Csak ő egyedül - a jelen szava /BNHA ff./

Felmérés #1

Ma van a napja az akadálypályának. Én már tudom hogy el fogom bliccelni, de jó alkalom lesz a többiek megfigyelésére. Felkaptam egy fekete fejpántot amivel hátraszorítottam a mai napon rejtélyes okokból begöndörödő hajamat.

Amikor beértem a U.A.-be, még senki nem volt ott. Utánam egy piros-fehér hajú fiú érkezett. Rámnézett, aztán leült mellém. Nem szóltunk egymáshoz. Mikor a többiek megérkeztek, még mindig csend volt. Ők sem iparkodtak csevegni. Mind komolyak voltunk. Aztán belépett egy tanár, és kezdődhetett a felmérés.

Mikor felálltunk a starthoz, körülnéztem. Rajtam kívül mindenki futáshoz készülődött, ergo én vagyok az egyetlen teleportáló. Úgy terveztem hogy az akadályok túlfelén megvárom őket, és addig megfigyelek. Aztán mindenki felsorakozott, és a tanar megfújta a sípját. Megvártam míg mindenki elindul, aztán a szakadék túloldalára koncentráltam, és ott termettem. Megnéztem ki mit csinál. A piros-fehér fiú jéghidat csinált. A többiekre ezután nem is figyeltem. Az egyikük ugrálva lassúzott hátul, a másik pedig a jégen szaladt a másik után. Nem tűnnek túl erősnek. Amikor elhaladt mellettem a felemás srác, egy pillantást váltottunk. És tudtam hogy rájött a teleport-kapukra. Tudtam, hogy következőre követni fog. Elindult a vasfal felé. Egy méter vastag falon kellett átjutni. Ez ugye nekem könnyű, de kíváncsi voltam a fiú hogy oldja meg, úgyhogy mellé álltam, és néztem mit csinál. Mérgesnek tűnt, de rátette balkezét a fémre, átolvasztotta, majd haladt tovább. És majdnem leesett. Én kaptam el reflexből. Aztán hirtelen ránk ugrott valaki. Én draconisszá változtam, ő meg jeget lőtt a támadóra. Szóval, hiába tűz és jég az ereje, csak a jeget használja. Gyorsan csinálnom kellett valamit, mert támadónk kiszabadulni látszott, és a fiú már elindult a vége felé a kifeszített kötélen.

- Todoroki, igaz? - üvöltöttem utána, mire hátrafordult. - Törik a jeged! - mutattam az éppen kiszabaduló valamire. Rohamtempóban indult a fiú felé. Utánaugrottam, és beleharaptam a lábába. Szó szerint reflexből védelmeztem a másikat. Ekkor felém fordult az izé, de most Todoroki támadta meg hátulról. Egy kötélen táncoltunk fel-alá, hárman, és közben mindenütt vércseppek és jégdarabok repkedtek. Aztán a valami lelökött a kötélről. Todoroki észrevette, és utánam nyúlt, de így kizökkent az egyensúlyából, és utánam zuhant. Gyorsan kellett cselekednem. Átváltoztam sassá, amit bár nem tudok sokáig tartani, de pont felértem Todorokival a kötélig. Ő belecsimpaszkodott, én meg átváltoztam rigóvá, és elrepültem a célvonalig. Ami, csak átverés volt. Mert nem a cél volt ott, hanem egy hatalmas hegy... sütiből. Szóval az önuralmunkat is tesztelik! Aztán hangokat hallottam. Rájöttem, hogy valaki van odabent! Elkélzeltem ahogy a sütik utat engednek, és engedelmeskedtek. Gyorsan kihoztam a lányt, aztán a biztonságba helyezése után úgy döntöttem elegem van, és a végére ugrottam. A többiek sorban utánam érkeztek. Másodiknak Todoroki és a másik fiú, utoljára pedig a lány.

- Ejnye fiúk! Egy lány leelőzött benneteket? - jött nevetve a felügyelőnk.

- Ez egy kétszáz évvel ezelőtti szexista társadalomból származó sztereotípia kivetülése. Kérem ne. - néztem a férfira. Ő csak pislogott, aztán zavartan visszafordult, és elment.

- Szépen lerendezted Katsumi! - dícsért meg Todoroki. Erre csak bólintottam, majd intettem a többieknek, és visszamentem az öltözőbe. Mikor átöltöztem, úgy döntöttem sétálok egyet a közeli cseresznyevirág parkban. A virágok illata mindig megnyugtat, és amúgy is szeretek a parkban edzeni. Sosem hittem hogy pont itt ér majd meglepetés...

Mikor kiértem a parkba, elindultam a liget felé ahol mindig edzek. Elég eldugott, de ha egyszer megtaláltad könnyen visszatalálhatsz. Már épp másztam fel a fára ahonnan leugorva a ligetbe juthatok, amikor hangokat hallottam.

- Te ne mondd meg nekem mit csináljak, Deku! - hallottam egy hörgéshez hasonlító morgást. Amikor leugrottam a fáról, két maszkos embert pillantottam meg. Az egyik a másikat folytogatta.

- Hé! - szóltam oda a folytogatónak. - Kell azt gondolnom hogy a helyzeteteknek közbeavatkozásra van szüksége? - kérdeztem. Ő csak mérgesen rámnézett, aztán a másikat felkapta, és robbanásokkal a levegőbe emelkedett. A robbantgatós ledobta a társát/áldozatát/mittudoménkiét az egyik közeli ház tetejére. Az vetett rám egy pillantást, gondolom, a maszk miatt nem volt tiszta hogy rám néz-e, aztán bemászott a tetőablakon. Na ez, ez volt az az esemény az életemben, amiről ha egy órával korábban mesél valaki, kiröhögöm. Bár, ki mesélne? Egyetlen barátom sincs...