Jazmyne a sivatag gyöngye

24. fejezet

   Dastan szemszöge:

   Ez a pár hónap hamar lepergett.
Sajnos Jazmyne apja, egy - két nap után, vissza kellet mennie. Az egyik legnehezebb időszakban, csak mi ketten voltunk.
Jazmyne-nak, rendszeresen volt rémálma, azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha nem éli túl, a szülést.
Ilyenkor, mikor felébredt, csak sírt, és alig tudtam megnyugtatni.
Nem azért sírt mert már nem akarta a gyerekeket, hanem azért, mert féltette őket attól, hogy anya nélkül nőjenek fel.
Megértettem ez. Nekem is nagy szomorúság volt, hogy anya nélkül nőttem fel.
Napközben, mutatta az erős csodálatra méltó királynét, aki még állapotosan is képes a palotában segíteni kisebb dolgokban, annak ellenére, hogy az ágyban kellett volna lennie.
De este sírt, fáradt volt, és valamikor még azt se akarta, hogy hozzáérjek. Mégis. Két - három perc után, abbahagyta. Akkor utána nem sírt. Beszélgetett volna órákig, és mikor nem engedte, hogy megöleljen, akkor ő szalad a karjaim közé, és csak hosszú percekig tartó ölelést adott nekem, s közben folyamatosan bocsánatot kért a viselkedéséért.
Az utolsó hét túl nyugodt volt. Nem voltak rémálmai, nem sírt, és nem volt nyűgös. "Csak" azzal foglalkozott, hogy a születendő kisbabáinknak, mindene meglegyen. Sokat beszélgetett Amira-val, hogy mit szabad, és mit nem szabad az utolsó héten tennie, és azt is, hogy az újszülött gyerekekkel körülbelül mikor kell etetni, altatni, és ilyesmik.
Az aggasztott, hogy voltak olyan pillanatok, mikor én nem bírtam tovább. Valamikor én fakadtam sírva.
Féltem, hogy elvesztem őt is, vagy a gyerekeink, és attól is, ha meglátja, gyengének fog gondolni. De én csak féltettem őt. Ha ő meghal, nem csak a gyerekeink maradnak árván. Én is.
Egyik este, mikor én álmodtam rosszat, elkezdtem sírni. Egy olyan rémálom jött vissza, mit csak kisgyerekként álmodtam utoljára.
Halnak mondogattam, hogy "hol vagy Jazmyne.. Ne hagyj úgy itt mint anya..."sírtam, és akkor nem érdekelt, hogy Jazmyne mit fog gondolni rólam.
A reakciójától újra sírva fakadtam.
Felém fordult, magához ölelt, és elkezdte simogatni a fejemet. Azt kezdte mondani, hogy "semmi baj..itt vagyok."
Mellkasába fúrtam a fejem.
Hangja hallatán megnyugodtam, és akkor már biztos voltam benne amit már az elejétől tudtam, és hangosan ki is mondtam.
- A legjobb édesanya leszel... Jobbat nem is lehet képzelni majd nálad... - mondtam, és közelebb bújtam hozzá.
- Aludj.. - suttogta lágyan, és megpuszilt a homlokomon.
Hamar elaludtam karjai közt.
Azóta az éjszaka óta, még nyitottabbá váltam. Tudtam, hogy már nem kell attól gyengének tartani, ha a gyengédebb oldalam mutatom többet neki.

Eljött az utolsó nap.
Éppen a folyosón sétáltunk végig, mikor hirtelen megállt, és kissé meggörnyedt a háta. Meg ilyedtem, és közelebb léptem hozzá.
- Mi baj?
- Na-nagyon fáj.. - nyöszörögte.
- Jönnek??
- I-igen.. - nyögte ki fájdalmasan.
Abban a pillanatban nem tudtam mást csinálni. Felvettem mint egy menyasszonyt, és a legközelebbi két őrnek kiabáltam.
- Őrség! Hívjátok az orvost! A királynénak sürgősen szükége van rá!
Azonnal elsiettek, én meg a szobába vittem őt, ahol már elő voltak készítve pár dolgok, amik a szüléshez kellett. Bevittem, és letettem az ágyra. A ruhája tiszta víz volt ott. Nem tudtam mit csináljak. Csak ott voltam mellette, és végig fogtam a kezét.
Pár percen belül megjöttek Amira-ék, és ezzel azonnal kiparancsoltak engem. Még utoljára megcsókoltam, és kimentem.

