Széllel szemben

56. fejezet - A változás

Nem esett nehezére a búcsú. Az albérletet már felmondta, a kulcsot is leadta. Útközben még hazaugrott, hogy elköszönjön a szüleitől. Formális, és rövid látogatás volt. A testvérei ki sem jöttek. Liam éppen a zuhany alatt állt, húga pedig, valószínűleg szokása szerint, a telefonjába mélyedve feküdt a nappali kanapéján, mivel apja többszöri kiáltására sem bújt elő.

Augusztus közepe volt már. Két hetük maradt Elenivel, mielőtt bevackolja magát az utolsó nagy hajrá előtt a kollégiumba. Nem izgult miatta. Felkészülten várta az utolsó tanévet. Azt sajnálta egyedül, hogy Brunó már nem lesz ott, de azért még akadt néhány ismerős arc, akikkel szívesen találkozott ismét.

És ott volt Eleni. A háttér. Ha csak rágondolt, úgy érezte, szinte elrepül majd ez az év, és akkor végre együtt lehetnek, úgy igazán. A terv, ami a fejében megfogalmazódott, úgy szólt, hogy ha lediplomázik, és végre saját jövedelme lesz, akkor újra felteszi a kérdést Eleninek. Most valahogy nem akarta erőltetni. Valójában így is jól érezte magát. Manapság pedig a papírnak sincs annyi jelentősége, mint évtizedekkel, vagy évszázadokkal ezelőtt, ezt Brunó is megjegyezte neki. Barátja szerint kicsit túl lihegte a dolgot, de ő mást gondolt erről. Akarta, hogy Eleni hozzá tartozzon. Papírilag is. Azt nem tudta, mitől lenne más, de valami azt súgta ott legbelül, hogy a házasságban van valami különleges. Amióta pedig Ivánékat is megismerte, látva a boldogságukat, ez még inkább megerősödött benne. Ivánt amúgy is nagyon megkedvelte. Példaképpé nőtte ki magát a szemei előtt. Egyrészt a megjelenése is tiszteletet parancsoló volt. Ízig-vérig egy úri ember benyomását keltette. Ez pedig nagyon imponált neki. A beszéde választékos volt ugyan, de soha nem éreztette, bárkivel is beszélt, hogy társadalmilag mennyivel felette áll. Pedig felette állt, ez az egész lénye akaratlanul is sugalta. Nem is volt senkinek sem egyszerű a kegyeibe férkőzni. Valahol, mindig megtartotta mindenkivel a három lépést távolságot, amíg meg nem győződött arról, hogy megbízhat benne. Ebben valahol hasonlítottak egymásra. És abban is, hogy Iván sem beszélt feleslegesen, de amit mondott, annak súlya volt. Ezért is érezte nagy ajándéknak Merse, hogy őt ilyen rövid ismeretség után, közelebb engedte magához, amin még Eleni is meglepődött.

Eleni... Néha úgy érezte, elhamarkodta a lánykérést, de akkor, az érzelmei sodrásában nem igazán volt képes józanul gondolkodni. Akkor még minden új volt. A kapcsolat, az érzés, és a szex. Igen, úgy érezte, Eleni tette őt férfivá. De nem bánta meg egy pillanatra sem, hogy elragadta az ifjú kori hév, és szenvedély. Nem akarta elveszíteni őt. Elég volt egyszer. 

                                                                             ***

Eleni a terasz egyik szegletében guggolva rángatta a sarokban lévő szekrény fiókját, amibe beleakadhatott valami belülről, mert képtelen volt kihúzni. Néhány szalvéta kellett volna csupán, amit ott tároltak Beccáék, hogy kéznél legyen, ha éppen szükség van rá, de Eleni hiába feszegette, és a fogai között elmorzsolt apró káromkodások sem segítettek ebben. Rebecca néhány méterről mosolyogva szemlélte Eleni küzdelmét a fiókkal, és már éppen a nyelve hegyén volt, hogy hagyja, majd Iván megnézni, ha hazajön, amikor a fiók végre mégis kinyílt, miközben Eleni majdnem földre zuhant, ám egyensúlyát megtartva, végül sikeresen megőrizte guggoló testtartását, ám ahogy felállt győzelemittas mosollyal az arcán barátnőjére nézve, hirtelen megmerevedett, majd úgy is maradt.

– Mi történt? – kérdezte Becca ijedten tekintve mozdulatlan barátnőjére, de Eleni nem válaszolt. – Mi a baj? – kérdezte újra, most már aggódással a hangjában. – Becsípődött a derekad? – Másra nem tudott gondolni.