Csak ő egyedül - a jelen szava /BNHA ff./

Gyakornoki hét (harmadik rész) #18 (VÉGE)

A/N: Minden kedves bonbonomat kérném, hogy mielőtt hisztizni kezd hogy miért fejezem be, olvassa végig a részt.

Az előző két napom unalmasan telt. Ma egész nap az estén görcsöltem. Öt óra tájékán nekiálltam öltözni. Mikor felvettem az összes cuccom megcsörrent a telefon.

- Satchi! Képzeld Hosuban vagyok! - újságolta bátyám. Baszki baszki baaaszkiiii.

- Szia Shouto! Tök jó! Milyen Hosuban? - nyeltem le a torkomban keletkezett óriási gombócot.

- Zsúfolt. - mondta, mire felnevettem.

- Szóval annyira nem tetszik. - vigyorogtam.

- Hát nem. Egész nap járőrözünk, lekopik a lábam. - mondta. - Ahj, hív a seggfej. Mennem kell. Szia! - köszönt el.

- Szia! - tettem le a telefont. Sóhajtottam egy hatalmasat. Jó, akkor még egy emberre kell figyelnem. Még jó hogy van maszkom!

- Katsumi-chan! - ugrált be a szobámba Himiko. - Látom kész vagy. - mosolygott rám.

- Az. Teljesen. - sóhajtottam.

- Mi a baaaj? - kérdezte.

- Kettő. Két osztálytársam van Hosuban. Ebből az egyik a bátyám. - fogtam a fejemet.

- Húúú. Az rossz. - húzta el a száját.

- Az. - mondtam.

Ez volt a mai napon az utolsó normálisnak nevezhető dialógusom. Innentől vagy őrültekkel, vagy vérben úszó emberekkel társalogtam. Hát nem csudijó?

________________________________________________________________________________

- Szóval. - állt meg Tomura a víztározó tetejének szélén. - Mész és megkeresed Staint. Ha ellenkezik megölöd. Ha teheted idehozod, és én ölöm meg. Értem? - nézett rám komoly szemekkel.

- Értem. - bólintottam komoran. Nem tetszett az ötlet hogy ölnöm kell, de gondolom része a munkámnak. A munkámnak... hehe...

- Menj. A Noumukat majd később indítom hogy legyen egy kis időd amíg nyugodtan dolgozhatsz. - tette a kezét a vállamra. Én leguggoltam, koncentráltam, majd elugrottam. A levegőben átváltoztam madárrá, és repültem a város fölött. Láttam néhány járőrt, de egyik se olyan volt aki miatt aggódtam volna. Aztán megláttam Endeavort, és leestem. Esés közben labdává alakultam, de egy kicsit szarul sikerült, így szimplán rálapultam a tetőre. Így indítottam a küldetést. Nem is én lennék...

Olyan fél órája repkedtem össze-vissza, mikor megláttam Iidát egy sikátorban rohanni. Aztán megláttam hogy ki felé rohan. Stain. Lelökte a hősről aki éppen megölni készült. Az csak feküdt tovább mozdulatlanul. Szó szerint meg volt kövülve. Mintha... nem élne, de a hangját hallottam. Vajon Stain képessége tette ezt? Vajon mi a képessége? Talán meg tudja dermeszteni az embereket...?

- Tönkretetted a bátyámat! - hallottam meg Iida hangját. Ingenium Iida bátyja? Heh, derülnek ki dolgok nemde?

- Dehogy. Csak megtisztítottam egy fölösleges hőstől a világot. - mondta Stain a maga reszelős hangján.

- GYILKOS! - üvöltötte el magát a fiú, és nekitámadott a másiknak. Az gyorsan kikerülte, és közben megvágta. Majd megnyalta a kést, és a fiú lebénult. Szóval így! Ekkor megérkezett Izuku. Várjunk...

- Mivan? - csúszott ki a számon. Szerencsére nem hallottak meg. De hát basszus! Miért kell mindenkinek idegyűlnie Hosuba PONT ma, PONT most? Isteneeem...

- Iida-kun! Jól vagy? - szaladt oda a földön fekvő fiúhoz. Én meg rájöttem, hogy ha ez itt elkezd harcikálni, nekem végem. Figyeltem ahogy lassan alig észrevehetően előhúzza a telóját, és küld egy helyadatot a névjegyzékében első embernek. Ergo, Kirishimának. Aztán elrakta, és tovább húzta az időt. Okos fiú, csak arra nem gondolt hogy idejönnie se szabadott volna. De nem tudhatta hogy itt vagyok. Rezgett a telefonom. A helyadat volt. Gyorsan továbbküldtem Denkinek. Izuku még mindig Stainnel társalgott. Aztán Stain hirtelen nekiugrott, megvágta a lábát, és megnyalta a kést.