Órák telhettek el, de én csak föl - le járkáltam, az ajtó előtt. Nem tudtam mért nem engednek be végre. Tarek, Seherezade, Salim és Ester eljöttek megkérdezni, hogy megkérdezzék, hogy van Jazmyne.
Egyedül várakoztam, mikor két halk sírást hallottam meg. Megszülettek. Alig nyílt az ajtó bementem. A két kisbabát odahozták.
Könnybe lábadtak a szemeim.
- Felség. Két erős kisfiút hozott a világra a királynő.. - mondta, és felém nyújtották a két kis csöpp gyermekem. Az egyiküknek, aki Amira karjában volt, kicsi barna haj tincsei voltak, a másik kisfiamnak, meg vöröses haj tincsei voltak. Mint az édesanyjának.
Ekkor jutott, de lehet késő eszembe.
- Jazmyne, hogy van? - vágtam közbe.
- Jól. Most pihen. Nagyon kifáradt.
- Hála, hogy jól van..
   Itt hagynátok minket?
- Természetesen. Ha kell, hívjon minket felség.
Bólintottam, a két kisfiút a kiságyukba tették, és utána kisiettek az ajtón. Jazmyne-hoz sétáltam, és mellé ültem. Ott feküdt, és úgy nézett ki, mintha aludna. Lassan kinyitotta a szemét, mire mindketten elmosolyodtunk. Kezeim közé vettem bal kezét.
- Két gyönyörű kisfiúval ajándékoztál meg. Köszönöm Angyalom. - mondtam, és megcsókoltam kezét.
Nem szólt, csak mosolygott.  Befeküdtem mellé, és szorosan magamhoz öleltem, de még is óvatosan.
- Mi lett a nevük? - kérdezte halkan.
- Azt szeretném, ha együtt, választanánk nekik.
- Rendben. - mondta. - Mit szólnál ahhoz, ha az lenne a nevük, hogy Daryan, és Daryin?
Annyira hasonlítanak, de még is különböznek.
- Illik hozzájuk. - mondtam és megpusziltam homlokát. - Legyen ez a nevük. Daryan legyen a barna hajú, a vöröses hajú legyen Daryin.
Csak mosolygott, és bólintott.
A két kisfiú, elkezdett sírni. Jazmyne kimászott neheten az ágyból, és én is követtem őt.
Jazmyne felvette Daryan-t, én meg Daryin.
- Jól van fiúk. Itt vagyunk. Nem felejtettünk el titeket. Csak beszélgettünk egy kicsit rólatok.
Hangom hallatán, már nem sírtak.
- Használt, hogy annyit beszélgettél velük. - mondta mosolyogva.
Vissza mentünk az ágyba, már a fiúkkal. Míg Daryan etette, én Daryin-nal beszélgettem.
Mikor Daryan jól lakott, cseréltünk. Amíg Daryin kapott enni, és addig elaltattam Daryan-t.
Fél órán belül, nyugodtan aludtak, már a mi szobánkban. Esteledett, ezért elmentünk gyorsan fürdeni. A vízben, háttal állt nekem, és haját előre vette.
Szembe akartam vele állni, de Jazmyne nem akarta.
- Ne-nem akarom, hogy lásd azokat. - suttogta.
- Miket? - kérdeztem.
- Ezeket. - mondta és megmutatta a csípőjénél lévő pirosas csíkokat. - Már nem vagyok olyan szép.. - mondta.
Mikor nem figyelt, magamhoz húztam, és megcsókoltam. Csípőjére csúsztattam a kezem, és közelebb húztam magamhoz. Lassan elhúzódtam tőle, és homlokam homlokának támasztottam.
- Gyönyörűbb vagy, mint valaha Angyalom. Jobban szeretlek, mit azelőtt. A legszebb ajándékot adtál nekem. Két kisfiút. És azok egyáltalán nem zavarnak.
Ezek hallatán, hozzám bújt, és megölelt. Lágyan megpusziltam, és visszaöleltem.
Halk sírásra figyeltünk fel. Jazmyne, kibújt ölelésemből, és sietett a síró kicsihez. Én is utána indultam. Mire odaértem, Jazmyne éppen ült be vola az ágyba, Daryin-nal, de akkor kezdett sírni Daryan is.
- Ide hoznád őt is? - kérdezte, mire csak bólintottam.
Mikor a karjaimba vettem, abbahagyta a sírást. A kicsi kezével, elkapta az egyik vizes hajtincsem, és így ültem be vele az ágyba.
- A kicsi Daryan, megszerezte az első hadizsákmányát.
Erre kuncogni kezdett.
- Daryin is. - mondta, és rá néztem.
A kis vörös, tényleg elkapott egy haj tincset, és közben boldogan evett.
Odahajoltam, hogy megcsókolhassam, Jazmyne-t.
Lágyan megcsókoltam, és utána Daryin-nak akartam puszit adni, de elkapta egy másik haj tincsem.
- Nagyon kedvelik a hajadat Dastan. - jegyezte meg mosolyogva.
- Meg kell bántanom őket, mert most csere van. - mondta.
Háromnegyed óra múlva, a kiságyukban voltak, és Jazmyne altatót énekelt nekik.
Kis idővel csatlakozott mellém.
Bebújt a takaró alá, és a gyerekekhez közelebb eső oldalamhoz bújt, vállamra hajtotta a fejét, és átölelt.
- Mit énekeltél nekik? - kérdeztem.
- Azt az altatót, amit anyukám énekelt nekem, még kicsiként.
- Lehetne... Egy kérésem?
- Nyugodtan. - mondta és felkönyökölt.
- Elénekelnéd... Újra... Csak nekem? - kérdeztem tőle, mire csak megpuszilt, felült, és mutatta, hogy hajtsam az ölébe a fejem. Tettem amire kért. Ölébe hajtottam a fejem, és elkezdett simogatni. Lassan becsuktam a szemem, és csak hallgattam lágy hangját.
A dal ismerős volt, mert már régen hallottam. De mégis olyan más. Szebb volt.

Ez a nagy sivatag, hol a nap csupa tűz.
Rendes karaván alig jár.
Ahol minden sivár, mindig perzsel a nyár,
Vad a táj, de nekem hazám.
Keletről fúj a szél, nyugaton kel a nap
Hol a szűz homok tengermély.
Jöjj el hát sose félj, csak a szőnyegig érj,
Hiszen ott vár rád ezeregy éj.
Vár ezeregy éj, sok arábusi kéj.
Úgy perzsel az ég, lesz tüzesebb még ez a végső tökély.
Vár ezer egy éj, ott a hold küszöbén.
Hát nagyon vigyázz, hogy mit is csinálsz a dűnék tövén.

Mikor már közel voltam ahhoz, hogy el aludjak, Jazmyne megpuszilt, és lejjebb csúszott. Mellkasára tettem a fejem, és mielőtt elaludtam volna, Jazmyne megpuszilt, és ő is velem aludt el.