Miss Right

A vasárnapot végül a szüleimnél töltöttem, Lolának üzentem, hogy csak késő estére fogok hazaérni. Főztem anyával, apával tévéztem, miközben ő saját forgatókönyvet talált ki a Marvel filmnek, így konkrétan végigröhögtük az egészet. Tudta, hogy nem vagyok oda ezekért a szuperhősös/világmegmentős filmekért, így úgy döntött, ő majd új szöveget kreál a szereplőknek. Nagyon szórakoztató volt. 

Este elköszöntem tőlük a buszmegállónál, mert hát másnapra muszáj volt visszamennem a suliba. Bár őszintén, inkább maradtam volna a szüleimnél még egy kicsit, hogy feltöltődjek pozitív energiával. Mondjuk, ez azt hiszem, sikerült. 

-Ügyesen. - ölelt meg apa. Mosolyogva bólintottam. 

-Aztán majd hozd el Jungkookot, mi is meg szeretnénk ismerni ám. - vigyorodott el anya, mire nevetve (és ismét kissé könnyezve) megígértem, hogy így lesz. 

Boldogan integetve köszöntem el tőlük, és még a buszból is sokáig néztem utánuk, majd egy nagyot sóhajtva behunytam a szemem és próbáltam összeszedni magam a holnapi napra. 

Alig vártam, hogy beszélhessek Jungkookkal. 

Mire hazaértem, Lola már régen aludt, ezért én is a lehető leghalkabban lefürödtem, majd bezuhantam az ágyba. Bár soká tudtam elaludni, mert gondolkoztam. Féltem, hogy Jungkook esetleg nem ért majd meg...de gyorsan elhessegettem ezeket a negatív gondolatokat és inkább anyára és apára gondolva erőt merítettem. Így már szinte biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz. 

Reggel Lolának is elmeséltem mindent, emiatt mondjuk mindketten késésben voltunk, de megérte, ugyanis Lola, miután feleszmélt a sokkból (azon lepődött meg ennyire, hogy Jungkook és én..nos, khm, igen), végül anyának adott igazat, majd megölelt, mondván, hogy nagyon büszke rám. Nevetve viszonoztam és ilyen jókedvűen indultunk el a suliba. 

Alig tudtam koncentrálni egész nap, de végül eltelt a nap, én pedig egyre idegesebben gondoltam a Jungookkal való találkozásomra. 

Estefelé indultam el hozzá. Nem is írtam neki, nem is voltam biztos benne, hogy egyáltalán otthon van-e, de minden mindegy alapon úgy döntöttem, megér egy próbát. 

Nem tudom, mi ütött belém, de direkt rövid farmerben mentem, aminek én se tudtam megmondani az okát...vagyis, talán reménykedtem hogy megint rám szól, hogy ne viseljek ilyeneket, és esetleg féltékeny is lesz...ah, a női agy igazán ravasz. 

Becsengettem. Idegesen, egyik lábamról a másikra lépkedve vártam, hogy történjen valami. 

És történt is. Jungkook kinyitotta az ajtót, majd amikor meglátott, elkerekedett szemekkel, lesokkolódva pislogott rám. Haja kócos volt, egy melegítőben ácsorgott előttem, és összeszoruló szívvel állapítottam meg, hogy az ő szemei is kissé karikásak voltak és nem nézett ki túl kipihentnek...azonnal mardosó bűntudat lett úrrá rajtam. Kinek képzeltem magam, hogy így viselkedtem vele?? Hát normális vagyok én??

-Szia... - köszöntem halkan. Nagyon határozatlanul néztem fel rá, mert nem tudtam, mire számítsak. De Jungkook nem volt dühös, ami hatalmas megkönnyebbüléssel töltött el. 

-Noona... - nézett a szemembe, és egyből reménykedővé vált az arca. 

Mit gondoltam én? Ez a srác még ezek után is rám várt, és nem volt mérges rám, csak várta, hogy én lépjek. Türelmes volt, annak ellenére, hogy hatalmas fájdalmat okoztam neki. Ki ő, ha nem a Nagy Ő?

Ahogy ott állt, laza öltözetben, kusza hajjal, reménykedve, olyan erejű vonzást éreztem iránta, hogy nem gondolkodtam. 

A karjaiba ugrottam és hevesen megcsókoltam. Jungkook épphogy meg tudott tartani, de sikerült neki, amiért minden elismerésem, ugyanis nagyon hirtelenre sikeredett a mozdulatom. Lábaimat a dereka köré fontam, ő pedig a hátamat erősen tartva visszacsókolt, és végre éreztem, hogy boldog vagyok. Éreztem ajkai édes ízét, forró érintését és szerelmét, amit csak nekem adott.