Széllel szemben

60. fejezet - Másnap

Eleni megpróbált aludni egy keveset, amikor hazaért. Délután öt óra volt már. Mielőtt eljött volna Ivánnal, még megnézte a babát, és beszélt Beccával is, aki árnyéka volt önmagának, de azért egy röpke mosolyt megejtett, főleg, amikor a pici fiára nézett, aki ott feküdt az ágya melletti kiságyban.

– Ugye, milyen gyönyörű? – suttogta Becca, Elenire nézve. – Ő érte érdemes azt a kilenc hónapot végig csinálni, hidd el. Nincs annál jobb érzés, mint amikor meglátod őt először, akkor minden fájdalom elmúlik hirtelen.

Még bent voltak Becca szobájában, amikor a főorvos is belépett, hogy megnézze, hogy van a betege. Iván és Becca éppen azt beszélték, hogy este még visszajön Iván hozzá, de ekkor Dr. Greenwood közbeszólt.

– Iván, mint a feleséged orvosa mondom, hogy a kismamának pihenésre van szüksége. Ez egy műtét volt. Nagy műtét. Most aludnia kell, elég ha holnap jössz. Had legyen egy nyugodt éjszakája, hogy kipihenje magát. A babát is mindjárt elviszik – magyarázta az újdonsült apának. – Hidd el, úgy sem lesz lesz sok időtök ezután, hiszen egy gyermek huszonnégy órás figyelmet igényel. Egyedül abban reménykedhettek, hogy a pici Ivan Riley Somarov jó alvó lesz, de én erre nem tudok garanciát vállalni – tette hozzá viccesen, majd amikor a nővér bejött, hogy valóban elvigye magával az újszülöttet, egy rövid kézfogás után, ott is hagyta őket.

Ettől azonban, hogy a nővér kivette a kiságyból a pici fiát, Becca elpityeregte magát. Iván egyik kezével Becca homlokát simogatta, másik kezének mutatóujjával pedig a kisfia arcát simította meg. A kis Riley apja érintésétől elmosolyodott, amire Iván elérzékenyülve nézett feleségére, hogy vajon látta-e az iménti jelenetet. Becca tekintete mindent elárult, miközben egy fáradt mosollyal arcán, megszorította férje kezét.

Iván hazafelé egész úton telefonált, hogy beindítsa a gépezetet, és találjon egy megfelelő embert a gyermekük mellé. Erre már akkor is gondolt, amikor a baba még Becca pocakjában volt, de mivel felesége, mint oly sok mindennek, ennek is ellenállt, mert nem akarta másra bízni a gyermekét, így nem is erőltette. Most azonban más volt a helyzet. Kellett valaki, aki segít, amíg fel nem épül Becca.

Dr. Greenwood véleménye szerint, hogy ha minden jól megy, akkor egy hét múlva elhagyhatja a klinikát a felesége, addig mindenképpen kell találnia valakit.

– Ne aggódj Iván – mondta neki Eleni az autóban, amikor hallotta Iván telefonbeszélgetéseit –, én itt vagyok, és beköltözöm hozzátok addig, és segítek. Nem lesz egyedül az én drága barátnőm.

– Tudom, tudom, de téged sem akarlak terhelni, neked is van életed, munkád, és ott van Merse is.

– Mersével most amúgy sem találkozunk még két hónapig, a munka pedig megvár. Ne aggódj. Itt vagyok, ha kellek! De, ha nem kellek, akkor is – bizonygatta Eleni. – Te is ennyire fáradt vagy? – nézett Ivánra, mikor hirtelen úgy érezte, valami ólmos fáradtság nehezedett rá. – Jobb lesz, ha beszélsz hozzám, hogy el ne aludjak. Ragad le a szemem – tette hozzá.

– Majd éneklek valamit, az biztosan felébreszt – humorizált Iván. Eleni erre elnevette magát. Alig ismert rá Becca férjére. Vele soha nem volt ennyire közvetlen, és vicces, hiába ismerték már egymást hosszú évek óta, de tetszett neki az új Iván. Lehet, hogy ez már Becca hatása, vagy annyira fáradt, hogy így jön ki rajta, gondolkodott magában az utat nézve maga előtt. – Holnap majd csörgess meg és megyek érted, amikor indulni akarsz a klinikára – mondta a férfinak végül, amikor már beértek a városba, és a kastély felé kanyarodott az autójával.

– Rendben – felelte a férfi, miközben kezét a szája elé téve ásított egyet. – Nagyon köszönöm Becca nevében is, hogy velünk voltál – mondta és megszorította Eleni kezét, amikor már kiszállni készült az autóból. – És hálás vagyok mindért, szeretném, ha tudnád. Nagyon jó barát vagy.