War of destiny ( Befejezett )

2. fejezet

Merlin csendben volt, miközben Arthur mellett állt, és inkább az erkélyt vagy a padlot bámult, miközben vőlegénye bejelentette elkötelezettségüket a gyűlésen. A lovagok hátul voltak, csendes vigasz volt neki, és ő is bűnbocsánatot kért tölük. Nem gondolta volna hogy a varázsereje fogja ilyen helyzetbe hozni. Még nem is találkozott Elyannal vagy Gwennel. Még Gaius-sal se bészélt, hogy ő mit gondol erről az egészről, remélte hogy mentorának lesz egy-két jó tanácsa.

Hogyan folyásoljabe, ez a jóslatott? Amiről korábban Gwentől és Gaiustól tudott meg, Morgana álma megjósolta, hogy Arthur feleségül veszi Gwent de akkor mi van most? Talán a jóslat nem vette figyelembe azokat a lovagokat, akik hallották a pletykákat, és most a jövő a saját kezükben volt? Vagy a jóslatók olyan szélesek voltak, hogy haszontalanok voltak?

Valaki hátulról megbőkte a hátát így kizökentve őt gondolataiból, Gwaine vagy Lancelot lehetett hisz ők áltak a legközelebb hozzá, de ezzen már nem tudod elgondolkodni. Éppen időben emeltefel a fejét, mert pont akkor ért véget Arthur kijelentése, hogy a két hét múlva esedékes házassági szertartás, Gwené és az ővé, elhalasztják. Ellenállt a vakító vágynak, és azt remélte, hogy nem tűnik túl lelkesnek. Valójában bűntudata volt, és jobban imádta Arthurt, hogy ezt tegye, hogy megmentse a saját életét, még akkor is, ha ez az egész mind a saját hibájaból volt. De nem tehetett róla már régotta tőbbet érzett Arthur iránt mint barátságot.

Arthur, egy koronával, felé fordult, és ez bizonyságot tett arra, hogy mennyi ideje ismerik egymást, hogy szinte látta, amit Arthur a szemével mond. Rázta a fejét, de nem mert. Gwen figyeliöket! Arthur azonban továbbment, tudta, hogy ezt meg kell tennie, és kesztyűs kezével Merlin felé nyúlt. Egy kicsit előrehúzódott, és elakadt a lélegzete.

A király szemétől elolvadt, kékek és olyannok volak, mintha egy fenéktelen óceánba bámult volna. Nem kezdte el elolvasni, mi volt a tekintetében a világos bocsánatkérés mögött. Kicsit előrehúzódott, és ajkaik találkozni kezdett. Kínos volt, és idegek csapkodtak át a gyomrán, és akkor bele nézett azokba a ragyogó szemekbe! Aztán Arthur ujjai belecsúsztak a hajába, sürgetve a fejét, hogy még közelebb hajoljon... és akkor meg történ. Tökéletes volt. Merlin ledöbbent, és kicsit nyöszörgött is, ujjai megragadták Arthur páncélzatának láncát, hogy tegyen valamit a kezével is.Nem csoda, hogy Gwen mindig kábultnak tűnt Arthur csókjai után.

Nem volt biztos benne, hogy ki fejezte be a csókot, de Arthur ajkai szelídek voltak, ahogy szétszakadtak, és apró fuvalatott hagytak hátra, a szőke jólesően fel sóhajtott. Merlin tudta, hogy élénkpiros színt vett fel az arca, ezért azonnal vissza is lépett a háta mögött álló öt lovag körébe. Túl elveszett saját bűntudatában, de egyszerűn boldog is volt hisz végre valóra vált az egyik álma, Arthur megcsókolta őt. De most nem tudta kiolvasni a király bonyolult pillantását.

Arthur páncélos karja Merlin dereka köré csúszott, és elvezette a királyi udvarról egy csendesebb helyre, az alatvalok nem tudták hogyan érezék magukat attol amit nemrég hallottak.. Miután elkerülte az emberek szemét, a király elvette a kezét Merlin derekáról és megfordult. Mielőtt bármelyikük megszólalt volna. Arthur azt mondta - Merlin, sajnálom.

-Mit?

-Tudom, hogy kellemetlen volt számodra odakint, de a biztonság érdekében mindenkinek el kellett hinnie, hogy... egymásba szeretünk....Remélem, hogy meggyőző volt.

- Tekintettel arra, hogy egy másodpercre lenyomtad a nyelved a torkán, én azt mondanám, igen meggyőző volt - mondta Gwaine vigyorogva.

- Gwaine!- szólalt meg Arthur- Halkabban, még a végen meghallja valaki.

- Nem kell bocsánatot kérned - találta meg a hangját Merlin. - Ez az egész helyzet az én hibám, és valójában még az első néhány másodpercig észre sem vettem a tömeget. Valahol már értem, hogy Gwen miért mindig káprázatosan sétált, miután megcsókoltad, és wow, most hogy tapasztaltam is.