Csak ő egyedül - a jelen szava /BNHA ff./

Gyakornoki hét (első rész) #16

Shima_Yoko neked duplán bocsi. De remélem nem hagyod félbe a könyvet. És nyugi, a legvége neked is fog majd tetszeni.
A/N: Bocsánat kedves bonbonjaimnak ha időnként kicsit idegbeteg dolgokat találtok ebben a fejezetben, bár gondolom már megszoktátok. Ha mégis van valami szokatlan az azért lesz mert ezen rész írása közben nyan cat-et hallgattam. Hogy miért? Mert egy idő után nyugtató hatással van az agyamra a monotonitása. Viszont amíg ez nem következik be, rám is úgy hat mint minden normális emberre. Önként csapkodom a könyökömmel az asztal sarkát és bemagolom a dezoxiribonukleinsav felépítési képletét.

"De nem változtattam meg az előző döntésem..."

Megyek. Válszoltam neki. Jó. Már alig várom a jövő hetet. Vihogott. Én esküszöm hogy ez a srác őrült.

- Satchi! Te kaptad a köteget? - kérdezte elkerekedett szemekkel Izuku.

- Igen. - bólintottam.

- És? Tudod már hova mész? - kérdezte Shouto.

- Tudom. - böktem a kék feliratra.

- Burū? Sosem hallottam még erről az irodáról. - gondolkodott el Denki. Miért gyűlt mindenki körém?

- És ti mit terveztek? - néztem körbe.

- Én tuti Mount Ladyhez megyek! - jelentette ki Mineta.

- Ó, te ki máshoz? - nézett rá undorodva Jiro.

- Szóltál, szépségem? - vigyorgott rá a 100 centi magas fiú.

- Jézusom! Hagyjál már! - fintorgott a lány, majd otthagyta, és odament Minához.

Aznap még sokat nevettünk. De nem gondoltam volna hogy ez lesz az utolsó olyan hetem hogy normálisnak, sőt, unalmasnak mondhatom az életemet. Pedig bár az maradt volna...
________________________________________________________________________________

- Mindent elraktál? - néztem be bátyám szobájának ajtaján.

- Igen. - bólintott, majd mikor látta hogy még mindig nem mentem el, odalépett hozzám. - Mi az? - kérdezte kedvesen.

- Már bánom hogy én nem apánkat választottam. - mondtam.

- Hé! Nem lesz semmi baj! Csak egy hét! És ígérem vigyázok magamra. - ölelt meg. Aha, csak egy hét. De milyen hét!

________________________________________________________________________________

A visszajelzésemre amit a suli küldött annyit írtak vissza hogy a Délibe kell mennem, és ott fognak várni ilyen táblás emberek. Szuper.

Mikor megérkeztünk a pályaudvarra (igen mi, ugyanis Izuku is ebbe a városba jött) elköszöntem a fiútól aki címet kapott, és elindultam a kontyos szőke lány felé.

- Szia! Toga Himiko vagyok! Te vagy Katsumi, igaz? - nyújtott kezet mosolyogva. Nagyon szép lány volt. Kár hogy az első gondolata amit csekkoltam az volt hogy vajon milyen a vércsoportom mert az AB-set nem szereti...

- Szia! Igen én vagyok! - ráztam vele kezet.

- Akkor induljunk! - dobta el a táblát, majd belém karolt és ugrándozva elindult.

- Várj! Mit szólsz ha viszlek te meg irányítasz? - kérdeztem miközben próbáltam nem orra esni attól ahogy rángat.

- Oksi! Tudsz póni lenni? - állt meg oldalra döntött fejjel.

- Persze. - bólintottam, majd átalakultam pónivá. Fúúúúú, ennél megalázóbb dolgot... - Fogd a táskám és ülj fel. - böktem a fejemmel a csomagok, majd a hátam felé. Felkapta a bőröndöt és felhuppant a hátamra. Lassan kocogva elindultam. Az összes ember megbámult minket, de főleg Himiko-t mivel folyamatosan vihogott. Fura lány az biztos.