Csak ő egyedül - a jelen szava /BNHA ff./

Döntésképtelenség és egyszerű győzelem #13

A/N: Olyan kis lelkesek vagytok hogy úgy döntöttem jön ma még egy rész. Jó olvasást!

Egy rejtettebb folyosószakaszra mentünk. Körülbelül háromszor átnéztünk mindent, de aztán nem húzhattam tovább az időt.

- Szóval. Tettek nekem egy ajánlatot. - kezdtem, és láttam hogy közbe akar vágni, ezért gyorsan folytattam. - De nem mondhatom el hogy ki, és mivel kapcsolatban. - hadartam, mire elhallgatott. - És nem tudom hogy elfogadjam vagy ne. - fejeztem be.

- Hát, ez így nem tűnik durvának... - vakarta meg a tarkóját.

- Azért mert nem tudod miről van szó. Akkor csupán azért leköpnél mert elgondolkodtam rajta. - hajtottam le a fejem szégyenkezve.

- Nem tudom... - gondolkodott el. Aztán amit következőre mondott azon teljesen ledöbbentem. - Megéri? - kérdezte.

- Tessék? - néztem rá hatalmas szemekkel.

- Tekintve hogy nem tudok semmit az ajánlat természetéről, ezért azt akarom kideríteni hogy te mit érzel ezzel kapcsolatban, és ehhez képest fogok véleményt mondani. - magyarázta.

- Hű. Ez meglepett. - motyogtam.

- Mi? - nézett zavartan.

- Te nem is vagy hülye! Vagyis... csak lexikálisan. Te intelligens vagy, Denki! Megleptél. - vigyorogtam. Ha nem hülye az megnehezíti a dolgom...

- Nem tudom eldönteni hogy ez most bók volt vagy sértés. - nevetett.

- Őszintén? Én se. - mosolyodtam el.

- Vissza az eredeti témához! - eszmélt fel hirtelen. - Megérné neked? - nézett a szemembe. - Jól gondold át. - tette hozzá.

- Nekem? Amíg nem derül ki addig igen. - mondtam. - Másoknak addig se. Utána már nekem se, mert mindenki meggyűlölne, az összes szerettemet elveszteném. Viszont ezzel biztos helyem lenne. És amíg ott lennék biztosan biztonságba lenne tőlem és mindentől mindenki aki fontos nekem. - folytattam, és a végén már suttogtam.

- Már miért jelentenél te veszélyt bárkire? - mosolyodott el szomorúan.

- Következnek a párharcok! - hallottuk a hangszóróból. Én rettenetesen megkönnyebbültem.

- Akkor ezt később folytatjuk. - mondta a fiú. Már ha lesz később...

Majdnem az első az én meccsem volt Iidával. Nagyon elegem volt addigra a napból, de azért eltűntem előle mikor felém haladt, és így kiesett a körből. Így jutottam hát tovább a második körbe. Ezután lehuppantam a lelátóra Izuku mellé, aki éppen barátnője és annak ellenfelének küzdelmét jegyzetelte ki.

- Ezt miért csinálod? - mutattam a jegyzetére.

- Hmm? Ja a jegyzet? - csukta be a füzetet. Én csak bólintottam. - Mert úgy érzem hogyha megfigyelek másokat akkor később hasznomra válhat az ismeret. - mondta a teljesen logikus választ.

- Nem ez volt a kérdésem. Ezt miért csinálod. - hangsúlyoztam ki a kulcsszót.

- Hogyhogy? - ráncolta össze a szemöldökét.

- Miért jegyzetelsz? Én megjegyzem annak a kétszeresét ami a füzetedbe van. Míg leírod sokkal több időt vesz igénybe mint ha megjegyzed. - magyaráztam.

- Ó! Én ilyet nem tudok. Nem viccből te vagy a legjobb tanuló. - mosolygott.

- Lehet. - vontam meg a vállam. Ezután nem tudtuk folytatni mert jött Uraraka hisztizni, hogy "ugye jó voltam? vagy nem?" én meg nem bírtam a nyávogását úgyhogy arrébb mentem. Következőre velem fog megütközni. És a büszkeségem miatt kénytelen leszek gyorsan legyőzni. Aztán már csak egy ember. És ha minden úgy alakul ahogy terveztem, nem én leszek a döntős.