- Ne! - hagyta el egy alig hallható kiáltás az ajkaim. Stain persze hogy meghallotta. Rám nézett, aztán visszafordult a fiúhoz. Ekkor megérkezett Shouto, és kezdetét vette a harc. Jég, villanás, aztán a fiú arca vérzett.

- Ne hagyd hogy igyon a véredből! - kiáltott rá Izuku.

"Ilyen gyorsan rájött volna?" hallottam a férfi gondolatát.  "Én meg tudok gondolatokat olvasni. Hitted volna?" üzentem neki telepatikusan. Meglepve felnézett rám, aztán összehúzódott a szeme, körbenézett rajtunk, aztán megkérdezte. "Te nem velük vagy. Így van?"  "Igen is, meg nem is." mondtam. Ekkor nem tudtuk felettébb értelmes társalgásunkat folytatni, mert Izuku kioldódott, és már két ellenféllel kellett küzdjön. Óráknak tűnő percekig harcoltak. Aztán Iida is kioldódott. Sikerült egy időre kiütniük Staint. Ekkor megérkezett Gran Torino, majd utána a többi hős és a hatóságok. Gyorsnak kellett lennem. Leugrottam a tetőről, rá Stain mellkasára.

- Bocsánat. Kénytelen voltam. - suttogtam neki mikor feljajdult az általam eltört bordája miatt.

- Dehogy. Jobb lesz így mintha börtönben ülnék. De remélem végül a hőslét mellett döntesz. - válaszolt, majd intett hogy menjek gyorsan, jönnek a rendőrök. Mikor visszaugrottam a tetőre éreztem hogy könnyezek. Lehúztam a maszkot hogy kapjak levegőt, és lehuppantam. A tetőről zokogva néztem végig ahogy Stain kiszabadul, majd megmenti a repülő Noumutól Izukut, végül a törött bordája átszúrja a tüdejét, és meghal. Így lett vége Hősgyilkos Stainnek.

________________________________________________________________________________

Nem sokkal később megjelent a cikk az esetről. Az állt benne hogy Endeavor győzte le Staint. Ami persze szemenszedett hazugság, de ez van. Miután megjelent a cikk, úgy döntöttem meglátogatom barátaimat a kórházban. Szokásos feketerigó formámban kopogtattam az ablakon, mivel a rohadt kórház tiltotta a látogatást.

- Satchi! Mit csinálsz itt? - engedett be Shouto. - És főleg, honnan tudtad hogy itt vagyunk?

- Az legyen az én titkom. - kacsintottam rá. - És amúgy jöttem meglátogatni titeket. És megtudni hogy mi történt pontosan.

Ők pedig mit sem sejtve töviről-hegyire elmesélték azt amit a két szememmel láttam. Jó érzés volt csak hallgatni Izuku vidám, Iida komoly, és Shouto közömbös hangját. Szép délutánt töltöttem náluk. Aztán este bátyám ágyának végében aludtam el macskaként.

Másnap reggel Shouto összepakolt, és visszament apjához gyakorlatra. Én is elköszöntem a fiúktól, és visszamentem a cuccaimért Tomuráékhoz. Mikor odaértem éppen Himikoval veszekedtek.

- Tomura! Szokj már le arról hogy véletlen elporlasztod a kilincseket! Vagy hordjál kesztyűt, vagy mit tudom én, csak csinálj valamit! - üvöltözött a lány.

- Nyugodj meg kérlek. - próbálta csitítani a kékhajú, de nem működött. Odaléptem a kontyoshoz, és a vállára tettem a kezem.

- Nyugi. Az egész utca visszhangzik. - mondtam neki. - Te meg, - fordultam Tomurához - ne legyél seggfej, és oldd meg a helyzetet. - azzal otthagytam őket. Összeraktam a cuccaim, és indultam a vonatállomásra.

Ott ismét összefutottam Izukuval. Az egész utat végigaludtuk. Mikor visszaértünk, együtt sétáltunk haza. Megbeszéltük hogy holnap találkozunk a suliban, azzal mindketten bementünk saját otthonunkba. Én levetettem magam az ágyamra, és órákon keresztül bámultam a plafont mire el tudtam aludni. Megöltem egy embert...

A/N: Kedves bonbonjaim! Ne aggódjatok, folytatoma könyvet! Csak úgy döntöttem tizen-x fejezetenként nyitok egy új regényt, és így minden konkrét mérföldkőnél lesz egy lezárás. A következő részt "Csak ő egyedül - új idők szele" címmel találjátok majd. Addig is: jó időtöltést mindenkinek!