Miss Right

With you

Nem akartam beleszeretni. Márpedig azért nem, mert tudtam, hogy az elképesztő félelemmel is járna. Az elvesztés félelmével. Mert abba belehalnék, ha Jungkookot elveszteném. Ha beleszeretnék Jungkookba és szakítás lenne a vége, én belehalnék. Tudtam ezt. 

De mégse húzódtam el. Nem tudtam rávenni magam, hogy távolságot tartsak Jungkooktól, egész egyszerűen azért, mert annyira erősen vonzódtam hozzá, hogy senki, de senki nem tudott volna elválasztani tőle. 

Már bőven kifogytunk a levegőből, amikor elhúzódtunk egymástól. Jungkook még adott egy gyengéd csókot a számra, mielőtt végleg abbahagytuk. A testemen mintha elektromos áram futott volna végig. Nem akartam, hogy vége szakadjon ennek az euforikus érzésnek. 

Csak néztük egymást, Jungkook elkezdte lassan simogatni a hátamat, én pedig a haját rendezgettem, bár nem szorult igazításra. Pont tökéletes volt. 

Jungkook elpirult. Nem értettem. Csókolózás közben teljesen máshogy viselkedett, legalábbis sokkal bátrabb volt, de amúgy meg folyton zavarba jött, amit én imádni valónak tartottam. 

Erős kezei a hátamon ismét elgyengítettek, de egyben fel is élesztettek. Mintha Jungkook közelében sokkal jobban éltem volna. Figyeltem minden mozzanatára, és a sajátomra is, mert érdekelt, hogy hogyan nézek ki Jungkook előtt. Sokkal többször babráltam a vállig érő hajamat, és igazgattam a ruhámat, mint általában. Általában nem is szoktam ezeket csinálni.

-Noona...legközelebb ne hordj ilyen rövid szoknyát. - motyogta Jungkook és színtiszta aggodalmat véltem felfedezni a tekintetében. Ezt rosszul tette, mert emiatt csak még jobban akartam szeretni őt. 

-Nem fogok. - biztosítottam mosolyogva. Nem szeretem annyira a szoknyákat, de ma kivételesen ezt találtam és gondoltam, felveszem. Nem is fordult meg a fejemben, hogy túl rövid lenne. Pedig tényleg az volt. 

-Nem akarlak zavarni amúgy...látom, hogy tanulsz... - nézett félre a kisebb könyvkupacomra. Igen, valóban tanulnom kellett volna, de jelen helyzetben sajnos egyáltalán nem kötött le, mert csakis Jungkookon járt az eszem. És azon, hogy a kezei még mindig a hátamon pihentek. 

-Nem zavarsz. - feleltem azonnal. 

-De igen. - mosolygott édesen. 

-De nem. - vágtam rá halkan nevetve. 

Aztán nagyon nagyon nehezen bevallottam, hogy valóban tanulnom kell, mire Jungkook lassan elengedett, én pedig egyből hiányolni kezdtem az érintését. 

-Te is tanulj. - figyelmeztettem, mire Jungkook szemei hirtelen felcsillantak. Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy jobban csillogtak a szokásosnál. 

-Akkor idehozom a cuccaimat. Tanuljunk együtt. - vetette fel, mire azonnal felvidultam.

-Oké. - egyeztem bele mosolyogva. Jungkook gyorsan elszaladt, én meg ábrándozva néztem utána, majd egy nagyot sóhajtva lehuppantam a székre és csak bambultam magam elé, egyfolytában Jungkookon agyalva. 

Fogalmam sem volt, hogy mi van köztünk, és eddig ő sem hozta fel a témát, de tudtam, hogy ez nem mehet így örökké, mert egyszerűen nincs jogom játszadozni vele, ha nem akarok beleszeretni és járni vele...úgy éreztem, csakis én lehetek hibás a kapcsolatunkban, ő csupán hozzám alkalmazkodott és megajándékozott a szeretetével, a csókjaival, és még nem tudom, mivel. De azt tudtam, hogy végtelenül boldoggá tett. És azt is tudtam, hogy végül katasztrófa lesz belőle...de most még nem akartam erre gondolni. Önző voltam. Akartam Jungkookot, de nem voltam kész egy újabb kapcsolatra. Az elmúlt egy hónapban nagyon eltávolodtam a randizás gondolatától is, erre tessék: itt ültem, egy hónappal később és egy fantasztikus, elsőéves srácról álmodoztam, aki nagyon is valós szerepet töltött be a mindennapjaimban. 

