War of destiny ( Befejezett )

15. fejezet

Arthur mélyen beszélgetett a lovagokkal, amikor megszólalt. - Megtudtuk, hogy William, Benward és Archebat már elhagyta a királyságot.

- Épp ideje volt. Csak három hónap kellett nekik - nyögőt fel Gwaine. - Azt hittem, hogy háborút kell majd indítani, hogy kiűzzük őket.

Leon egy levelet húzott ki a zsebéből, és átadta a királynak. Arthur kibontotta, és elolvasta majd megszólalt. - Lady Benward azt állítja, hogy több, mint hajlandó idejönni Camelotba, hogy személyesen esküt válljon a koronára. Tudassátok vele, hogy erre semmi szükség.

- Lancelotnak holnap vissza kell térnie a földjéről. Úgy hallottuk ott nem volt felkelés, vagy elégedetlenség, sőt az emberek nagyon is megvannak elégedve Lancelotal. - mondta Elyan.

Arthur érezte, ahogy megnyugszik ettől a hirtől. Nem tudta elhinni, hogy döntései nem okoztak aggodalmát az emberek körében, különös tekintettel Merlin mágiájára és terhességére, ám mégis hajlandóak voltak megbízni benne, hogy adtak neki időt bebizonyítani nekik, hogy ez jó dolog. El mosolyodott, ahogy férjére gondolt, ma nem is latta őt, csak reggel, és már az idő lassan a délutánt ütötte.

Az őrök kinyitották az ajtókat, és Gwen sietett be. - Arthur, Merlin!

- Mi...mi történt?!

- Gaius azt mondja ...

Arthur még csak nem is várt, mihelyest meghallotta az orvos nevét, fölállt és rohant is a szobájuk felé. Merlin a terhesség utolsó hetteiben, már járni sem tudott, legalább is segítség nélkül, és Gaius ritkán hagyta őt magára, ha Arthurnak dolga volt. Ahogy közeledett szobájuk felé, és meg hallotta párja fájdalmas üvöltéseitt, még gyorsabban kezdet futni, de egy kéz hátulról megragadta, pont az ajtó előtt.

- Eresz!

- Mit fogsz csinálni, ha bemész? - Érvelt Gwaine megfogva Arthur karját. Percival hónalja alá csavarta a király kezeit, Leon és Elyan pedig gyorsan blokkolták az utat. - Gaius már mondta, hogy… meg kell vágniuk… hogy kivegyék belőle a babát. Tényleg ott akarsz lenni?

Az a gondolat, hogy Merlinnek mekkora fájdalmai vannak, arra késztette, hogy ordítson és valamit megüssön, de tudta, hogy a baba születésének nincs más módja. - Nem hagyom, hogy egyedül csinálja végig! Mellette kell lennem!

- Nem hiszem, hogy bölcs dolog odamenni, uram - próbálta Leon lenyugtatni. - És nem hiszem, hogy Merlin egyébként is akarná, hogy lásd.

Arthur minden tőle telhetőt megtett, hogy kiszabaduljon a lovagok kezeiből, de úgy tűnt, hogy minden egyes mozdulatot elvéti. A szobából még mindig hallatszottak a fájdalmas kiáltások, és ő több mint kész volt eltörni Percival karját, hogy kiszabaduljon, de a lovagok nem engedtek neki. Gwen az ajtóhoz sietett, és bocsánatkérő pillantást vetett Arthurra, mielőtt belépet a szobába. Arthurnak sikerült bepillantania, de abból a szögből nem láthatta az ágyat.

- Mindenkinek megparancsolom, hogy engedjen el! - köpötte a szavakat.

- Minden tisztelettel, felség, de nem - felelte Gwaine homlokát ráncolva. - Mi mindent megtennénk a te kedvedért, de ezt nem... Merlin kérte így.

Valami hang hallatszott a padlóból, amitől a férfiak meglepetten ugrottak fel. - Mi volt ez? - motyogta Elyan, miközben idegesen az ajtóra fordította a tekintetét.

- Merlin varázsereje - felelte komoran a király. - A terhessége óta nem tudja kordában tartani.

Mielőtt Arthur átgondolhatta volna azt a tervét, hogy lábával belerúg Percival tértébe, és kihúzódik a fogságból, hallatta, ahogy a baba felsír. Egy pillanattal később Gwen kinyitotta az ajtót és bólintott. Arthur érezte ahogy a kezek, amelyek tartották, ellazulnak, és erre kihasználva a lehetőséget kiszabadította magát a karokból, Elyan és Leon elléptek az ajtótól, amitt eddig őriztek.