Csak ő egyedül - a jelen szava /BNHA ff./

Bakugou másik énje #4

A tervem még két hét múlva sem volt sikeres, de annyira nem bántam. Todorokival sok időt töltöttünk együtt, pl. együtt edzettünk, vagy gyakoroltuk egymáson a képességünk használatát. Ezt csak azért mertük megtenni, mert mindketten jól bántunk vele. Általában a suliban maradtunk, tekintve hogy én koleszos vagyok, és mivel ő nem akarta az apja előtt megmutatni hogy van egy ember akivel jól kijön. Mert akárki mondhat akármit, Todoroki szépen lassan legjobb barátommá avanzsált. (Biztos kíváncsiak vagytok miért mondta azt Todoroki hogy járnak. Na ez később fog kiderülni. - szerk.) Ma is elsőként érkezett. Miközben a padjainkon ülve beszélgettünk, belépett Bakugou. Elém lépett, és ledobta a táskáját.

- Gyere, banya! Beszélni akarok veled. - mondta. Todoroki felállt a padjáról, és Bakugou felé indult, de leintettem.

- Rendben. - követtem a fiút.

A folyosó egy kis eldugott kiszögelléséhez vezetett, majd oda bement, és nekidőlt a falnak.

- Szóval te és a félarcú jártok. - mondta kimérten.

- Nem tudom honnan vetted, de nem. -válaszoltam.

- Ne hazudj a pofámba! Megértetted? - üvöltötte az arcomba.

- Egy. A képességem egyik hátulütője hogy csak titkolni tudok, hazudni nem. - mondtam el neki. Nem tudom miért árultam ezt el, de úgy éreztem jó ha tudja. - És kettő. Te mindig üvöltesz? - kérdeztem.

- Szóval nem. - hagyta figyelmen kívül a második pontot.

- Nem. - bólintottam.

- Jó. Akkor vihetem a jó hírt. De utálok segíteni másoknak. - nézett a plafonra unottan.

- Kinek jó hír ez? - néztem rá meglepve. Nem azon lepődtem meg amit mondott, hanem hogy valaki megkérte valamire, és megtette. Eddig nem így ismertem meg, de lehet hogy ez az igazi Bakugou.

- Nem mondhatom el. - válaszolta.

- Ó! És még egy kérdés. - csillant fel a szemem.

- Túl sokat kérdezel. - csóválta meg a fejét.

- Ki miatt segítesz az illetőnek? - kérdeztem. És erre elvörösödött. Ahha! Megvagy Bakugou!

- Nehéz eset vagy. Ugye tudod? - motyogta.

- Igen. De nem válaszoltál a kérdésemre. - mosolyogtam rá.

- Mindenképp kiszeded belőlem? - kérdezte.

- Bizony. - bólogattam.

- Hát jó. - sóhajtott. - K......m. - mormogta.

- Nem hallottam tisztán. - vigyorogtam.

- Kirishima. - suttogta maga elé. Engem pedig elkapott a fangörcs. - Mi bajod? Mit ugrálsz? - nézett rám vörös fejjel, de már a szokásos stílusában beszélve.

- Jóban leszünk mi, Baku! - simogattam meg a fejét, majd kihasználva hogy lesokkolt az eseményektől, visszarohantam a terembe.

- KATSUMIIII!!! - hallottam ahogy utánam üvölt. Rázkódó vállal, és lehajtott fejjel ültem vissza Todoroki mellé.

- Mi a baj? Bántott? - simította meg a vállam... Kirishima.

- Dehogy! - néztem rá nevetve.

- Te bántottad őt? - nézett a vörös fejjel visszatérő Bakugoura.

- Hát... ha az hogy megsimogattam a fejét annak számít. - nevettem tovább. Kirishima először meglepve nézett rám, aztán ő is elnevette magát.

Az utolsó óránk All Might-tal volt. Hősképzés. Pfft. Hadd mondjam el mi történt.

Párokba sorsoltak minket. Én Jiro Kiyokával kerültem egybe.

- Szia! Te vagy az akinek szuper-hallása van, igaz? - léptem oda hozzá.

