Jazmyne a sivatag gyöngye

7. fejezet

Seherezade szemszöge:

Reggel mikor Jazmyne-hoz siettem, féltem, hogy az a látvány fog fogadni mint tegnap.
Mikor oda értem, halkan benyitottam a szobába. Félve sétáltam az ágyhoz.
Amit ott láttam, az teljesen ledöbbentett.
Jazmyne és a király összebújva aludtak. Azt hittem, hogy káprázik a szemem. A király még sohasem csinált ilyet. Letettem az ételt és ki is mentem. Nem akartam, hogy a király leszidjon azért mert leskelődőm.
Elsiettem, és próbáltam bízni abban, hogy végre olyan lesz a király, mint amilyenek ismerem.

Dastan( a király) szemszöge:

Egy ajtó csapódásra ébredtem. Mikor kinyitottam a szememet, megláttam őt. Akivel álmodtam.
Még mindig a karjaimban aludt. Nem volt szívem felébreszteni, ezért csak néztem.
Vörös haja kissé kócosan lógott az arcába. Jobb karja még mindig a nyakamnál volt, bal karja pedig a mellkasomnál pihent.
Bele gondola, hogy miket tettem, el szörnyülködök magamon. De az is furcsa számomra, hogy í könnyen megbocsátott.
Elhessegetve eme gondolataim, csak rá figyeltem.
Csak mosolyogtam, és elkezdtem simogatni az oldalát. Nem sokkal később meg is lett az eredmény.
Lassan kinyitotta a szemét. Álmos tekintetét rám emelte. Lágyan elmosolyodott.

- Jó reggelt Jazmyne. - mondtam halkan, és megpusziltam a homlokát. - Jól aludtál? - kérdeztem meg tőle.
- Létezik olyan, hogy a te karjaidban valaki nem alszik jól, Dastan? - kérdezte álmosan, és belefúrta arcát mellkasomba.
Valamiért boldogsággal töltött el ez a mondat.
- Még senki nem aludt így velem. Te vagy az első. - mondtam és simogatni kezdtem a haját.
- Tényleg? - kérdezte és felpillantott rám.
- Tényleg. - mondtam lágyan mire mindketten elmosolyodtunk (újra).
- Felség. - mondta mire morcosan néztem rá. - Dastan.. Fel kéne kelnünk, mert önnek biztos van valamilyen királyi tennivalója. - mondta és fel próbált kelni, de visszaránottoam.
- Nem. Nincsen. Az egész délelőttöm szabad, és veled szeretném tölteni! - mondtam ki egy szuszra.
Jazmyne ezután a kijelentés után csak pislogott rám.
- Tényleg velem szeretnéd tölteni? - kérdezte elpirulva.
Közelebb hajoltam hozzá, és úgy mondtam.
- Igen. - és egy hirtelen felindulásból megcsókoltam.

Azt hittem, hogy el fog tolni magától, de nem tette. Lágyan visszacsókolt. Nyakam körül összefonta a karjait.
A csóknak a levegő hiánya vetett véget. Kissé elhúzódott tőlem, hogy levegőt kapjon.
De, egy pillanat múlva már megint az ajkamon csüngött.
Mikor újra elváltunk megkérdezte tőlem:
- Elmegyünk fürdeni?
- Nem este szokás fürdeni? - kérdeztem tőle vissza, mire megforgatta a szemét.
- Jó. Menjünk. - mondtam és kimásztam az ágyból.
Észrevettem, hogy mögöttem nincsen semmi nagy mozgás. Visszafordultam.
Láttam, hogy Jazmyne még mindig az ágyban üt elpirulva, és maga elé szorította a takarót.
- Mire vársz? Nem akarsz jönni? - kérdeztem mire megértettem mi a baj.
- Láttalak már meztelenül. Nem kell szégyellned magadat előttem. Gyönyörű vagy Jazmyne.- erre mégjobban elvörösödött. - Na jó, akkor én... - mondtam, odamentem hozzá, és felvettem.
- Dastan, nee! - sikoltott fel halkan.
- Te nem akartál jönni. Viseld a következményeket. - mondtam és már a fürdőben voltam vele.

- Mit akarsz tenni? - kérdezte.
- Bele doblak a medencébe - közöltem vele egyszerűen.
- Nee!!! - sikított egy nagyot és teljes erejéből belém kapaszkodott. - Kérlek ne! Dastan!.. - már nem tudta befejezni a mondatot, mert beledobtam a vízbe. Hamar feljött a felszínre, és köhögni kezdett.
Azonnal utána ugrottam, nehogy megharagudjon rám. Mikor a felszínre értem én is láttam, hogy nekem háttal állt.
Közelebb mentem hozzá.
- Mi van Jazmyne? Nem tetszett? - kérdeztem mire ellépett mellőlem. - Most megsértődtél? - kérdeztem, de nem válaszolt. - Komoly? - kérdeztem meg tőle újra, és míg nem figyelt hátulról hirtelen átöleltem.
- Dastan! - kiáltotta el magát és próbált szabadulni.
- Naa.. Jazmyne.. Bocsánat csak kérlek ne csináld ezt. - mondtam és elkezdtem csókolgatni a nyakát, és a vállát.
- Kérlek.. nee... ne tedd meg..  - mondta halkan, mire abbahagytam.
- Ígérem nem foglak bántani, mint tegnap. - mondtam.
- Akkor jó. Nyugodtan csináld. Jó érzés. - mondta halkan, mire nem hittem a fülemnek.
- Jazmyne? Neked megártott a víz, vagy mi van veled? - kérdeztem meg tőle, mire nagyot sóhajtott.
- Nem, nem ártott meg. - mondta, és megfordult a karjaimban. - Inkább használt. - mondta, és a nyakamnál volt már megint mindkét karja.
- Nagyon elkényeztetsz. - mondtam. - Túlságosan is..
A mondatomat félbeszakította a méz édes csókjával. Ha tehettem volna, soha nem váltam volna el tőle, de beleszólt ebbe a levegő hiánya. Miután elváltunk, mosolyogva nézett fel rám.

