Széllel szemben

42. fejezet - A vizsgálat

A héten időpontot kért a nőgyógyászától, aki megerősítette, hogy klímaxos tüneteket produkál, és persze le is szidta finoman, hogy régen nem járt már nála, így megejtette egyúttal a rákszűrést és az emlővizsgálatot is.

Eleni napokig készült a vizsgálatra lelkileg. Utálta a gondolatát is, hogy egy idegen férfi előtt levetkőzzön, majd széttegye a lábát, és az a valaki, még ha orvos is, kezével matasson a vaginájában, miközben ő a plafont nézi.

Egy hosszú pulóvert vett a farmerjához. Ezt megtanulta egy életre, miután az első vizsgálatra elment. Akkor Becca kísérte el, de mivel még ő is tapasztalatlan volt, így nem volt aki kiokosítsa, hogyan is érdemes ilyenkor öltözni, hogy ne érezze magát annyira kiszolgáltatottnak. Akkor is farmer volt rajta, de csak egy rövid pólóval. Majd ott találta magát a rendelőben, pucér alsó testtel, miközben egyik lábáról a másikra állt a doktor úr előtt, míg az kérdéseket intézett hozzá a menstruációjáról, a szexuális életéről. Brrr. Borzasztó volt. Nem tudta elfelejteni. Ráadásul egy nővérke is bent volt, aki az adatokat vitte fel, amiket a doktor úr diktált. Ez még kellemetlenebbé tette az egészet.

Most, miután a vetkőzőben hagyta nadrágját és a bugyiját, a pulóvere jótékonyan eltakarta az egész fenekét. Még a zokniját is magán hagyta, hogy még egy ruhadarabbal több legyen rajta. Nehezen tudott azonban, így is ellazulni, pedig a doktor alapvetően kedves volt, és mondhatni gyengéd. Finom ujjai voltak, és kezeivel is gyengéden nyomkodta a hasát vizsgálat közben. Egyedül az volt kellemetlen és hideg, amikor azt a bizonyos fémet dugta a hüvelyébe, hogy a rákszűrést elvégezhesse, de már legalább nem érte váratlanul. Tudta, mi fog következni.

A végén azonban csak oda jutottak, hogy megint ott állt pucéron, egy szál zokniban az orvos előtt, aki megvizsgálta a melleit is. Szerencsére nem talált benne csomót, ám a biztonság kedvéért elküldte emlőszűrésre is...

– Nem árt az elővigyázatosság, már ebben a korban – mondta Eleninek.

Az egyetlen jó most az volt, hogy amikor rákérdezett a szexuális életére, azt válaszolhatta, hogy az rendben van, és rendszeres. Évekkel ezelőtt, erre a kérdésre még hazudott. Erre pontosan emlékezett. Egyszerűen szégyellte bevallani az igazat.

– Mit felelhettem volna? – számolt be akkor a nőgyógyásznál történt kínos csevejről Beccának. – Talán mondjam, meg neki, hogy drága doktor úr, egyedül önnel van már évek óta szexuális élményem, amiért ráadásul fizetek is? – majd el is nevette magát cinikusan a telefonba.

A lényeg, hogy túl volt rajta. Az orvos nem írt fel semmit végül, csupán azt javasolta, hogy igyon gyógyteát és kezdjen el mozogni, mert ilyenkor a súlygyarapodás is gyakori, és ne lepődjön meg, ha lesznek kissé feszültebb napjai, és persze beszéljen a párjával is erről, hogy legalább tudja, mire számíthat.

Na, ez az, ami Eleni nem akart, Merse orrára kötni... Nem is attól félt, hogy nem érti meg, hanem, hogy ez egy olyan változás megint, ami a köztük lévő szakadékra emlékezteti.

Hazafelé betért egy patikába és vásárolt magának egy dobozzal az orvos által ajánlott gyógykészítményből, amit úgy döntött, hogy majd elrejt a konyhaszekrénybe a tészták mögé, és néha, ha el nem felejti, iszik belőle egy-egy pohárral. 

Amikor megkérdezte az orvost, hogy most védekezzenek-e, vagy már nem szükséges, amire a doktor úr azt válaszolta, hogy ha akar gyereket még, akkor ne, egyébként pedig minden maradjon a régiben, mert még előfordulhat a gyermekáldás.

Már sötétedett, mire hazaért. Merse is otthon volt, de még nem fürdött meg. A konyhában ült elgondolkodva. Amikor megcsókolta Eleni, érezte még az izzadtság szagot rajta.

– Jó volt? Elfáradtál? – kérdezte a konditermi edzésre utalva, miközben megsimította a haját a fiúnak. Az is nedves volt.

– Jó volt egy darabig – nézett rá összehúzott szemöldökkel Merse. Eleni rosszat sejtett. Látta már ilyennek, amikor az apjáékkal való vita után eljött hozzá.

– Történt valami? Találkoztál Liammal? – kérdezett rá Eleni, mintha csak ő lehetne Merse rossz kedvének okozója.

