Széllel szemben

24. fejezet - Amikor minden összejön

Eleni arra ébredt, hogy az ablakot veri az eső, és villámok cikáznak az égen, majd egy hatalmas dörgés hasítja ketté az eget, úgy hogy bele is rázkódott.

Szerette az esőt, úgy általában. Főleg a nyári záporokat, amik felfrissítették a lelkét, de most valami furcsa belső szomorúsággal ébredt. Pongyoláját magára kapva kinyitotta az erkélyajtót és megállt a ajtófélfának támaszkodva. Az ég szinte fekete volt, amitől a mellkasába furcsa nyomást érzett. Hosszú percekig állt a terasz ajtajában, nem bánva, hogy az eső cseppjei az arcára verődnek. Csak bámult a messzeségbe, miközben szemei könnyel teltek, majd egy hirtelen gondolatnak engedve, kilépett az erkélyre. A víz lassan tetőtől talpig áztatta. A mellkasa még inkább szorított, és valami végtelen szomorúság kerítette hatalmába. Erre lassan lecsúszott a falmentén, és sírni kezdett. Maga sem tudta, miért tört ki belőle most hirtelen. Nem volt ura az érzéseinek. Csak jöttek a könnyek, mintha egy zsilipet húztak volna félre benne. Boldogtalannak, fáradtnak, és magányosnak érezte magát, ott belül, a belső rejtekben, miközben végig pergett előtte minden, ami az előző héten történt. Túl sok volt. Az érzelmek színes palettáját élte meg Hearthopesban. Hol fent, hol lent. El volt már szokva az élet nagy katarzisaitól.

Nem tudott mit kezdeni magával. Utálta az érzést, utálta azt a fájdalmat, ami átjárta, ami szinte az egész lényét leuralta.

Az emlékek oda-vissza futkostak benne. Hol a régi szép napokra gondolt Roberttel, hol a születésnapi mámorára, majd a tíz évvel ezelőtti szakításukra, majd ismét Robert próbálkozására, míg végül Emma szavai visszhangoztak benne. Majd eszébe jutott Merse. Akárhogy is gondolkodott, mindig oda lyukadt ki, hogy a fiúnak köszönheti, hogy nem követte el megint ugyanazt a hibát. Ha ő nincs, nem tud elszakadni Roberttől, és akkor most még nyomorultabbul érezné magát miatta. Nem értette Robertet. Mire volt jó ez az egész? Mit is akart tőle tulajdonképpen? És azt sem értette, hogy lehet nőt és férfit is szeretni egyszerre.

Felrémlett neki, hogy Robert még szerelmük elején felvetette, hogy ő a nyitott kapcsolatokat részesítette eddig előnyben. Ettől azonban Eleni elzárkózott már a kezdet kezdetén, világossá téve Robert számára, hogy ő nem osztozik senkin. Ekkor a férfi visszavonulót fújt, és többé nem is hozta szóba az egészet. Talán, ha akkor engedett volna, másként alakul, de nem volt benne biztos. Ismerte magát. A féltékenység megölte volna a kapcsolatukat, és talán őt is. Ő mindig teljesen szeretett. Csak a forrót és a hideget ismerte.  A középutat nem.

Abban biztos volt, hogy az ötéves kapcsolatuk alatt Robert nem csalta meg. Túl szépen, túl harmonikusan működtek együtt, egészen az utolsó időszakig, amikor Mark képbe került. Akkor kezdett Robert éjszakára is kimaradozni, mondván nagy munkába kezdett, sok megrendelése van. Eleni pedig hitt neki, mert hinni akart.

De most már végérvényesen vége. Lezárta. Az élet megy tovább, sóhajtott egy nagyot. Egy darabig még nézte az elvonuló felhőket, majd felállt és beindult a fürdőszobába, hogy rendbe szedje magát.

Ez az utolsó hete itthon, utána kezdődik az iskola. Gondolatait tudatosan terelte ebbe az irányba tovább. A jövőjét kell terveznie, ha túl akar lépni a múlton. Azonban továbbra sem akart teljes állást, nem akarta elkötelezni magát. Mindig is érezte, hogy nem ez az otthona, és egyszer eljön az a nap, amikor végérvényesen visszamegy Hearthopesba, de hogy mikor, azt nem tudta. Most pedig végképp nem.

Zuhany közben azon merengett, hogy tudná kihúzni magát a depresszív állapotából. Birdstone-i barátai már hazaérkeztek hosszúra nyúlt nyaralásukból. Kapott tőlük egy üzenetet. Szombatra egy nyárzáró grillezést szerveztek, ahová meg is hívták a viszontlátás örömére. Nem volt kérdés, hogy elmegy. Természetes volt, hogy igen. Reménykedett benne, hogy így könnyebben visszarázódik majd a hétköznapokba is, és mehet minden tovább a maga megszokott útján.