Széllel szemben

8. fejezet - A ráadás

– Miért kerülsz engem? – bukkant elő váratlanul Merse, amikor Eleni a parkolóban kiszállt az autójából. Már sötét volt, meg is ijedt hirtelen Eleni. Nem számított a fiúra.

– Nem kerüllek, csak élem az életem – válaszolta színlelt közömbösséggel Mersének, majd bezárta az autó ajtaját. Érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről, de igyekezett kontroll alatt tartani az érzéseit.

Egész nap végig dresszírozta magát, mondogatva, hogy ő egy felnőtt nő, és ami történt annak nincs jelentősége, és a nap holnap ugyanúgy kell és nyugszik, mint eddig.

– De én azt látom, hogy igen, kerülsz – válaszolta Merse, elállva egykori tanárnője útját. – Nem kellene beszélnünk? – kérdezte a fiú. – Én nem akarom, hogy ez legyen! – tette hozzá határozottan.

– Jó beszéljünk – egyezett bele Eleni. – Menjünk a parkba – javasolta, majd ismét kinyitotta a kocsija ajtaját, bedobta a táskáját, majd újra lezárta az autót.

Csendben haladtak a kivilágított ösvényen, majd leültek az egyik közeli padra.

– Nézd Merse! – kezdte Eleni, miközben próbált tárgyilagos lenni. – Mind a ketten felnőttek vagyunk. Azt elmondtam neked, hogy kedvellek. Nagyon is. Ezért is történhetett meg, ami megtörtént. Lehet, hogy hibáztam, sőt, biztos. Nem lett volna szabad, mert te mégis a tanítványom voltál.

– De mindkettőnknek jó volt. Neked is, ezt mondtad – vágott közbe Merse.

– Igen. Nem hazudok. Jó volt veled, de ennyi. Ezért is kérlek, ne hozd fel többet ezt. Lépjünk tovább. Maradjon minden úgy, ahogy volt, mielőtt megtörtént volna – kérte a fiút a szemébe nézve. Merse csendben hallgatott egy darabig. – Elmondtad valakinek? – tette fel neki a nagy kérdést Eleni, ami már régóta kikívánkozott belőle.

– Nem – válaszolta tömören és némi indulattal Merse. Eleni megkönnyebbülve sóhajtott. Érezte, ő, hogy a fiú nem olyan, aki azonnal fűnek-fának elújságolja hódítását.

– Akkor kérlek, ez maradjon a mi titkunk – javasolta Eleni. A fiú beleegyezőn bólintott egy rendben kíséretében. Eleni megnyugodott, és felállt, hogy visszainduljon a házba. Nagyon kellett pisilnie már.

– De szeretném veled tölteni ezt az éjszakát még – mondta a fiú váratlanul. Eleni teljesen megrökönyödött attól, amit hallott. – Cserébe ezt kérem tőled – nézett rá Merse.

– Most zsarolsz? – kérdezte tőle nagyra nyílt szemekkel Eleni.

– Nem. Csak kérlek – válaszolta a fiú.

– És ha nem? – firtatta a várható következményeket Eleni.

– Én csak ezt kérem – kerülte ki a választ Merse.

Eleni nem is tudta hirtelen, hogy mit gondoljon erről. Erre nem számított. Most már biztos volt benne, hogy jobb lett volna hazamennie még reggel. Akkor nem került volna ebbe a helyzetbe.

– Rendben – válaszolta végül, majd hozzá tette –, de óvszert hozzál, ha nem szeretnél gyereket. A múltkor elfelejtetted – szúrt oda egyet a fiúnak.

– Viszek – felelte Merse, mintha nem is hallotta volna Eleni gúnyos hangsúlyát. – Egy félóra múlva ott vagyok nálad – mondta, majd felállt és elment.

Eleni még várt egy kicsit. Felzaklatta a beszélgetés. Még sem olyan ártatlan Merse, mint gondolta eddig? – morfondírozott magában. Teljesen tanácstalan volt. Jó lett volna Rebeccával beszélnie, de nem merte felhívni. Tudta, hogy csak letolná megint, amiért ennyire nem tudja megzabolázni ösztönei, holott Eleni egyáltalán nem tartotta magát ösztönlénynek. Ez inkább a férfiakra jellemző, de mégis... Veszélyes, ha az ember olyan személlyel kerül össze, akivel megvan a kellő kémia, mert akkor beindulnak a vágyak, amelyek elsodorják, mint ahogy egy lavina sodor el mindent, ami az útjába kerül. Bármennyire is küzdött, nehezen tudta feledni az elmúlt napban Merse érintését, csókjait. Ezek mindig bevillantak, a legváratlanabb pillanatokban is, hiába is próbálta elterelni a gondolatait, azonban a fiú megnyilvánulása a parkban, nem tetszett neki. Nem ezt várta tőle, mégis a gondolat, hogy újra együtt lesznek, elindította a testében ismét a bizsergést. Ellenállhatatlanul.