✓ A 711-es széf (Harry Potter ff.)

Tizedik fejezet - Invultus

 – Az egyetlen meglepő dolog ebben az egészben az, hogy maguk akár a legkisebb mértékben is meg vannak lepve – mondta a kobold, akit Ampóknak hívtak. Kényelmesen nekidőlt a dohányzó korlátjának, és rosszul palástolt önelégültséggel pislantott fel Lucyra. – Mi itt a Gringottsban nem osztogatjuk csak úgy az állásokat... mindennek ára van. Ezt bizonyára már maga is tudja, szépségem, különben nem keresett volna meg, pláne nem a gavallérja tudta nélkül.

Lucyt a hányinger kerülgette a gavallér szó hallatán, de tudta, hogy nem érdemes kijavítania.

– Bill azt mondta, Bogrodnak vannak ellenségei – mondta egyszerűen. – Arra gondoltam, talán maga lehet az egyik.

– És ezt mégis miből gondolta?

– Logikus lenne. – Lucy vállat vont. – Azt hiszi, nem tudom, hogy Billt azért küldték Egyiptomba, hogy lenyugodjon egy kicsit? Megfigyeltem már, hogy a vezetőség sokszor összezárja azokat az alkalmazottakat, akiket meg akar nevelni – rendetlent a rendetlennel, későst a későssel. Így végre felfogják, mennyire idegesítő, amit csinálnak, és mi lesz az eredménye, ha senki sem kompenzálja őket a teljesítményével. – Lucy felvonta a szemöldökét. – Lefogadom, hogy magával is ez történt, Ampók. Kinyitott egy széfet, aminek jobb lett volna csukva maradnia, igaz? Vagy rossz ajtóra tapasztotta a fülét...

– Majdnem igaza van – mondta elismerően Ampók.

Lucy egy ideig várakozva nézte őt, de a kobold nem mondott többet; csak szívta a cigarettát, amit a boszorkány valami maradék dohányból tekert neki, és mélázva nézte az Abszol út forgatagát odalenn. Lucy tudta, hogy élvezi a helyzetet – a koboldok mindig élvezték, ha a varázslók rájuk vártak.

– Na jó – sóhajtott. – Mondjon egy összeget, és a felét talán ki is fizetem. De figyelmeztetem: ha azt forgatja a fejében, hogy Bogrodhoz fordul, nekem fog hinni, nem magának.

– Gondolja? – kérdezte jókedvűen Ampók.

Lucy rápillantott. – Nézze, én nem vagyok túl bonyolult személyiség. Sárkánykutatónak tanultam, annyi közöm van a pénzügyhöz, mint magának a kertészethez. Csak az arany miatt vagyok itt... Bogrod tudja ezt, és ki is használja; én pedig tudom, hogy kihasznál, és azt próbálom kihasználni. – Lucy összefonta a karját. – Muszáj egy lépéssel előtte járnom. Maga csillemérnök, sok mindent lát és hall. Segíthet. Ha sikerül, amit elterveztem, minden Bogrodtól kapott kenőpénzem a magáé. Mit szól hozzá?

– Azt, hogy maga nagyon szórakoztató egy teremtés – felelte Ampók. – Igazán nem kellett volna beavatnia a titkos terveibe, mielőtt bármit is megígértem volna magának!

– Így volt fair. – Lucy rámosolygott. – Én tudom, hogy megpróbálta kinyitni a Sequestrumot, maga meg tudja, hogy meg akarok lógni egy zsák arannyal. Egyikünk sem dalolja el a másik történetét, csak szép csendben meggazdagszunk. Nem tudom, mi a véleménye, de szerintem jó terv...

A boszorkány kaján élvezettel figyelte, ahogy a kobold arcára ráfagy a gúnyos vigyor, és rémületnek adja át a helyét.

– Ezt meg honnét tudja...?!

Nem zártad le az elméd. – A bankban mindenféle szóbeszéd terjed, Ampók. Ez magának újdonság?

Egy ideig szótlanul álltak egymás mellett. Mindketten tudták, hogy a másikat már várják odabenn.

– Nos?

– Nem bánom – préselte ki magából Ampók. – Csak egyet áruljon el: miért nem Weasley-vel együtt szövögeti a terveit? Hiszen maguk egy pár, vagy nem?