Close To Me [Tom Holland ff.]

🥀twelve🥀

Tom szemszöge:

Éppen Rebék háza felé vezetek, mivel akadt egy kis probléma. Jó nem is kicsi. Szegénykém biztos nagyon ki van merülve. Egyszer az a gyökér David tesz neki keresztbe, most meg az anyja. Nem ezt érdemli, hiszen ő egy kedves, vicces, aranyos, igaz néha nagyon gonosz, de mégis szerethető lány. Valahogy meg kell próbálnom segíteni neki, hiszen másra nem nagyon számíthat.
Óvatosan odapillantottam rá hogy megnézzem, minden rendben van-e vele. Csak nézett ki az ablakon, semmi érzelem nem volt az arcán. Nem szeretem így látni. Nem így ismertem meg, az emlékeimben mindig is az életvidám Reb fog járni, aki szeret táncolni, zenét hallgatni, főzni, viccelődni és társaságban lenni. Nem az a Reb, akit most látok. Szemei alatt apró táskák vannak, a paraszt exe miatt, haja kócos, hiszen még ideje se volt reggel óta megfésülködni, szájának vége csak lefele lóg, nem úgy ahogy régen, szeme nem csillog, hanem matt és üres.
Nagy elmélkedésemben észre sem vettem, hogy már az utcában vagyunk. Szerencsére hamar észbe kaptam és leparkoltam a ház előtt. Gyorsan kiszálltam, átfutottam a kocsi másik oldalára és kinyitottam partnerembek az ajtót. Ő csak dünnyögött egy köszönömöt, majd a zsebéből előkapta a lakáskulcsot és be is ment az ajtón. Én természetesen követtem, mint egy hűséges kutya, levettem a cipőm és bementem a nappaliba, viszont Rebet nem láttam sehol.

-Hol vagy?-kiabáltam.

-Konyha.-hallottam meg hangját. Ki gondolta volna. Bementem a konyhába és csak annyit láttam, hogy veszi ki a hűtőből az ételeket. Elővett tejfölt, sajtot, sonkát, meg minden egyebet.
-Te most mit csinálsz?-álltam mellé.

-Kaját.-válaszolta tömören.

-Nem nem, te most szépen felmész a szobába és lepihensz.

-Tom mi ez a szoba mániád?-nézett fel rám kérdőn.-én itt a konyhában érzem jól magam, nem fent egyedül az ágyamban.-fordult vissza a pulthoz.

-Én azt értem, de látom az arcodon, hogy fáradt vagy. Mond csak hány órát aludtál ezen a héten?-tettem csípőre egyik kezem.

-Nem tudom olyan tizenötöt.-rántotta meg a vállát mintha ez lenne a világ legnormálisabb dolga.

-Na akkor irány fel és pihenj.-mutattam a lépcső felé, de mintha meg se hallotta volna, ezért megfogtam, feldobtam a vállamra és megindultam vele az emelet felé.

-Tom ez nem vicces engedj el.-röhögött.

-Nem foglak elengedni, le fogsz feküdni, pihenni.

-De nem vagyok fáradt.-ásított egy nagyot.

-Aha, majd el is fogom hinni.-raktam le az ágyára. Ő csak ült rajta és nézett ki ismét a fejéből. Kíváncsi voltam sikerül-e ezért kipróbáltam valamit. Szépen lassan két ujjal meglöktem a homlokánál fogva hátha eldől éés sikerrel is jártam. Amikor eldőlt, csak elkezdett nevetni. Istenem de imádom a nevetését. Amikor ő nevet mindig boldog leszek tőle.
-Tom.-mondta ki nevem a röhögés után.

-Igen?

-Ugye te még szeretsz engem?-nézett fel rám könnyes szemekkel

-Milyen buta kérdés ez persze hogy szeretlek. Te vagy a legjobb barátom, érted bármit megtennék.-pusziltam meg homlokát.-viszont most pihenj.-takartam be egy kicsit. Ő csak hátat fordított nekem az ágyban és vett egy nagy levegőt. Viszont én tudtam, ha most elmennék, tuti vissza menne a konyhába, így nem tudtam mást csinálni, mint leülni az ágy szélére és simogatni a hátát és nézni az arcát ahogy vonásai meglágyulnak. Egy tíz perc után egyenletesen vette a levegőt, ami azt jelenti hogy elaludt. Szépen lassan felálltam és becsuktam magam után az ajtót. Éreztem hogy valakinek kell a segítsége MOST. És azt is tudtam hogy kinek. Így hát sétáltam egy jó tíz percet, amikor is megérkeztem haza. Igen ilyenkor mindig édesanyámhoz megyek segítséget kérni. Kettőt kopogtam és nyílt az ajtó. Sam nyitott nekem ajtót.