Csak ő egyedül - a jelen szava /BNHA ff./

Szóval Ő #7

"...Shouto boldogan nyúlt végig a kanapén."

- Gratulálok. Ügyes voltál. - mondtam mosolyogva.

- Azt mondta szép a felemás szemem! - nézett rám, és látszott rajta hogy majd' szétveti a boldogság.

- Te, figyelj! Hogy bírod már mittomén mióta napi huszonnnégy órában a saját nyálas gondolataid? Én másfél óra után úgy éreztem magam, hogy mindjárt lekapom Izukut! - kérdeztem nevetve.

- Meg se próbáld. És amúgy, meg lehet szokni. - válaszolt szintén nevetve.

- De tényleg. Mióta? - döntöttem oldalra a fejem.

- Magam sem tudom. - gondolkodott el.

- Hát... majd próbálok még hármunknak programot szervezni. - vigyorogtam rá.

- Köszönöm. De tényleg. - nézett rám hálásan. Aztán elnevette magát. - Nehéz téged macskaként komolyan venni.

- Shouto! Az egy macska? - üvöltötte drága apánk az ajtóból. Hmm. Neked is szia...

- Nem, ez Satchi. - mutatott rám miközben visszaváltoztam.

- Ó! Nagyszerű. Szóval már önszorgalomból gyakoroltok. Büszke vagyok! - mondta zavartan vigyorogva, aztán felment a lépcsőn.

- Neked is jóéjt! - üvöltöttem utána. Shouto csak halkan nevetett. Apánk visszaüvöltött egy "jóéjt!"-et, aztán becsapta az ajtót. Erre mindkettőnkből kitört a röhögés.
______________________________________

Pár hét múlva

Másnap mikor felkeltem, ahogy a tükörbe néztem, láttam, hogy ez ma nem működik. Borzasztóan le volt lapulva a hajam.

- Mi a dilemma? - kukkantott be Shouto a szobámba.

- Nem jó a hajam. - néztem rá tanácstalanul. Erre ő előkapta a telefonját, felment a netre, majd két perc múlva mutatott egy képet. Midnight volt rajta. - Jó ötlet! - mosolyodtam el. Aznap utoljára. Átalakítottam a hajam, felkaptam a cuccom és indultunk iskolába.

Mikor beértünk a terembe, a többiek tájékoztattak minket a helyzetről.

- Alaphősképzésen menteni fogunk! - fogadott minket vigyorogva Kirishima.

- Az jó. Gondolom a USJ-ben. - bólogattam elgondolkodva. Valahogy... rossz előérzetem támadt.

Órák után valóban a USJ-be mentünk. Ott Tizenhármas várt minket. Éppen a szabályok felsorolásánál tartott, amikor megjelent egy féreglyuk a központi téren.

- Mi a... - üvöltött fel meglepetten Mineta.

- Szerintem is. - nyelt egy nagyot Kaminari. Ilyedten Shoutora néztem. Ő faarccal nézett vissza rám, de a szeméből kiolvastam, hogy ugyanúgy retteg mint én. Komolyságot erőltettem magamra, roppantottam kettőt a nyakamon. Tizenhármas kicsit lefagyott, ahogy szinte mindenki.

- Maradjanak itt! - üvöltött nekünk Aizawa, aztán levetette magát hogy megküzdjön a térszakadáson kiáramló gonosztevőkkel. Néhányan, köztük Midoriya tétován elindultak utána.

- Maradjunk együtt! - üvöltöttem el magam ahogy csak tudtam. Erre mindenki meglepve nézett rám, majd bólintottak. - Ne csináljunk semmit. A sensei profi hős. Valaki aki gyors... Iida! Fuss, szólj a tanároknak! Mi többiek addig próbáljuk tar... - folytattam volna, de fekete köd lepett be bennünket.

Mikor feleszméltem, Kaminari és Jiro társaságában találtam magam.

- Mi történt? - nézett kábán Kaminari.

- Nem tudom Denki. - nézett tanácstalanul Jiro. - Katsumi? Tipp? - tekintett rám.

- A fickó képessége féreglyuk. Egyértelműen arra játszott hogy szétválasszon minket, hogy gyengébbek legyünk. Viszont abból, hogy minket egy szabad, fémes térre rakott, arra kell következtetnem hogy nem ismerik a képességeinket. Ergo, a létszámfölényt akarják kihasználni. - fejtettem ki a véleményem. A másik kettő csak bámult rám. Ekkor megláttam a szemem sarkából valamit. - Földre! - üvöltöttem el magam mentálisan. Nem értették mi történt, de azért követték az utasításom. Ebben a pillanatban egy kés repült el felettünk.

- Ez te voltál Katsumi? - kérdezte Kaminari.