Következett Izuku második meccse. Shinso ellen volt. Az elején Shinso kérdezett valamit, a másik válaszolt, majd lemerevedett és elindult le a pályáról. Hülyeség lenne azt mondani hogy nem lepődtem meg. De a vége felé berobbantotta maga alatt az aszfaltot, aztán fogta és letolta Shinsot a pályáról. Eddig minden szuper...

Következtem én és Uraraka. Tudtam hogy mivel fog próbálkozni, és tudtam hogy hogyan fogok nyerni. Mikor felléptünk a pályára én lótuszülésben leültem a pálya szélén, és behunytam a szemem.

- Mit csinál Katsumi? - hallottam a hangszóróból. Oldalranéztem az osztályunkra. Mindenki értetlenül kiáltozott. Visszacsuktam a szemem. ÉS ekkor meghallottam Uraraka üvöltését ahogy közeledik. Hát ez nagyon buta. Mikor majdnem elért eltűntem, ő meg kiesett a pálya szélén. - Lekezelően, mondhatni pofátlan lazasággal győzte le a másikat! Milyen fura technikái vannak! Eddig nem bántott senkit. Vajon mi lesz ebből a következő meccsén Bakugou ellen? Hölgyeim és uraim, az egyetlen női elődöntős! - üvöltötte Mike, a közvetítő. Uraraka csak gyilkos tekintettel bámult rám miközben visszasétáltam a lelátóra.

- Szép volt Satchi! Nagyon könnyen nyertél! - veregette meg a vállamat Denki.

- Köszönöm. Izuku, ezt jegyzetelted? Ugye nem? - kérdeztem mikor megmutatta a füzetet. - Szóval én vagyok a békés hős, mi? - nevettem el magam az egyik vázlatpont láttán. - Majd kiderül. - vigyorodtam el.

Egy kis pihenő után szinte azonnal kezdődött a meccsem Bakugouval. Rájöttem hogy nem adhatom olyan könnyen oda a győzelmet neki mint akartam, támadnom kell, viszont hagynom kell nyerni. Na ezt, hogy oldjam meg? Mikor a pályán álltunk még mindig nem volt tervem.

- Na mi van békés hős? - röhögött mint egy őrült. - Most is békés leszel? - robbantott az arcomba egy hatalmasat. Én csak nyugodtan álltam. Mikor kitisztult a füst roppantottam kettőt a nyakamon.

- Nem. - mondtam, majd kilőttem felé. Mérges lettem, mert azt hitték az emberek hogy csak védekezni és kitérni tudok. Tudok én ennél sokkal többet is! Felugrottam, és elüvöltöttem magam. - Egyél levelet! - és ezzel virágokká változtattam a haját.

- MIIIII?!!! - üvöltött amikor a szemébe lógott egy nárcisz.

- Ó semmi. Csak egy kis célzás arra milyen narcisztikus vagy! - üvöltöttem jó hangosan hogy lehetőleg a közönség is hallja.

- AZT SEM TUDOM MIT JELENT! MEGÖLLEK!!! - rontott nekem.

- IGEN? MEGÖLSZ? PRÓBÁLD CSAK! - üvöltöttem vissza az ő hangján. A tömegen meglepett de elismerő morajlás futott végig. Aztán meghallottam egy hangot amitől elállt a lélegzetem.

- Egészen olyan ereje van hogy szupergonosz is lehetne. - mondta egy nő a mellette ülőnek. Én ránéztem találkozott a tekintetünk, és bólintottam. Ő kissé elszégyellte magát, én meg fogtam magam és lesétáltam a pályáról.

- MIT CSINÁLSZ? GYERE VISSZA! GYÁVA FÉREG! - üvöltözött Bakugou. De én nem néztem hátra. Csak lesétáltam a pályáról, meghajoltam a nő felé, majd visszamentem a lelátóra.

- Ezt miért csináltad? - kérdezték egyszerre öten. Én csak ránéztem Jirora.

- Én hallottam. Nehogy elhidd! - ölelt meg a lány.

- Igaza volt. - mondtam halkan.

- Miről van szó? - kérdezte Kirishima.

- Azt mondta egy nő, hogy olyan a képességem amivel szupergonosz lehetnék. - mondtam. És egyre biztosabb lettem abban hogy ez igaz.