Széllel szemben

16. fejezet - A múlt árnya

Délután négy is elmúlt már mire felébredt. Még kicsit szédelgett, amikor kikászálódott az ágyból. Rebecca nem volt otthon. Csak egy cetlit talált a nappali asztalán.

A galériába mentem.

R

Bántotta a beszélgetés Rebeccával. Nyilvánvaló volt, hogy nem érti őt. Beszélniük kell, ebben biztos volt, és bár fájt a gúnyos hangja, amit még most is vissza tudott idézni, mégsem haragudott rá igazán. Sok mindent megéltek már együtt, de mindig számíthattak egymásra, még akkor is, ha nem is értettek mindig mindenben egyet. Voltak ugyan nehéz időszakaik, de eddig még egy vita sem veszélyeztette komolyan a barátságukat. Most is reménykedett abban Eleni, hogy át fognak tudni ezen is lendülni. Mégiscsak az ő élete, az ő érzései.

Csak nem fognak Robert miatt haragudni egymásra? – tépelődött magában, nem tudva elengedni továbbra sem a történteket. Eszébe jutott az is, hogy édesanyját mennyire levette a lábáról Robert. Mi van, ha a barátnőjére is ilyen hatással lesz, és ellene fordul majd? Ebbe bele sem akart gondolni. Ez túlságosan fájdalmasan érintené, ebben biztos volt.

A gondolat azonban nem hagyta nyugodni, főleg, amikor bevillant neki, hogy most már Iván is a képben van. Ő és Robert nagyon jó barátok. A szerelem pedig mindig egy befolyásoló erő. Talán emiatt is viselkedett így Rebecca, morfondírozott tovább, mintegy mindent lemodellezve magába. Ez utóbbit nagyon is elképzelhetőnek tartotta. Azt a beszólását pedig nagyon övön alulinak érezte barátnőjétől, amikor a Mersével való röpke viszonyát említette. Az egy kifejezetten bizalmas információ volt, amit megosztott vele, és határozottan zavarta Elenit, hogy Becca ezt felhozta ellene, még akkor is, ha más nem volt tanúja a beszélgetésüknek. Ezt nem várta tőle. 

Biztos volt benne, hogy egy bizalmas pillanatban, ha rá terelődik a szó, akkor ezt elárulná Ivánnak, és ha a láncolat elindul, akkor már csak egy pár lépés, hogy Robert is megtudja.

Erre a gondolatra úgy döntött, felhívja Rebeccát, hogy a lelkére kösse, nem adhatja tovább Mersével való röpke viszonyát még Ivánnak sem. Ez egy túl érzékeny pontja volt az életének, amit senkivel sem kívánt megosztani, és nem volt meggyőződve arról, hogy megbocsátaná barátnőjének, ha híre menne.

Miközben a telefonját kereste, megnézte még egyszer Becca üzenetét, amit az asztalon hagyott. Semmi utalást nem tett arra, hogy mikor érkezik haza, és tervez-e valami programot estére, így fogalma sem volt Eleninek, hogyan tervezze a délutánt. Azt elképzelhetőnek tartotta, hogy borul minden, vagy Iván, vagy a nézetkülönbségük miatt.

Miután kicsit magához tért, kiment a fürdőszobába, és hideg vízzel megmosta az arcát, hogy felfrissüljön. Ahogy végzett, főzött egy kávét. A konyhában lévő széken végre megpillantotta a telefonját, amit már egy ideje keresett.   A telefon lemerült, így töltőre tette, ő pedig kiült a teraszra kávézni.

Becca lakása egy parkra nézett. A park közepén egy szökőkút lövellte felfelé a vizét. El is merült a látványában Eleni. Néhány embert is látott, a szökőkutat körülvevő padokon, akik a fák árnyékában ücsörögve élvezték a kellemes időt és a madárcsicsergést, ami a teraszra is felhallatszott.

A pillanatnyi idillt, a csengő hangja szakította félbe. Elképzelni sem tudta, hogy ki érkezhetett . Az ajtóhoz sietve a folyosó kis asztalkáján egy kulcscsomót talált, azt magához vette és a zárba illesztve, automatikus mozdulatokkal nyitotta ki az ajtót.

Robert állt az ajtó előtt.

– Hívtalak többször – mondta, majd határozott mozdulatokkal belépett a lakásba, kicsit ki is kerülve Elenit.