Farkasok az Esőben.

11.Fejezet : Szomorú Szív

Olivia /
Hosszú kipihentető álom ragadott magával, jó érzés volt kinyujtoztatni tagjaimat. El is felejtettem mi történt velünk, ahogy realizáltam fel ugrottam. Infúzió volt be kötve a bal mancsomba, különösen fájt a hasam, óvatosan oda fordultam, elképedve néztem a hatalmas vágást ami össze volt varrva.
-Alex! ALEX! ALEX!!. - vonyitottam, sírtam és retegtem.
Az ajtó halkan nyílt, Alex emberi alakja rajzolodott ki. Szív verése szapora volt, pulzusa magas. Egyre közelebb jött, arcán mérhetetlen fájdalom, szemei duzzadtak a könyektől.
-Alex... Ugye nem!?. - már én is teljes pánikba estem, mi van ha el veszítettük öket. Nem élném túl, ahogy Alex sem. Imádta a hasamba  ficánkoló tündéreket.
-Olivia kérlek nyugodj meg! Nem borulhatsz ki a te állapotodban. - ült le mellém Alex és simitott végig rajtam.
-A kicsik ugye jól vannak?. - hajtottam a fejem az ölébe.
-Az egyik kislányt elvesztettük!.. - egyre halkult a hangja, sós könnyei folytak le az arcán, és egészen az én fehér bundámon végződtek.
Szorosan hozzá bújtam, csak meredtem magam elé, bele gondoltam milyen lehetett volna, a szeme, a bundája és mennyire szerettük már most.
-Alex mi lesz most velünk?. - Nagyon halkan kérdeztem.
-Nem megyünk vissza az erdőbe túl veszélyes amíg ez le nem cseng, van egy házam a város szélén.. - közben törölte a könnyeit.
-De ti tudtok emberek lenni.. De mi lesz velem és a kicsikkel?!. - bizonytalan voltam, rettegtem és legyszívesebben a világ elöl is el bújtam volna.
-Tudom Olivia, de ez a legjobb megoldás egy időre, nem engedem hogy bajotok essen!. - mély megbánás hallatszott a hangján, magát okolja.
-Nem a te hibád!. - nyalok végig az arcán.
-De! Én vagyok az alfa, az én kölykeim akikre nem tudtam vigyázzni! Te vagy a legnagyobb kincsem... Azt hittem elveszitelek titeket!. - néztünk egymás szemébe, a könnyei újból megindultak. Engem is martak a könnyek, de tudtam erösnek kell legyek. A két kicsi fontosabb, ha kiborulok és bajuk lesz abba mind ketten bele halnánk.
-A falka már be rendezkedett, neked ma még itt kell maradnod Jack megfigyelés alatt tart.. - hangja még mindig megtört volt.
-Alex kérlek ne hibáztasd magad!. - szívem majd megszakadt.
-Kérlek ne velem foglalkozz, most TI vagytok a legfontosabbak!. - hogy lehet ilyen, lehet neki mi, de nekünk ő a legfontosabb!.
-Jack lassan jön és meg vizsgál, ne aggódj nem hagylak magadra!. - megnyugodtam hogy itt lesz velem, igaz lassan már Jackel is meg barátkozom.
-Köszönöm!.-meg próbáltam felállni, de nem hagyta két kezével vissza fektetett.
-Még ne, pihenedd kell!.-tul óvatos, túlságosan félt.
-Alex... - mutató ujját a szám elé rakta.
-Nincs tiltakozás, pihenni fogtok!. - vettem az adást, most meg adtam neki lehet igaza van.
Az ölébe bújtam ő lassan simogatott, és hamar vissza ragadt az álom. Álmomban minden szép volt, boldogok voltunk mi és a 3 kicsink is.