Jazmyne a sivatag gyöngye

20. fejezet

  Jazmyne szemszöge:

   Reggel Dastan mellkasán ébredtem. Lassan felnéztem drága, szeretett férjem,aki még az igazak álmát aludta. Meg simiogattam békés arcát, és még álmában is a tenyerembe fúrta azt. Egy kicsit elbizonytalanodtam abban, hogy alszik e. Felültem a csípőjére, és onnan figyeltem arcát.
Egy kis idő múlva, nevetni kezdett, felült, és vissza rántott fekvő helyzetbe.
- Mit csinálsz Jazmyne? - kérdezte kissé rekedt hangon, és megpuszilt.
- Mindegy. - mondtam, és közelebb bújtam hozzá. - Reggeliznék. Aztán... Majd elválik.
- Rendben. - mondta, és velem együtt felült.
Kimásztam nagy nehezen az ágyból, és a reggelit, visszahoztam neki.
Újra bevackoltam magam Dastan ölébe, és nekiláttunk a reggelinek.
Mézes kenyér volt a reggeli.
  Reggeli vége felé, mikor már majdnem befejeztük, fejét, a vállamra hajtotta.
- Mit szeretnél csinálni ma?
- Talán olvasni fogok, míg elmész.
- De nem megyek el.. - erre kérdőn ránéztem. - Mivel király vagyok, ezért nem mehetek el hosszú időre, a városból, szórakozásból sehova, csak politikai okok miatt, és ezen nem változtathatok...
Az a lényeg, hogy sikerült elintéznem, hogy pár napig ne kelljen a királyi teendőimmel foglalkoznom. Csak veled.
Erre csak elmosolyodtam, és egy gyors szájra puszit adtam neki, de nem engedett elhúzódni.
A gyors pusziból, egy hosszú csók lett.
Mikor elvált tőlem, mosolyogva megjegyezte.
- Méz ízed van.
- Mert mézes kenyeret ettünk?
- Lehet. De anélkül is édes vagy.
- Látom megártott a méz.
  Erre jóízűen elnevette magát.
Miután abbahagyta megkérdezte.
- Elmegyünk fürdeni? - kérdésére, meg sem várva a válaszom, felkapott, és a fürdőbe vitt.
A legmélyebb medence felé tartott, és már sejtettem mi jár a fejében.
- Nee..
- De bizony...
  Alig, hogy kimondta, már is, a vízben  voltunk.
Ez a medence sokkal mélyebb volt, mint az enyém. Dastan lába se ért le az aljára. Pláne nekem, mert kisebb voltam nála.
Azonnal belé kapaszkodtam.
- Mi az? Nem tudsz úszni?
- De.
- Akkor?.... Jaa! - vigyorgott rám.
- Ne gondol olyanokra Dastan. De szívesen leülnék. Ha lehetne.
- Parancsára királynőm. - mondta, és a medence felé húzott.
Furcsa volt belegondolni.
Mostmár, királynő vagyok, mégsem érzem a változást. Pedig van.
Egészen eddig, csak egy szerető voltam. De most. Most már királynő.
- Min gondolkodsz ennyire királynőm?
- Nem érdekes. - mondtam már, mellette ülve.
Magához ölelt, és megpuszilt.
- Mit csináljunk ma? - kérdezte, szemembe nézve.
- Talán, szívesen nennék egy kicsit, abban a kertben, ahonnan, az a sok rózsa volt, az esküvőnkön, és sétálgatnék ott..
- Jó. Indulhatunk akár most is, ha szeretnéd. - ajánlotta fel.
- Rendben. Dem még egy kicsit maradnék.
- Jólvan. De előtte... - nem fejezte be csak megcsókolt. Kis idő múlva, elhúzódott, és megjegyezte.
- Ahogy sejtettem... - erre kérdőn néztem rá.
- Méz nélkül, is édesek, az ajkaid.
- Bolond. - mondta, miközben elpirulva elfordultam.
- Nem. Csak boldog, mert végre a feleségem vagy szerelmem.
Erre, mosolyogva megcsókoltam.
Olyan negyed óra múlva, kikerültünk a fürdőből.
A tegnapi ruháinkat kerestem tekintetemmel, és meg is találtam őket.
Össze voltak hajtva, a széken.
- Mit nézel? - kérdezte meg Dastan, és hátulról magadhoz ölelt.
- A ruháinkat, amit tegnap viseltünk. Furcsa belegondolni, hogy hogyan telik az idő. Én még tisztán emlékszek arra a napra, mikor ide éreztem.
- Én is. Már akkor tetszettél.
   De akkor most el akarsz menni abba a kertbe, vagy sem? Mert akkor fel kéne öltöznünk.
- Rendben.
A szekrényhez siettem, és meglepett, hogy az összes ruhámat áthozták a régi szobámból, és még újabbak is voltak.
Megakadt a szemem, az egyetlen arany színű ruhán. Kivettem, hogy jobban megnézhessem.
Első ránézésre is szép volt a ruha, de így kivéve, még gyönyörűbbnek hatott.
Arany volt az egész, mégis nagyon finom anyagból készült. Különböző virág minták voltak belehímezve.
- Tetszik? - kérdezte meg hirtelen Dastan.
- Gyönyörű.. Ki é volt?
- Senkié. Ez csak a tiéd.
  Az itteni szokások szerint, a királynőt, az arany ruhájában temetjük. Az új királynő, mindig az esküvő utáni első nap kapja meg, az arany ruháját. Mindegyik ruha egyedi. Nincs két egyforma
Ezért kérdezgettelek, azokban a napokban. Hogy minél jobban hasonlítson rád.
Felveszed?
- Persze. - mondtam. - De segítenél?
- Hogy ne. Meg se kellett volna kérdezned. - válaszolta kedvesen.
Miután segített felvenni, ő is az arany ruháját vette föl, és végre elindultunk abba a bizonyos kertbe.
Mielőtt, még beléphettünk volta, megkért valamire.
- Hunyd be a szemedet. Kérlek.
Fordult szembe velem, és megfogta mindkét kezemet.
Megtettem amire kért.
- Ugye nem leskelődsz?
- Nem. Bízhatsz bennem.
Óvatosan elkezdett húzni, és pár lépés után, már éreztem, hogy a szabad levegőn vagyunk és nem sokkal később megszólalt.
- Kinyithatod.
A szemem elé tárult látványra, először, keresve se találhattam volna szavakat.
Az egész kertben virágoztak, a szebbnél szebb rózsák. Fehérek, vörösek, sárgák, rózsaszínek.
Minden bokor virágzott, és még újak is voltak rajta a kert közepén, egy nagy szökőkúttal.
- Tetszik amit látsz? - kérdezte mögülem Dastan.
Megfordultam, és megöleltem.
- Még hogy tetszik? Még szavakat se találok arra, hogy mennyire gyönyörű.
- Én igen. Olyan szép mint te, de ez sértés rád nézve.
Erre elpirultam.
- Ne hízelegj ennyire Dastan.
- Zavar?
- Háát... Kicsit furcsa, hisz sokáig nem csináltad ezt.
  Erre megpuszilt.
- Most pótolom be. Sétálgatunk? - nyújtotta a karját, amit örömmel fogadtam el.
Hosszú ideig sétálgattunk, és az egész délelőttöt ott töltöttük.
Délután, egy másik kertben töltöttük, ami közelebb volt a szobánkhoz. (Pontosabban az erkélyről lenézve azt lehetett látni.) Délután nagy részét, olvasással, sétálgatással, és beszélgetéssel töltöttük, zavartalanul.
Kora este meg is vacsoráztunk, és az este további részét, a szobánkban töltöttük, mert eléggé kifárasztottuk magunkat.
A kedvenc helyünkön olvastam, míg Dastan az ölembe hajtotta a fejét, és nézett. Már felfalt a szemeivel, mikor megszólalt.
- Jazmyne.
- Hmm - hümmögtem, hogy mondja.
- Mennyünk fürdeni. Fáradt vagyok.
- Nem másért akarsz menni?
- Lehet... - mondta, és perverzen elmosolyodott.
Felsóhajtottam,  kikászálódtam a kényelmes helyemről, s a fürdő felé indultam. Dastan azonnal követett, utolért, és felkapott, mire felnevettem.
- Tegyél le! Kérlek!
- Egyembe sincs. Még elszöknél nekem.
- Nem tenném. Hisz boldog vagyok veled.
Amint ezt kimondtam, beértünk a fürdőbe, és letett maga elé.
Szembefordultam velem, és a szemébe néztem.
- Akkor fürdünk? - kérdeztem türelmetlenül.
- Azt is csinálhatjuk... De akkor ezek nem kellenek. - utalt ruháinkra.
Megcsókolt, és közben elkezdtük megszabadítani egymást ruháinktól.
Pár percen belül, ruha nélkül álltunk egymás előtt.
Kibontottam a hajamat, és a medencéhez sétáltunk.
Lassan belesétáltunk a langyos, de inkább kellemesen hideg vízbe.
Ennek a medencének az alját se igazán értem el, csak lábujjhegyen.
Kapaszkodás helyett, úszni kezdtem, de hamar elkapott, és az ölébe húzott.
- Még, hogy nem akarsz megszökni.
Na gyere.. - kezdett húzni, a medence széle felé.
Mikor odaértünt, leült, és maga mellé ültetett, de nekem más terveim voltak.
Szembe az ölébe másztam, és nyaka mögött átkulcsoltam a karjaimat.
- Mit szeretnél kedvesem?~ -kérdezte perverz mosollyal a száján
- Téged..~ - súgtam a fülébe. - Azt szeretném, hogy tedd azt meg velem, mikor az első közös éjszakánk volt..
- Rendben. - mondta, és egy szenvedélyes csókba vont.

