Miss Right

Just right

De találkoztunk. Minden nap. A könyvtár lett a közös helyünk. Néha beszélgettünk, néha tanultunk, de legtöbbször csókolóztunk, és ezek voltak a napjaim fénypontjai. Jungkook továbbra is a fellegekbe repített minden egyes érintésével és kedves szavával. 

Sose kérdezte, hogy mi is folyik kettőnk között. Ő csak eljött, minden nap, és olyankor megszűnt számunkra a külvilág, csak mi ketten voltunk, és imádtuk egymást. 

Mert láttam rajta, hogy ő is legalább annyira szeret, mint én őt. 

Ezt nem voltam hajlandó elfogadni, mert folyton csak arra gondoltam, hogy neki ez talán egy múló szenvedély...Mert hát legyünk racionálisak egy kicsit! Neki ez volt az első szerelem, és azt hitte, ez így normális...de nem volt az...semmiképpen nem. Én vágytam rá, ő is rám, ő figyelte minden mozdulatomat és hozzám igazította a napjait. Szerencsére jól tanult, mert segítettem neki, és ezt tényleg pozitívumként fogtam fel. De különben meg éreztem, hogy ez nagyon nem lesz jó, ha hosszútávon is így folytatjuk. 

Meg akartam mondani neki. Meg akartam mondani, hogy jobb lenne, ha találna egy hozzá illő lányt, akivel mondjuk egykorú és jobban megértenék egymást. Akartam mondani, hogy én már túl vagyok az első szerelmen, és, hogy az általában mindig csodálatos. Biztosan ezt érezte ő is velem kapcsolatban. De valahol a szívem mélyén tudtam, hogy nem én vagyok neki az a bizonyos "Nagy Ő". Nem én kell legyek...

De önző módon nem mondtam neki mindezt. Nem, mert magam mellett akartam tudni. mert túlságosan jól éreztem magam vele, mert megőrjített minden mozdulata, minden csókja. Az egész lénye egy örömforrás volt számomra. Képtelen lettem volna a szemébe mondani a gondolataimat és a félelmeimet. 

Ma különleges nap volt, mert Jungkook kitalálta, hogy ne a könyvtárban találkozzunk. Nagyon titokzatosan viselkedett, mert csak annyit mondott, hogy várjak rá a suli előtt. 

Így hát azt tettem. 

Az órámat nézegetve kezdtem azt hinni, hogy Jungkook csak megviccelt, de aztán hirtelen megpillantottam, amint felém igyekezett, és meglepődtem, mert nem a suliból jött ki, hanem úgy tűnt, ő járt már valahol. 

Két jégkrémet tartott a kezében. 

Akaratlanul is felnevettem és éreztem, hogy elönt a melegség. 

Egyik nap a kedvenc édességeinkről beszélgettünk, én meg azonnal rávágtam, hogy jégkrém. Jungkook pedig hozott nekem és magának is. 

-Köszönöm! - mosolyogtam rá vidáman, mire ő nyomott egy puszit az arcomra. Ezt nem nagyon szokta csinálni, ezért meglepett, de próbáltam leplezni a zavaromat. - Na és, ma megyünk valahová? - kíváncsiskodtam, mert gondoltam, két jégkrémmel nem a suliba fogunk visszamenni. 

-Igen. - nyújtotta az egyik kezét, mire én elpirulva megfogtam, és így indultunk el, kéz a kézben, jégkrémmel. 

Randi. Ez a szó jutott eszembe. 

Mivel a parkban sétálgattunk, lassan, kézen fogva, így kétségtelenül arra a megállapításra jutottam, hogy randira hívott. 

Megdobogtatta a szívemet, ahogy ránéztem. A napsütésben szinte barnának tűnt a haja, ami elképesztően jól állt neki. Talpig feketébe volt öltözve, fekete póló, nadrág, és fura, magas szárú cipő, amit szintén, mintha csak neki készítettek volna. 

Túl menő...túl menőn nézett ki. És tényleg azon kezdtem agyalni, hogy ha ilyen sokszor ennyire erősen megdobogtatja a szívem, beperelhetem-e ezért. Nem ér! Még a végén szívproblémáim lesznek miatta! 

-Finom? - kérdezte, kizökkentve a gondolataimból. 

-Ühüm. - bólogattam, mert tényleg nagyon ízlett a jégkrém. Bár közel sem volt olyan jó, mint Jungkook szája...

Elég, Mia!!! Fuj!!!

-A tiéd milyen? - kérdeztem vissza, csakhogy eltereljem a hülye gondolataimat. 

Jungkook meglepetésemre felém nyújtotta a jégkrémjét. Először kérdőn néztem rá, de aztán leesett, hogy azt akarja, megkóstoljam.

Ettől is zavarba jöttem, mert hát nem szokás más jégkrémét megkóstolni. de valahol a szívem mélyén örültem neki. 

Olyan hülye vagy, Mia!!!

Így hát megkóstoltam. Közben alig tudtam az ízre koncentrálni, mert egyre csak az járt a fejemben, hogy ez Jungkook jégkréme...ez nem igaz. 

De finom volt. Hirtelen felindulásból én is odatartottam elé az enyémet. Jungkook vidámnak tűnt, ahogy belekóstolt, aztán egymásra néztünk, és egyszer csak kitört belőlünk a nevetés. 

Gondolom, mindkettőnknek megvolt ezzel a jégkrém kóstolással a hátsó szándéka, és ezt mindketten észrevettük. Kínos lett volna, de mégse volt az, mert legalább tudtuk, hogy nem csak az egyikünknek fordult meg a fejében a dolog. 

Miután megettük, leültünk egy padra és az egyre gyorsabban lemenő napot kezdtük nézni. 

-Olyan szép... - sóhajtottam fel. 

-Az...de nem annyira, mint te. - mondta, én meg először felnevettem az aranyos bókján, de aztán láttam, hogy tényleg komolyan gondolta, ezért hozzá hajoltam és kissé talán hevesen megcsókoltam. 

-Noona... - suttogta Jungkook szinte az ajkaimba, mire kérdőn (és eléggé kábán) rápillantottam. Olyan közel volt, hogy tisztán láttam az egész univerzumot a szemeiben. Az összes csillag ott csillogott bennük. 

De nem tudta befejezni, mert ezúttal az ő mobilja csörrent meg a zsebében. Mindketten megijedtünk a hirtelen hangra, de gyorsan feleszméltünk és kissé elhúzódtunk egymástól. 

Az anyukája hívta, mert Jungkook koreaiul kezdett beszélni, de mivel megtanította nekem egyik nap az "eomma" szót, így értettem a helyzetet. 

Csak néhány percig beszélt, de nekem nagyon tetszett a nyelv, annak ellenére, hogy nem értettem belőle semmit. Vagy csak azért tetszett ennyire, mert Jungkook beszélte. 

Miután letette, közölte, hogy csak az anyukája érdeklődött felőle, én pedig megértően bólintottam. 

-Hiányzik, igaz? - kérdeztem. Jungkook biccentett. 

-Persze. Mindketten. - mosolyodott el. A vállára hajtottam a fejem, ő meg átkarolt, és így néztük tovább az immár rózsaszínes eget. Néhány csillag már meg is jelent az égen. 

Soha nem éreztem ilyen békét és nyugalmat életemben. Jungkook ölelő karja és az egyre sötétedő ég olyan hatással voltak rám, hogy hirtelen biztos voltam benne, hogy minden rendben lesz. 

Örökké minden rendben lesz.