Hallottuk, hogy megkordult a gyomrunk. Erre egyszerre felnevettünk.
- Úgy látszik kéne ennünk már. - mondtam, oda hajoltam a füléhez, és enyhén megharaptam.
- De ne engem! Van kinn reggeli. Az jó lesz? - kérdezte mire bólintottam.
- Akkor engedj el egy kicsit, és aztán újra a karodban leszek... - suttogta a fülembe lágyan.
- Nem.. - mondtam és máris felkaptam, mintha a menyasszonyomat vittem volna.
- Dastan! Még mindig tudok járni! Azért még nem bántál velem el ennyire, hogy ne tudjak húsz lépést megtenni. - magyarázta, és a végére már az ágy mellett álltam.
Mikor letettem durcásan elfordult tőlem.
- Ne csináld már megint Jazmyne. - mondtam, és a reggeliért mentem, ami a közeli asztalra volt letéve.
- Vegetáriánus vagy, vagy miért nen húst eszel reggelire? - kérdeztem.
- Ajj.... Csak azért mert nem eszek húst reggelire azért még nem vagyok vegetáriánus.. - mondta.
- De én húst szoktam enni.. - dünnyögtem.
- De most egyszer az én kedvemért gyümölcsöt eszel. Ne félj. Te eszed meg, és nem fordítva. - mondta és felém nyújtott egy narancsgerezdet.
Én erre hátráltam egyet, mire ő felsóhajtott.

Jazmyne szemszöge:

Nem hittem el. Tudtam, hogy éhes és ennie kéne, mert délig nem fog rendes ételhez jutni.
Hirtelen eszembe jutott egy jó ötlet.
- Jó. Akkor mást mondok. Minden falat után kapsz egy csókot. Ez megfelel? - kérdeztem, mire elkezdett vigyorogni, és közelebb lépett hozzám. Már meg akart csókolni de elé nyújtottam a narancsot.
- Először a gyümölcs, aztán én. - mondtam mire lehervadt a mosolya.

Körülbelül fél órába telt elfogyasztani a reggelit. Ezek után felöltöztünk.
Nem akartuk, hogy valaki bejöjjön és meg lásson minket így. Dastan a tegnapi ruháját vette fel, és választott nekem egy citromsárga ruhát.
Alig, hogy felvettem máris benyitottak.
- Felség! Végre megtaláltam! A tanács már egy órája várja önt! Kérem siessen! Egy csomó délelőtti teendőt be kell pótolnia! - sietett hozzánk egy idősebb férfi. Mikor elég közel volt hozzánk, véletlenül elszóltam magam.
- Még, hogy nincsen semmi dolgod délelőtt, Dastan. - mondtam és el kuncogtam a végét.
A férfi rám emelte fagyos tekintetét.
- Hogy merészelsz így beszélni a királyodról te kurva?! - csattant fel és láttam, hogy pofon akar vágni.
  Lehunytam a szemem, és vártam, de a kéz nem ért el.
Mikor kinyitottam a szememet azt láttam, hogy Dastan a levegőben megfogta a csuklóját és erősen szorította, hogy ne tudjon megütni engem. A tanácsos értetlenül nézett rá.
- Inkább téged kéne fejbe vágni! Mit képzelsz magadról, hogy kezet mernél emelni rá?! A király szeretőjére!! És, hogy merészeled kurvának nevezni?! - mondta, elengedte a csuklóját, és ezzel egy kicsit hátrébb is lökte. - Tudd meg, ő hozzá rajtam kívül férfi nem érhet! - jelentette ki, és ezt, hogy jobban tudja hangsúlyozni, magához húzott.
- I-igen is felség... - hajolt meg mélyen, kihátrált a szobámból, és becsukta az ajtót.

  A meglepettségtől még mindig Dastan-hoz bújva álltam. Elkezdte simogatni a hátamat.
- Köszönöm... - mondtam halkan.
- Ne köszönd. Meg kellett téged védenem. - mondta és mosolyogva rám nézett.
- Akkor most menned kell, igaz? - kérdeztem szomorúan.
- Igen, de megpróbálok este veled lenni. De délben biztos találkozunk. - erre kérdőn néztem rá. - Táncolni fogsz nekem. - mondta és lágyan megcsókolta a homlokom. - Küldök majd ruhát amit fel tudsz venni.
Ellépett mellőlem, és indult kifelé. Még mielőtt kiment volna utána szaladtam.
- Dastan! - kiáltottam utána, mire megfordult.
  Hirtelen átöleltem, és még gyorsan belefúrtam mellkasába az arcomat.
- Mi a baj? - kérdezte ijedten mire csak annyit tudtam mondani:
- Hogy elmész.
Erre csak mégegyszer megölelt.
- Vissza jövök majd... - suttogta a fülembe lágyan és kiment.