  A gyors menet után, még az ölében, pihegve vártam.
Eközben Dastan, a nyakamat ostromolta, csókjaival, és folyamatosan simogatta a hátam.
- Szerintem mára nekünk ennyi elég volt drágám. - mondta kép puszi közt.
- R-rendben... - mondtam halkan.
- Vigyelek én, vagy jösz a saját lábadon?
Erre a válaszom az volt, hogy szorosan átöleltem a nyakát, és lábammal a derekát, (kisebb nagyobb sikerrel).
Értette ezt, felállt, és szorosan tartva, kivitt a medencéből, a fürdőből, levett a fogasról egy törülközőt és meg sem állt az ágyig.
Már csak a holdvilág volt az egyetlen fény a szobában.
Leültetett az ágy szélére, és odaadta a törülközőt, amivel ő már megtette ezt.
Mikor végzeztem, Dastan elvette tőlem, és az ágyunk melletti székre dobta.
Bebújt mellém a takaró alá, és magamhoz húztam.
Még mielőtt elaludtam volna, eszembe jutott valami.
Finoman meg böktem puha arcát, mire nyűgösen sóhajtott
- Igeen?...
- Holnap mit csinálunk?
- Holnap megtudod angyalka...
- De mégis?
- Meglepii..... - mondta, és utolsó erejével szorosan magához ölelt, és vállamba fúrt fejjel elaludt.
Nem akartam tovább nyaggatni, ezért én is megpróbáltam aludni, és hamar követtem is őt.