– Nem, nem Liammal. Jack-el – válaszolt egyenesen a fiú, rögtön a lényegre térve. – Nem mondtad, hogy együtt voltatok Londonban – nézett Elenire számonkérőn.

– Csak nem akartam, hogy komplikálj, ennyi. Az egész szóra sem érdemes. Neki is dolga volt ott, nekem is, így együtt mentünk. Nincs jelentősége, hidd el – mentegetőzött Eleni, némi hallgatás után, tudva, lebukott, miközben látta a fiú hideg tekintetén, hogy ezt nehéz lesz kimagyarázni előtte. – Merse! Hidd el, semmi jelentősége – mondta kicsit éneklősen ismételve magát, és a fiúhoz térdelve, a homlokát az ő homlokához nyomva nézett rá. – Szeretlek. Csak téged. Semmit nem érzek Jack iránt.

– Nézd lehet, hogy te nem, de ő mást gondol. Vagy csak engem akart bosszantani. Nagyon idegesítően viselkedett. Úgy éreztem magam, mint egy hülye kis gyerek. Hazudtál nekem! Elmondhattad volna! Ha nincs titkolnivalód, akkor, mégis miért nem lehetett igazat mondani?

– Ne haragudj, kérlek! – igyekezett kiengesztelni a megbántott fiút Eleni. – Elismerem, nem volt jó ötlet. Nekem ő csak egy barát, egy jó vevőm. Jókat beszélgetünk, de más semmi. Neked is vannak barátaid, nem, akikkel jókat beszélgetsz?

– Volt egy lány, emlékszel? Nem is olyan régen, de mivel nem tetszett neked, ezért vége is lett a barátságunknak. Én akkor figyelembe vettem az érzéseidet – utalt Debrára, Merse. Eleni vette is a lapot.

– Jó, de Debra láthatóan szerelmes volt beléd.

– És Jack? Ő pedig láthatóan oda van érted! Én sem vagyok vak!

– Ne legyél már ilyen! – kérlelte a haragos fiút Eleni. – Nem akarom, hogy rosszba legyünk! Én nem tudok úgy élni. Bízzál meg bennem! Semmi sem történt köztünk Jack-kel. Semmi az égvilágon – mondta Eleni, majd megkeresve a fiú száját megcsókolta. Merse nem fordította el a fejét, de nem is csókolta vissza.

– Én ezt nem szeretem – közölte szárazon, mikor Eleni engedte végre szóhoz jutni. – Te nem veszel engem komolyan.

– Dehogynem – vágta rá azonnal Eleni, majd leült Mersével szemben lévő székre és a fiúra nézett. – Hidd el nem kacsingatok ki a kapcsolatunkból, még akkor sem, ha tudom, ez nem tarthat örökké... – mondta tényszerűen, el is szomorodva a gondolattól. – És igen, azt sajnálom, hogy nem állíthatjuk meg az időt. Tudod? – mondta, majd újra a fiú elé térdelt, és megfogta a fejét az arcának két oldalán, és a szemébe nézett. – Nagyon szeretlek téged, és nagyon jót teszel velem. Én Robert óta nem szerettem senkit. Te vagy az első, aki megdobogtatta a szívem. Te visszaadtál nekem valamit, amit már elveszettnek hittem, és most azt tudom mondani, hogy boldog vagyok veled. Magam sem tudom, miért és hogyan történt mindez, de megtörtént. És tudom, hogy nem leszek fiatalabb, te pedig egy jó pasi vagy, és még leszel is, sőt egyre jobb. Néha nem is értem, miért vagy velem, miért jó ez így neked... Komolyan. Mit látsz bennem, amit mástól nem kaphatnál meg?

– Nem tudom, Eleni. Ezen én is gondolkodtam már eleget, de nem tudom a választ. Egyszerűen ez van, így alakult. Szeretek veled lenni, és nem jut eszembe, hogy milyen lenne mással, és nem akarok arra gondolni, hogy mi lesz majd ha... Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy szeretlek, jó veled, mindenhogy, és teljesen. Akkor is, ha fekete csipkés cuccban vagy, és akkor is, ha egy festékes, szétnyúlt pólóban. Szeretek veled beszélgetni, izgalmas vagy, nem unatkozom melletted... Egyedül azt nem szeretem, ha hazudsz nekem...

– Nem hazudtam – vetette közbe Eleni halkan.

– De elhallgattad. Nyilvánvalóan nem akartad, hogy megtudjam – tette helyre Elenit Merse korát meghazudtoló határozottsággal szerelmét. Eleni nem is hadakozott ez ellen. Tudta, igaza van a fiúnak.

– Ne haragudj, többet nem hozlak kellemetlen helyzetbe. Megígérem.

– Eleni! Nem akarom, hogy bárki is azt gondolja, amit Jack gondol most rólam. Nagyon kellemetlen volt, és nagyon megalázó. Ezt még egyszer nem akarom átélni. Rendben? – kérdezte Elenitől, mire ő bólintott. – Megyek zuhanyozni – mondta Merse, majd felállt és magára hagyta Elenit.