XII. UTCALÁNYBÓL HERCEGNŐ

310 22 1
                                    

Niki egy futó pillanatra beharapta a szája szélét, ahogy a kőbányai, kopottas gyárépület előtt megállt. Bár a félig-meddig vakolat nélküli falak nem voltak bizalomgerjesztőek, és Cony kiművelt, finom stílusához sem igazán illetek, Kata jó előre figyelmeztette, hogy a látszat ne csapja be.

Nikinek egy porcikája sem akarta ezt az egészet, de tudta, nincs választása. Védelemre volt szüksége, és Katának is. Ezt pedig csak Conytól kaphatták meg. Ezért vett egy mély lélegzetet, eltűrte a füle mögé az arcába szökő tincseit, aztán a felsőjén kigombolt két gombot, hogy a dekoltázsa mélyen kivillanjon.

Gyűlölte magát mindazért, amit tenni készült, de nem volt választása.

Az épület sarkából nyíló, béna cégérű kocsmába lépve minden szempár azonnal rászegeződött. Az asztaloknál és a pultnál ülő tagok kivétel nélkül meztelenre vetkőztették őt a puszta tekintetükkel. Páran minden bizonnyal, már gondolatban meg is dugták.

Niki nagyot nyelt, majd az erkölcsös, szürke kisegér énjét teljesen elnyomva magában, felszegett fejjel, a csípőjét ringatva elsétált egészen a pultig. Gondosan ügyelve arra, hogy a pultosnak villantson, felült az egyik szabad bárszékre, és vörösre festett körmeivel unottan dobolni kezdett a sokat megélt, viseletes falapon.

Hosszú másodpercekbe telt, mire a pultos annyira felocsúdott a döbbenettől, hogy odament hozzá. Niki alaposan előre dőlt, és egészen közel hajolt a férfihoz.

– Conyval szeretnék beszélni – közölte csevegő hangnemben.

A pultos arcán megannyi érzelem száguldott át.

– Az lehetetlen – jelentette ki némi habozást követően. – Cony nem fogad senkit csak így az utcáról.

– Hm – mímelt meglepődést Niki. – Biztos vagyok benne, hogy nekem örülni fog – kacsintott a férfire, aztán egészen közel hajolt hozzá.

Tisztán hallotta a fülében a pultos zihálólélegzetét a mellkasában pedig a veszettül doboló szívét.

– A főnök nem szereti, ha idegenek zaklatják – motyogta maga elé a férfi. – Az életembe is kerülhet, ha rosszkor zavarom. Miért érné ez meg nekem?

– Biztos nem lesz veled hálátlan. Talán még belőlem is ad neked. Csak szólj neki, jó? – suttogta a férfi fülébe, aztán lassan és érzékien a szájára tapadt.

Nem adott neki igazi csókot, csak egy nyálas szájra puszit, de ez épp elég volt a céljai eléréshez.

Niki pontosan tudta, hogy csak percek kérdése, és újra farkasszemet nézhet magával az ördöggel.

Niki pontosan tudta, hogy csak percek kérdése, és újra farkasszemet nézhet magával az ördöggel

Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.

Tomi hátán végigfutott a hideg, valahányszor az orvos hangja eljutott a tudatáig. Bár megpróbálta kizárni a fejéből a középkorú doktor szavait, az idővel előre haladva egyre kevésbé járt sikerrel.

Azért fizetlek, hogy szeress  (18+)Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin