A fájdalmat érezni kell | World War 2

Tizedik fejezet

Két nap telt el úgy, hogy ételt nem kapott, csak egy pohár vizet. A szoba sarkában kuporgott, az apró kis ablakon keresztül már semmi fény nem szűrődött be, csak a feketeség volt az egyetlen, ami az ablak túloldalán volt. Lépteket hallott, amelyek egyre hangosabbak lettek majd egy pillanatban megálltak és minden elcsendesedett. Kattant a zár és kinyílt az ajtó. A hadnagyot pillantotta meg, teljes életnagyságban.

-Gyere.-mondta. Edith érezte, hogy a hadnagy végre józan lett. Felállt, majd lassan a férfi elé ment, majd megállt előtte és egy ideg farkasszemet néztek egymással. A sapkája megint olyan jól állt rajta, mint mindig. Elegáns uniformisa is tökéletesen mutatott hibátlan testén. Kezein bőrkesztyű, ami még vonzóbbá tette.

Némán figyelték egymást, hátha valamelyikük kimondja amit akar. Végül a hadnagy törte meg a csendet.

-Az ezredes egy elég kicsi büntetést szabott ki rád, zsidó.-mondta, mire Edith remegni kezdett. Egy náci katonának a legnagyobb is a legkisebb.

-Kérem, csak félig vagyok zsidó....-folytatta volna, de a hadnagy leintette.

-A zsidó az zsidó.-folytatta higgadtan.-Gyere velem.-fogta meg Edith karját és vezetni kezdte. Szíve minden szilánkosra tört darabja összeforrt. Újra azt érezte, hogy él. A hadnagy kivitte őt a Block 11-ből. Még utoljára megnézte magának ezt a szörnyű helyet, ahova soha nem akar többet visszakerülni. Az egész tábort a sötétség vette körül, csak egyes helyeken voltak őrszemek és katonák. A hadnagy bevitte a lányt a katonák egyik barakkjába, amelyben ő aludt. Abba a barakkba, amitől a legjobban félt. Az épületben sok üres ágyon kívül semmi sem volt, csak egy asztal, székek és lámpák. Nem is figyelt nagyon arra, hogy esetleg mikor ér be egy katona, sokkal inkább hadnagyra akart koncentrálni. A hadnagy elindult és balról az utolsó priccshez vezette. Edithnek tátva maradt a szája. A priccse rendezett volt, a zöld pléd selymesen terült el minden szegletény, amellett pedig egy kis polc, amelyen pár könyv hevert. A hadnagy nekitámaszkodott jobb kezével az egyik oszlopnak, mely a barakkot tartotta össze.

-Tudod, hogy miért hoztalak ide?-lökte el magát a hadnagy a jobb lába segítségével az oszloptól, majd közel lépett Edithhez. Finom lehellete csikizte a lány nyakát, a parfümje pedig olyan édes volt, hogy menten leteperte volna a háta mögött ácsorgó férfit. Nem tehette, de minél jobban gondolt rá, annál jobban akarta... A hadnagy lassan megérintette a vállát, hosszú mutatóujját végighúzta a csíkos ruhán, mire Edithet kirázta a hideg.

A nehéz és száraz kezével végigsimította a lány egész karját, Edith pedig erőt vett magán és megfordult. A hadnagy egy őszinte mosolyt mutatott meg neki. Lábújjhegyre állt, majd megcsókolta a hadnagyot, mire az sokkal erőteljesebben viszonozta. Nem is ellenkezett tovább, hanem felemelte és a priccsre helyezte a lányt, azután megszabadult a zubbonyától. Majóját egy könnyű mozdulattal letépte magáról, ami alatt ott virított kidolgozott kockahasa. Lépteit a lányhoz vezette, azután meg finoman rádőlt. Edith érezte a lehelletét a nyakán, majd arra eszmélt fel, hogy vad csókba kezdett vele, ami egy apró nyőgést váltott ki belőle. Mindegyik csók hosszú és érzelmes volt, tele vággyal, amit mindketten ki is használtak.
A férfi kezei egyre lejjebb tévedtek és elkezte kigombolni a lány ruháját, közben végig csókokkal halmozta el az arcát. Egyik kezével a lány testét fedezte fel, a másikkal pedig a lány kezét szorította érzelmesen. A puszikkal egyre lejjebb haladt, a nyakát célozta meg. Odahajolt nyakához, majd elkezdte vadul harapni. Egyre erőteljesebben szívta és harapta, majd megint megcsókolta Edithet. Végül már mindketten meztelenül feküdtek egymáson.
A hadnagy keze mindent felfedezett a lány testén. Mellkasától elkezdve a térdéig, mindent.

