Miss Right

Truth

-Köszönöm. - motyogtam és valamiért hirtelen a sírógörcs kerülgetett. Miért kellett ilyen jó embernek lennie? Elérzékenyültem a kedvességétől. Miért szeretem ennyire? 

Nagyon nehezen búcsúztunk el egymástól. Szerintem ilyen szenvedélyesen még nem is csókolóztunk. Jungkook érintése alatt az egész testem elolvadt, és egyre jobban vágytam rá, hogy több is legyen köztünk, mint néhány lopott csók. Meg akartam tudni, milyen érzés lehet úgy igazán szeretni őt, úgy igazán az övének lenni. 

Megijedtem magamtól. Hogy csinálta Jungkook? Mi volt benne, ami ilyen gyengévé és szerelmessé tett? Nem számított, hogy egy hónapja szakítottam valakivel, nem számított, hogy megfogadtam az örök szingliséget, nem számított semmi. Csak az, hogy vele lehessek. 

-Találkozzunk holnap, noona. Találkozzunk minden nap. - nézett rám Jungkook olyan vággyal a szemében, amilyet még sosem láttam. Szerintem összeestem volna, ha nem tart erősen a karjaiban. 

-Oké. - suttogtam vadul dobogó szívvel. Nem is gondolkoztam, csak rávágtam a választ. 

 Még egyszer, utoljára megcsókolt, édesen, gyengéden, amitől végtelenül boldog lettem. 

Mosolyogva integetve köszöntünk el egymástól, majd megfordultam és egy hatalmas sóhajjal elindultam hazafelé. 

Lola már várt rám, készített popcornt meg gyümölcstálat is (imádja a gyümölcsöket, bár én is), és éppen a laptopján pötyögött, én pedig azonnal tudtam, hogy valamilyen filmet akar letölteni. 

-Sziaaa! - ugrott a nyakamba, és én is vidáman viszonoztam az ölelését, mert ma még nem is találkoztunk (ő korábban ment el reggel). 

-Na? Választottál filmet? - érdeklődtem. 

-Még nem. Nem tudom, milyen legyen, de mindenképp románcmentes. - vigyorgott, mire én kissé idegesen bólintottam. Ha tudná...na mindegy...

Lolának eddig még sosem volt barátja (na jó, ha az általános iskolás szerelem számít, akkor volt), úgyhogy mindig meg tudtunk egyezni abban. hogy ne valami nyálas romantikus filmet nézzünk. De persze néha pont arra volt kedvünk, olyankor pedig átkoztuk az univerzum összes fiúját, amiért nem hajlandóak ránk nézni. 

Most azonban, azt hiszem barátságunk során először titkolóztam Lola előtt, de őszintén, fogalmam sincs, miért. Talán zavart, hogy egy hónap után máris találtam egy srácot, aki...aki a világ legjobb sráca. Na pont ezt féltem bevallani neki. Lola nagyon kritikus tud lenni, ha rólam van szó, mert minden rossz dologtól és esetleges csalódástól meg akar védeni. Ez sajnos Brad esetében nem sikerült, mert még barátnőm is bedőlt Brad kezdeti nyájas viselkedésének, ami igen nagy szó, ha egy pszichológiát tanuló lányról beszélünk. 

Lolát azonban nem tudtam becsapni. Végül valami buta animációs mesénél kötöttünk ki (mindketten odavagyunk ezekért, mert jókat nevetünk a nem is vicces poénokon), de Lola hirtelen felém fordult és én ekkor már tudtam, hogy bajban vagyok. 

A filmet figyelmen kívül hagyva elkezdett gyanakvóan fürkészni engem. 

-És mondd, milyen ez a srác, akivel megismerkedtél? Találkoztatok egyáltalán azóta? - érdeklődött, én meg hirtelen úgy éreztem, hogy sokkal nehezebb dolog lenyelni egy marék popcornt, mint eddig. 

-Ühüm. Ma pont találkoztunk. Jó fej, szóval szerintem jó barátok leszünk. Egészen jól megértjük egymást... - feleltem, de a piruló fejemmel nem tudtam semmit kezdeni. És még hogy jó barátok?? Idióta vagyok...

