meredtem rá. A hangja tele volt ijedtséggel, ebben biztos voltam, de nem értettem, miért akar elküldeni onnan. Ennyire féltett volna Peb-től?

A gondolataimból Peb éles kacaja rántott ki. Felé kaptam a fejem, és értetlenül néztem, ahogy apámat nézve nevetgél.

- Jaj, Elijah! – Hagyta abba a nevetést. – Ne aggódj, nem azért jöttem, hogy felfedjem a kis titkunkat. – Legyintett egyet, nekem pedig görcsbe rándult a gyomrom, de csak azért sem kérdeztem rá, hogy milyen titokról beszél. Tudtam, hogy ennek a nőnek egy szava sem hihető, így bármit adna elő apámról, csak összezavarna. – Hogy tetszett a belépőm? – Kérdezte ekkor kihúzva magát.

- Felvágósabb volt, mint Aaron ruhái. – Forgatta meg a szemét Tara, aki apám mellé állt be, így mindenkinél közelebb került Pebhez.

- Nem, mintha nem örülnék, hogy személyesen is megismerhetlek, - Szólalt meg Ethan, és bár nyugodtnak hangzott, én kiéreztem belőle az idegességet. – de ha jól mérem fel a helyzetet, ti csak hárman vagytok, mi pedig jó sokan. Szóval mi is akadályoz meg minket benne, hogy most nemes egyszerűséggel megöljünk? – Húzta fel a szemöldökét kérdőn. – Egyébként vicceltem. Nem örülök, hogy személyesen megismerhetlek.

- A kérdésedre az a válaszom, hogy próbáljátok csak meg. – Vonta meg a vállát, miközben kihívóan húzta fel a fél szemöldökét. Tarának nem kellett kétszer mondani, mielőtt rászólhatott volna valaki, hogy ne tegye, egy tűzlabdát küldött egyenesen Peb feje felé, aki megrezzent ugyan a hirtelen cselekedetre, de egyhelyben maradt. Tara tűzlabdája egyenesen a nő feje felé száguldott, majd egyszer csak visszapattant valamiről, és a plafonba csapódott. Mindenki kikerekedett szemekkel bámulta a pontot, ahol a labda eltért eredeti útvonalától. Ahogy a szememet meresztettem, észrevettem egy enyhe fodrozódást előttünk, mintha egy szinte láthatatlan fal lenne köztünk és Pebék között.

- Én magam fejlesztettem. – Mutatott Peb maga elé a földre, mi pedig megláthattuk a köztünk lévő fal forrását. Egy kis gépezet volt helyezve az étterem közepére, ami minden bizonnyal felelős volt az elénk tett akadályért. Összeszorított szájjal néztem ismét Pebre, aki továbbra is mosolyogva üldögélt velünk szemben.

- Mit keresel itt Peb? – Kérdezte apám, akin érződött, hogy kezdi megunni az őrült nő játszadozását.

- Végre valaki a helyes kérdést teszi fel. – Forgatta meg a szemeit Peb teátrálisan, mire felhúzott szemöldökkel nyögtem fel a színjátékot látva. – A katonáimért jöttem. – Jelentette ki, mintha azonnal ugranunk kéne, és kiszolgálni őt.