Egyik ujját a lányba mélyesztette és elkezdte mozgatni a kezét. Edith nagyobbat nyőgött, hiszen még nem volt szexuális kapcsolata senkivel. Később a hadnagy második ujját is az első mellé helyezte, majd úgy folytatta tovább a lány kényeztetését, közben vadul csókolta. Végül a harmadik ujja is csatlakozott a másik kettőhöz, ezzel kényszerítette a lányt, hogy nyőgjön. Mikor látta, hogy megszokta, elvette onnan a kezét, majd megtámaszkodott vele Edith feje mellett, ezzel pedig elérte azt, hogy a lány még jobban gyönyörködjön benne, hiszen a bicepsze nagyon szépen megmutatta magát. Felmerült benne az is, hogy mindketten szeretik egymást, és el is találta, ugyanis Edith totálisan odavolt érte. Szerették egymást.

És megtörtént. Edith hagyta, hogy a felette tornyosuló férfi megtegye. Nem is lett volna választása, hiszen ez egy büntetés. De a büntetés az büntetés, szenvedni kell, hogy vége legyen.
A hadnagy erősen beletólta magát a lányba. Edith egy hatalmasat sikított, hiszen tényleg szűz volt és fájt is neki. Az alatta elterülő, már összegyűrt, zöld plédet markolta fájdalmában.
Egy csókkal próbálta elterelni a figyelmét, ami sikerült is neki, közben pedig elkezdte gyarsan mozgatni a csípőjét. Néhol még meg is harapta a lány ajkait. Nyelvük vad táncot járt egymással. A hadnagy egyre bátrabb lett és a csókba morgott párszor. A csípőjét egyre gyorsabban és gyorsabban mozgatta, mire elérte a lány G-pontját, megtalálta, amit keresett. A lihegő férfi orgazmusa után befeküdt mellé, majd magához húzta és egy utolsó forró csókba hívta Edithet. A lány az egyik kezével végigsimított a hadnagy izmos testén, a másikkat pedig a arcára tette, ezzel elérve azt a hatást, hogy megmutassa, tényleg szereti. A hadnagy pedig értette is a célzást, beleadott apait, anyait abba a csókba. Lassan elváltak egymástól, majd egymás szemébe néztek.
Nem mondtak semmit egymásnak, csak néztek egymás szemébe. Edith a mutatóujjával körkörös mozdulatokat végzett a hadnagy mellkasán, a hadnagy pedig hatalmas kezével a lány fejét simogatta.

-Mit fognak csinálni az összes fogollyal, ha elvesztik a háborút?-bukott ki a kérdés Edith száján.

-Valószínüleg semmit, mert az ellenség úgyis felszabadítja őket.-válaszolt a hadnagy. Edith közelebb húzódott hozzá, ezzel elérve azt, hogy egy centi se legyen testük között. - Ha esetleg nem élném túl a háborút, akkor majd vigyázz magadra.-mondta. A lány bólintott, majd visszavette koszos ruháját, ahogy kikelt az ágyból. Kilépett az ajtón, ottagyva a priccsen fekvő tisztet, majd visszament a saját barakkjába, ami tizenöt percbe telt neki.

Az biztos, hogy a hadnagy nem fog meghalni, hiszen ő, Edith, mindent el fog követni, hogy megmentse élete első- és utolsó szerelmét. Mindketten tisztában voltak vele, hogy egyenlőre egyikőjük sem lehet együtt a másikkal nyilvánosan, mert az a németek szemében fajgyalázásnak számítana. De majd talán a háború mindent elfeledtet az emberekke, még azt is, hogy kik voltak a háború előtt. Mindketten egymás karjaiban aludtak el.