- Igen. Te pedig a boszorkány. - bólintott. Meghajolt, én pedig viszonoztam a gesztust. Azután az első harcot néztük. Borzasztó volt! Midoriya és Baku végig egymással voltak elfoglalva, Uraraka egyedül bolyongott, meg bénázott, Iida pedig elpakolta az asztalokat, székeket, hogy Uraraka ne tudja használni a képességét. Okos. A végén Midoriya egy halom sérüléssel bekerült a gyengélkedőre, amiket ráadásul nem is Baku okozott. Az utánuk jövő öt párnak sokkal barátságosabb meccseik voltak. Aztán jöttünk mi. Én és Jiro voltunk a gonosztevők (ergo védők), valamint Todoroki és Tokoyami (Tokoyaminak sötét árny a képessége. Ez egy "aranyos" árnymadár ami teljesíti a parancsait, és benne él.) a hősök. A játék lényege az volt, hogy a gonosztevőknek meg kell védeni egy bombát a hősöktől, valamint elkapni a hősöket. Ez nem lehet olyan nehéz! Gondoltam én. Aztán mikor megtapasztaltam Todoroki jegét, egy kicsit fájt a dolog, de nem volt gonosz, épp csak a lábunkat fagyasztotta le. Aztán nyugisan odasétált a bombához, rámkacsintott, majd rátette a kezét, és ezzel megszerezte a bombát. Nem volt nehéz dolga, mit ne mondjak. A meccsünk után még három pár hátra volt, de én elkéredzkedtem hogy ránézzek Midoriyára.

A gyengélkedő egy pici fehér szoba volt, tele ágyakkal. A legbelső jobboldalin ott feküdt Midoriya.

- Szia! - ültem le az ágyára.

- Katsumi-chan? - nézett rám meglepve.

- Hogy vagy? - kérdeztem mosolyogva.

- Jobban, köszönöm. A többi hogy ment? - döntötte oldalra a fejét.

- Hát, nekem és Jironak lett egy kis fagyási sérülés a talpunkon, Mina lehorzsolta a könyökét és ennyi. Csak te haltál meg majdnem. - soroltam fel nevetve. Ő csak elpirult és lehajtotta a fejét. - De ne aggódj. Ha engem utálna Baku, én is össze lennék verve. És igen, én is a képességem miatt. - simítottam meg a kezét.

- Neked mik a képességed hátulütői? - kérdezte, már egy füzetet és egy ceruzát a kezében tartva.

- Naponta meg kell innom fél liter tejet. - kezdtem, de közbeszólt.

- Komolyan? Miért? - nézett fel a jegyzetből.

- Mert a képességem szétégetné különben. - jelentettem ki egyszerűen.

- Azta! És még? - jegyzetelt tovább.

- Lássuk. Ha túlerőltetem magam vért köhögök, és utálom a tehetetlenséget. - mondtam. - Neked? - érdeklődtem.

- Háááááát izéééééé... - vakarta meg zavartan a fejét. - Én pedig.... nem tudom használni a képességemet. - suttogta, mire tettetett meglepődéssel néztem rá. - Vagyis! Ő... nem tudom irányítani. - javította ki magát hadonászva.

- Figyelj! Ez nem szégyen! Hiszen későn értél, nemde? - néztem rá vigasztalóan. Persze tudtam hogy ez nem igaz, de nem kelthettem gyanút benne. Nehéz volt elérni hogy bízzon bennem, már csak ennyire.

- De. Igazad van. - mosolygott rám. - Köszönöm hogy meglátogattál, Katsumi! - integetett ahogy elléptem tőle.

- Kérlek hívj Satchinak! - intettem vissza.

- Ez kedves tőled Ka... Satchi! Te pedig hívhatsz Dekunak! - mosolygott.

- Mit szólsz inkább az Izukuhoz? - kérdeztem. Nem akartam úgy hívni mint a lebegőegér.

- Nekem rendben van. - nevetett.

- Majd találkozunk, Izuku! - köszöntem el véglegesen.

- Rendben Satchi! Szia! - integetett még egyszer. Aztán még láttam ahogy Recovery Girl, a suliorvos, odalép hozzá, majd befordultam a folyosóra, és mosolyogva indultam vissza a terembe.