-Aha...hogy hívják? - kérdezte. 

És elkezdődött a faggatózás. Jaj nekem!

-Jungkook. Dél-koreai. - mondtam tömören. 

-Wow. Jól néz ki? - mosolyodott el. 

-Nem. - vágtam rá, magamban pedig elmondtam pár káromkodást. Szegény Jungkook! Most hazudtam azt róla, hogy rosszul néz ki! Ez a világ, nem, ez a világegyetem legnagyobb hazugsága!

-Elég gyorsan mondtad. - kuncogott Lola. Én meg csak megforgattam a szemeimet. -Szóval Jungkook, dél-koreai, és nem jól néz ki. Még valami? - vigyorgott. Egy szavamat se hitte el. Nem hiszem el...

-Hát...elsőéves. - tettem hozzá ezt a hétköznapi információt. 

-Hű, wow, wow, wow...álljon meg a menet! Ugye nem kezd ki veled? - kerekedtek el Lola szemei, én meg azonnal hevesen megráztam a fejem. 

-Miket gondolsz? Tisztességes, normális srác. - védtem ösztönösen. És így is gondoltam. Inkább én voltam az, aki játszadozott vele...

-Hmm...szóval csak barátok vagytok. - nézett rám Lola olyan arckifejezéssel, amiről azt olvastam le: "Kinek képzelsz te engem, hogy a szemembe hazudsz?". Persze lehet, hogy csak képzelődtem. Mindenesetre kezdtem nagyon kellemetlenül érezni magam. Nem vagyok jártas a hazudozásban. Én még a szüleimnek is képtelen voltam füllenteni! A mai napig képtelen vagyok!

-Igen. - erősítettem meg. Komolyan azt hittem, hogy meggyőztem Lolát, de a következő pillanatban rá kellett jönnöm, hogy túl bizakodó voltam. 

-És áruld már el, kedves Mia, hogy miért néz ki úgy az arcod, mint egy jól megérett paradicsom? - kérdezte széles vigyorral. 

Kész. Végem van. 

-Mert...mert utálok erről beszélni! Nem kedvelem! Oké? Ezt verd ki a fejedből! - emeltem fel a mutatóujjamat "fenyegetve", mert Lola már a szemöldökét vonogatta. 

-Oké. persze...hűha. Sose gondoltam, hogy kikezdenél fiatalabb srácokkal is... - motyogta, de kipukkadt belőle a nevetés, én meg elkezdtem püfölni a hozzám legközelebb eső párnával. 

-Nem! Is! Igaz! - ütöttem meg a párnával minden egyes szó után Lolát, aki nem bírta abbahagyni a nevetést. 

-De igeeeeen!! - nevetett megállás nélkül, és sajnos egy idő után én is megenyhültem, így hát egy röhögős párnacsata lett a filmnézős kora esténkből. 

Amikor nagyjából lecsillapodtunk, Lola kissé komolyabban leült velem szembe törökülésbe és nagy szemekkel figyelt rám. 

-Na, de most komolyan...Jártok? - kérdezte. Nekem meg hirtelen leolvadt az arcomról a mosoly. 

-Nem...nem tudom... - sütöttem le a szemem és igazán szégyelltem magam. Lola a fejét csóválva fejezte ki nemtetszését. 

-Tudod, mi annak a vége, ha egy idősebb lány elcsavarja a fiatal srác fejét? 

Sejtettem, de kérdőn néztem rá, várva a csúnya igazságot. 

-A srác össze fog zavarodni, mert ő azt hiszi végig, hogy komolyan gondolod, de végül csalódnia kell, és nagy az esély rá, hogy összetöröd a szívét. Meg persze a sajátodat is. 

Erre mit mondhattam volna? Igaza volt. 

De nem tudtam volna lemondani Jungkookról. 

Viszont a gondolat, hogy összetörhetem a szívét, végérvényesen belemászott a fejembe és ettől kezdve rémesen éreztem magam.