Széllel szemben

35. fejezet - A festmény

Merse egy SMS-t küldött Eleninek, hogy négy körül fog érkezni. Ennek hírére, Becca is felhívta Ivánt, hogy tudassa vele a hírt, majd elkezdte nyugtatgatni barátnőjét, aki ismét pánikolni kezdett, majdnem sírógörcsöt kapva.

– Minden jó lesz, ne aggódj már ennyire! Szerintem ezt az egészet, túl parázod! Komolyan Eli! Ne hülyéskedj már! – nézett rá Rebecca, aki már kezdte unni kissé barátnője hisztijét. – Hidd el, ha megjön a fiú, minden rendben lesz, és nevetni fogsz magadon is, milyen hülye voltál. Szerintem tök jól fogjuk magunkat érezni.

Alig múlt négy óra, amikor Merse ígéretéhez híven meg is érkezett. Eleni szívdobogva igyekezett ajtót nyitni, remélve, hogy Becca nem lohol a nyomába, hanem ad neki pár percet, hogy kettesben legyen szerelmével. Így is volt, és ezért gondolatban nagyon hálás volt neki. Szokás szerint, amikor belépett Merse, hosszan megölelte és megcsókolta Elenit! Ez a rituálé hónapok óta semmit sem változott. A fiú érezte, hogy Eleni ideges, mert úgy ölelte, mintha bele akarna bújni, védelmet keresve. Ezt már jól ismerte benne.

– Leöltözhetek? – kérdezte, miközben Eleni karját igyekezett lefejteni magáról, hogy mozdulni tudjon. A kedvenc fekete motoros fazonú bőrdzsekije volt rajta, amit Eleni imádott rajta. A fogasra akasztott, mikor végre sikerült kibújnia a szeretett nő szorító karjai közül. – Mi a baj? – kérdezte utána, ismét szembenézve vele.

– Semmi, csak úgy izgulok – felelte Eleni. – Nem gondoltad meg magad, tényleg szeretnél találkozni a barátaimmal?

– Itt vagyok, nem? – válaszolta a fiú felvonva szemöldökét. – Nem értelek. Mi a gond?

– Nem tudom – suttogta Eleni zavartan. – Végül is... talán.. semmi – tette hozzá, mialatt próbált erőt venni magán. – Oké, menjünk – mondta nagy levegőt véve, majd elindult a nappali felé.

Becca felállt, amikor meglátta őket az ajtóban és szélesen elmosolyodott.

– Szóval, te vagy az a bizonyos fiatalember! – nézett rá alaposan megszemlélve Mersét. Eleni bemutatta őket egymásnak. – Nagyon örülök, és nagyon szerettelek volna már megismerni – mondta Becca, majd visszaült lazán a kanapéra.

 Merse vele szemközt foglalt helyet az egyik fotelben. Eleni a fotel karfájára telepedett, kezét a fiú hátára téve. Közel akart lenni hozzá, mint kotlós a kiscsibéjéhez. Elképzelni sem tudta, mi lesz ebből a találkozóból. Becca egy pillanatra sem vette le a tekintetét a fiúról, miközben kérdezgette, Merse pedig udvarisan válaszolgatott nek Mersén egy sötétkék divatos farmer és egy sötétkék kötött V-nyakas kötött pulóver volt, a haja divatosan belőve. Karjának tetoválása kilátszott, amikor kicsit felhúzta a pulóvere ujját, és finom férfias, de nem tolakodó illat lengte körbe. A jól ismert illat, amit Eleni annyira szeretett.

– Ennétek valamit? – kérdezte hirtelen Eleni félbeszakítva őket.

– Nem is tudom – felelte Becca elgondolkodva. Talán rendelhetnénk pizzát, úgy is rég ettem már, de csak egy kicsit. Nem akarom tele enni magam, mert Iván étterembe akar vinni este. Remélem velünk tartotok? – nézett rájuk kérdőn.

Eleni némán hallgatott. Erre nem lehetett nemet mondani, túl udvariatlan gesztus lett volna, és nem tehette volna meg a barátaival, de megvárta Merse válaszát, hátha ő nem akar.

– Nekem rendben – mondta a fiú nem sokat gondolkodva. 

Végül Eleni is rábólintott. Mit is mondhatott volna? Egyedül még Ivánban reménykedhetett, hogy talán még sem akarja felfedezni a város ízeit, de ez szinte lehetetlen volt, mert a férfi soha nem hagyta ki a lehetőséget, bárhol is volt.