Széllel szemben

12. fejezet - A visszatérés

Alig múlt öt óra, amikor Eleni az autójával már kigurult a lakása előtti parkolóból. A levegő még frissítően hűvös volt. Nem is kapcsolta be a klímát az autójában egész úton. Mire meleg lett, már Hearthopesba is ért. Útközben bekapcsolta a rádiót, és olykor még dudorászott is, egy-egy kedvenc dalát hallva. Jó kedvű volt és izgatott, még barátnője üzenete sem tudta elrontani a kedvét. Régen látta már Beccát, remélte lesz pár jó hangulatú estéjük. Barátnője megígérte, hogy elviszi néhány jó helyre, hogy egy kicsit kirázza magát mindabból, ami az elmúlt hetekben rárakódott.

Rebeccával egyedül abban hasonlította egymásra, hogy Becca sem ment férjhez, ugyanúgy, mint ő, de egyébként teljesen más habitussal rendelkeztek. Nem is nagyon értették, hogy sikerült mégis ennyire összebarátkozniuk, hiszen mind a ketten bevallották egymásnak, hogy teljes ellenszenvvel viseltettek a másikkal szemben, amikor először találkoztak.

Eleni még indulás előtt eldöntötte, hogy nem az unokatestvérénél száll meg, így csak Becca maradt, ő azonban nem kapott szabadságot, így mikor a városba ért, megállt egy gyorsétteremnél, vett némi reggelit, és egy nagy kávét elvitelre, majd elindult a kedvenc helyére, ismét kifelé a városból. Nem sokat kellett autóznia, miközben elhaladt egy nyáját terelő pásztor mellett a földúton. A bárányok körbe is vették néhány perce az autóját. A pásztor komótosan, kutyája segítségével igyekezett az állatokat jobb belátásra bírva arrébb terelgetni, miközben biccentett a kocsiban türelmesen várakozó Eleninek, amit ő egy mosollyal nyugtázott.

A nap már a tenger felett járt, amikor elővette autójából a plédet és leterítette a sziklafal tetején, maga mellé véve a reggeli kávéját, amit kortyolgatni kezdett, miközben elmerült a látványban. Szívet melengető élmény volt. Csak most tudatosult benne, mennyire hiányzott mindez az elmúlt évtizedben. Egyszer jött ki csupán. Édesanyja temetése után, mintegy búcsúzni, mielőtt visszaindult volna. Szüksége volt a magányra, a csendre, hogy kiüvölthesse magából, amit érez. Itt pedig nem zavarta senki. Egy hatalmas mező, sziklafal, tenger és a víz felett repülő sirályok. Ez volt minden.

Szüleivel gyerekként sokszor kijárt ide, majd ezt a szokását megőrizte az egyetemi évei után is, de akkor már egyedül bóklászott. Az első képeit is a sziklás partoldal, és az alatta elterülő tenger ihlette. Valójában soha nem festett portrét. Nem érzett rá késztetést, és pont ezért is lepődött meg ő maga is azon, amit előző nap este rajzolt.

Robert világa azonban merőben más volt. Ő leginkább aktot festett. Emlékezett rá, milyen zavarba jött, amikor először meglepte szerelmét a műtermében, miután már összeköltöztek, és egy pucér fiút látott heverni egy szőrmével borított kereveten, miközben Robert éppen instruálta, milyen pózban helyezkedjen el. Talán ez intő jel lehetett volna Eleninek, de ő gyanútlan volt. Soha nem tudatosult benne, hogy ezek a modellek valahogy mindig a fiatal fiúk közül kerültek ki. Eszébe sem jutott arra gondolni, hogy a művészi érdeklődésnél több lehet ebben.

Robert amúgy is egy különc volt, mindamellett pedig egy nagyszerű tehetséggel megáldott festő. Sokat segített Eleninek abban, hogy megtalálva az útját, higgyen is önmagában. Eleni túl görcsös volt, sokszor túl merev. Robert pedig egy igazi szabad szellemű művészlélek, akit soha nem érdekeltek a társadalmi konvenciók. Elenit már az első perctől kezdve, ahogy megismerte, teljesen magával ragadta a személyisége.

A legnagyobb meglepetésére, még az édesanyja is elfogadta a bohém vőjelöltet, pedig Eleni nagyon tartott attól, hogy nem fog lelkesedni a kapcsolatukért. Félt is bemutatni, azonban nem csak elfogadta, hanem szinte rajongott érte. Eleni pedig hálás volt, mert a férfinak köszönhetően édesanyján újra az élet jelei mutatkoztak, annyira, hogy Robertnek hatására újra eljárt otthonról, és még egy nyugdíjas klubhoz is csatlakozott. Az pedig már szinte hihetetlen volt, de Robertet arra is rávették a klub idős hölgyei, hogy tartson nekik is művészeti foglalkozásokat. Akkor Robert azzal tréfálkozott, hogy majd visz nekik egy fiatal és izmos fiatalembert is, de Eleni tekintetét látva, végül azt mondta, csak viccel.