- Igen, de nincs idő csodálkozni. - utasítottam rendre. - Ki kell találnunk hogy mit akarunk kezdeni, mert ezek rohadt sokan vannak.

- Le tudnám ütni őket egy áramkitöréssel, de az titeket is eltalálna, plusz nagy erőbevetés után kisül az agyam. - gondolkodott Kaminari. Ezen a fonalon folytattam a gondolatmenetet. Ha lesz időm átváltozni műanyagponyvává meg tudom védeni Jirot. Ha ez sikerül, akkor én egy kicsit rosszul leszek, de ketten el tudnak vinni. Már csak tudnom kéne hogy alakuljak át ilyenné...

- Oké. Idő kell. - néztem végül rájuk. Ők csak bólintottak, majd elém álltak. Miközben ők nekiálltak harcolni, én megpróbáltam a szigetelőponyva kinézetére, tapintására koncentrálni. Nagyon féltem hogy nem lesz jó, és mindhárman harcképtelenné válunk, de ez volt az egyetlen épkézláb ötletem. Végül mikor biztosnak éreztem magam, odafutottam társaimhoz.

- Figyeljetek! Jiro, te oda, Kaminari, te meg csináld a kisülést! - mondtam, majd Jiro után futottam. Mutattam hogy gugoljon le, aztán felé ugrottam, átváltoztam ponyvává, és ráhuppantam. Ebben a pillanatban éreztem a kisüléseket. Felordítottam volna fájdalmamban, ha jelenlegi állapotomban lett volna szám. Meg hangszálaim. Mikor abbamaradt a fájdalom, visszaalakultam, és úgymaradtam, a földön ülve.

- Jól vagy? - kérdezte Kaminari. Jiro próbált felébredni a sokkból.

- Most ütöttél le x-sok volttal. De persze. - fogtam a fejemet. Erre szégyenkezve lehajtotta a fejét. - De nem azért mondom mert haragszom. Elvégre én találtam ki a tervet. - emeltem fel állánál fogva a fejét. Aztán hirtelen, csak úgy hanyatt esett.

- Most jön a rövidzárlat. - magyarázta Jiro. A fiú elkezdett fel-alá mászkálni, és mindennek nekiment. Például egy embernek. Várjunk csak...

- Mind a ketten felteszitek a kezetek. Nem szeretnék megölni egy velem azonos képességűt. - mutatott a jobb kezével lefogott Kaminarira. Egymásra néztünk Jiroval. A tekintete azt üzente, hogy lehet hogy tud csinálni valamit, de akkor működjek közre. Aprót bólintottam. A lány nekiállt hízelegni támadonknak. Először nem értettem mi van, aztán látam hogy a fülén lévő madzagok egyikét nyújtja a lábán lévő erősítő felé. Ha jól emlékszem ezekkel a szívdobogását tudja kihangosítani. Erős fegyver, az biztos.

- Azt ne hidd hogy nem vettelek észre. - nézett rá lesajnálóan Kaminari fogvatartója, majd egy lazán eldobott késsel súrolta Jiro madzagját. Ő erre felszisszent, majd visszahúzta a fülhallgatót. Én ránéztem a késre, és tudtam mit akarok.

- Tudsz kést dobni? - kérdeztem gondolatban Jirot.

- Aha, fogjuk rá. - gondolta. Biccentettem.

- Háromra kapd el a lábam és dobj a csávó felé. - üzentem mentálisan. Bólintott. - Egy, kettő, HÁROM! - számoltam neki. Ekkor megragadta a lábam, közben átalakultam késsé, ezért egy nyelet szorongatott, és már el is dobott. Derekamig belefúródtam a támadónk szívébe. Jiro odarohant, és kirángatott az emberkéből. Én visszaváltoztam, és elhánytam magam.

- Nagyon parán nézel ki. - jegyezte meg Jiro. - Azért jól vagy? - nézett rám aggódva.

- Persze. És most húzzunk innen. - mondtam. Megpróbáltam felállni, de fájdalom nyilallt a tüdőmbe, és összeestem. Elkezdtem köhögni. Vért. A másik kettő nem nagyon tudott mit kezdeni. Ültek mellettem, fogták a vállam hogy ne essek arcra. Ennyit tudtak tenni. Én pedig ebben a pillanatban megfogadtam, hogy soha többet nem akarok gyengeséget mutatni. Abbamaradt a fájdalom a tüdőmben. Társaim támogatásával elbotorkáltam a főtérig. Aztán attól amit megláttam ott, nem érdekelt tovább gyengeségem. Odarohantam, gyorsan átváltoztam, és lehuppantam bátyám vállára. És akkor most tizenkét órán keresztül egér leszek. Szuper.