Bambulásomból Jungkook érkezése riasztott fel, és mosolyogva néztem, ahogy lepakolt pár könyvet és füzetet az asztalra, majd leült mellém. 

-Akkor hajrá. - biccentettem és valóban elkezdtünk tanulni. Én a saját dolgomat végeztem, ő is a sajátját, és csak ültünk csendben, néha kicsit motyogva, és tanultunk. Párszor még segítettem is neki, de amúgy boldogult nélkülem is. Örültem, hogy nem kellett folyton beszélgetnünk. Így csendben is nagyon élveztem a társaságát és látszólag ő is az enyémet. 

Egy órán keresztül kibírtuk, hogy nem értünk egymáshoz, csak dolgoztunk. De egy óra elteltével láttam, hogy Jungkook végzett, ezért én is inkább félretettem a maradék dolgaimat. 

-Jók vagyunk. - emelte fel a kezét egy pacsira, mire belecsaptam, de Jungkook gyors volt és összefűzte az ujjainkat. Meglepett, ezért elpirultam. 

Jungkook ezzel kezdett játszani, összekulcsolta ujjainkat, majd elengedte, aztán megint össze és így tovább. Olyan jól esett, hogy megint elfelejtettem mindent, és csakis Jungkookot láttam magam előtt. 

Aztán hirtelen változtatott: megpuszilta a kézfejemet, mire én azonnal az övéhez nyúltam és viszonoztam a gesztust. Ezzel is elvoltunk egy darabig, és a világ legboldogabb lányának éreztem magam, ahogy Jungkook vidám vigyorral, csillogó szemeivel engem nézett a kis játékunk közben. 

De hirtelen megcsörrent a mobilom, én pedig magamban konstatáltam, hogy meghitt pillanataink megszakítója mindig Lola lesz, aki semmit sem sejtve ma ismét felhívott. 

Jungkook azonban továbbra is fogta az egyik kezemet, ami hatalmas boldogsággal töltött el. 

-Na mizu? Mikorra érsz haza? Ma nincs semmi dolgom. Tarthatnánk egy szingli, csajos estét. - vetette fel, mire én kissé pirulva Jungkookra pillantottam, aki folyton engem nézett. Zavarba jöttem tőle. 

-Oké. Nemsokára otthon leszek. Benne vagyok. - feleltem mosolyogva. Lola vidáman elköszönt, én pedig kissé csalódottan fordultam Jungkookhoz. 

-Mennem kell.

-Semmi gond. Jól látom, hogy szomorú vagy, noona? - fürkészett azokkal a nagy szemeivel. 

-Mi? Ja, nem, csak...szívesen lenék még veled. - vallottam be szégyenlősen, mire Jungkook egészen vidáman elmosolyodott. 

-Én is veled akarok lenni, noona. - felelte halkan. Elolvadtam. Minden mozdulatával, mondatával azt érte el, hogy még jobban imádjam. 

Ezúttal én hajoltam hozzá és csókoltam meg. 

A világ pedig szokás szerint megszűnt létezni. 

-Nem akarlak... - kezdte Jungkook -,elengedni... - fejezte be két csók között, én meg komolyan azon agyaltam, hogy a gyomromnak egészséges-e az ilyen mértékű és erejű bizsergés. Úgy éreztem, szétrobbanok. De ennél jobb érzést még nem tapasztaltam. 

-Én se téged. - Ennek ellenére lassan elhúzódtam tőle. - De muszáj mennem. - simítottam meg az arcát gyengéden. Jungkook mosolyogva bólintott. 

Mindketten felálltunk és összepakoltuk a cuccainkat. 

-Noona... - szólított meg Jungkook, mire kíváncsian felé fordultam. 

-Igen? 

-Gyönyörű vagy.

Én meg szeretlek téged, Jeon Jungkook...csak te ezt nem tudhatod.