Jazmyne a sivatag gyöngye

23. fejezet

Jazmyne szemszöge:

   Peregnek a hetek. A hónapok. Lassan négy hónapos a kisbaba. De nem csak én vagyok ilyen helyzetben. Ester, a harmadik hónapban volt már, Seherezade, meg a második közepe felé.
  Nem csak mi változtunk, hanem a férjeink is. Úgy vigyáztak ránk, mintha náluk nagyobb kincs nem létezne a világon.
Ki sem mozdulhattunk nélkülük, a szobánkból.
Salim, külön két őrt bízott meg azzal, hogy figyeljenek rá, Tarek, meg folyamatosan elkésett az audienciákról, és a törvényhozó tanácsokról.
Dastan sokkal több időt próbált szakítani ránk.
Lefekvés előtt mindig viccelődött, de tudta hol van a határ.
Megmondta, hogy míg kismama vagyok, nem fogunk olyat csinálni, (maximum nagyon ritkán) mert jobban féltette a gyermekét, mint azt, hogy tudunk e szórakozni este.
  Nem voltam kívánós kismama, csak néha nyűgösebb voltam, és fáradékony.
Dastan-nal pár dolgot, már elkezdtünk tervezni. Igaz nem tudtuk a gyerek nemét, de reményeink szerint kisfiút vártam, de a kislánynak is ugyanúgy örültünk volna. Nem a neme számított nekünk, hanem az, hogy egészséges legyen.

Egyik este, mikor már nagyon fáradtak voltunk, Dastan megkérdezett tőlem valamit, miközben hasamra hajtott fejjel simogatott.
- Jazmyne.. Holnap jön valaki, akit rád bíznák délelőtt. Megtennéd, hogy vele leszel?
- Igen. De megmondod ki az? - kérdeztem kíváncsian, és megsimogattam feje bújját
Erre felnézett, és sejtelmesen elmosolyodott.
- Holnap megtudod.
- Naa~
- Holnap.
    Jó éjszakát! - mondta, és megpuszilta a hasam, és utána felmászott mellém. Nekem is adott egy lágy puszit a homlokomra, és utána lágyan megcsókolt.
Hátam mögé férkőzött, és oldalra fordult velem együtt. Vállamba fúrta a fejét, egyik kezét hasamra csúsztatta, másikkal meg egy kicsit feljebb, és közelebb húzott.
Ő hamar elaludt a fáradság miatt, de engem, míg el nem aludtam az foglalkoztatott, ki érkezik holnap.

   Másnap, miután elrendeztük a reggeli dolgaink, a palota előtt vártuk, a rejtélyes idegenre.
A távolból, már rajzolódott ki, az ismerős alak.
Rá pillantottam Dastan-ra, aki csak elégedetten mosolygott.
Mikor már közel ért, biztos voltam benne, ki az. Édesapám érkezett, aki csak most fogja megtudni, hogy unokája lesz.

Mikor megérkezett, és elénk ért, könnybe lábadtak szemei, hozzám sietett, és megölelt.
- K-kislányom... Nagyapa.. leszek? - kérdezte, s hangján hallani lehetett, hogy sír.
- Igen. És négy hónapja vagyok állapotos. Bocsáss meg, hogy nem szóltunk előbb.
- Igazából szólt Dastan arról, vagy egy meglepetésetek számomra, csak én nem értem rá arra, hogy előbb jöjjek.
  Délelőtt, apámnak meséltem arról, hogy mik történtek velünk, az óta, mióta nem találkoztunk.
(Az esküvő óta.)
Megmutattam neki, hogy eddig, mit rendezünk át az én régi, és a hamarosan érkező, kis trónörökös szobájában.
Igaz, az első évben nem fogja használni, de inkább előbb elrendeztük ezt, minthogy később ne legyen idő rá. Inkább csak játszó szoba lesz egy ideig.
  A szobába betettünk, egy olyan függőágyat, ami a mi szobánkban van, kicsi ruhákat az első hónapokra, és pár játékot.
Az ágyat bennt hagytuk, de csináltattunk fából egy olyan kis elkerített helyet, ahol ott lehet hagyni, egy kis időre. Ki volt bélelve párnákkal, és pár plüss játék volt benne.
Édesapám megígérte, hogy amint megtudja, a gyerek nemét, csináltat neki játékokat.

   Délben, együtt ebédeltünk. Az egész család, és a barátaink. Végig beszégettünk, de később átmentünk, a szobánkba.
  A végén, már nem is a politikáról beszéltek, hanem azt tervezték, hogy mi legyen a gyerek neve ha fiú lesz, vagy ha lány, milyen ajándékokat adnak neki, milyen gyakran jön édesapám meglátogatni az unokákat, hogy hány unoka lesz még, és ki mit fog örökölni.
Ekkor szólt közbe, maga a trónörökös. Éreztem, hogy elég erősen megrúgott.
- Dastan. Apa. Közbeszólhatunk?
Erre felfigyeltek.
- Megrúgott. Most először.
Kételkedve hozzám sétált Dastan, és hasamra tette kezét. Ott ahol Dastan keze volt, megrúgott újra.
Dastan, csak  lassan felemelte a kezét, és tekintetét, majd hirtelen megcsókolt, és magához szorított.
Apa is közelebb jött, megpuszilt és megölelt engem.
- Végre válaszolt az apjának. - mondtam, és Dastan-ra néztem. - Annyit beszéltél már neki, hogy megunta, és kemény kritikát kaptál érte. - mondtam, mire elnevették magukat.
- Már most lázad ellened.
Folytatta apám.
- Majd megtárgyalom vele este, a béke feltételeket.
Erre mindannyian egy jóízűt nevettünk.

  Apám, kora este visszavonult, a szobájába, és mi is így tettünk.
Még fürdés előtt, egy kicsit olvastunk, a függőágyban. Inkább csak én. Dastan, csak a vállamba fúrta a fejét, és simogatta pocakomat.
Fürdést nem húztuk sokáig, hamar az ágyba kerültünk.
Miközben beszélgettünk, néha, néha beleszólt a trónörökös, és akkor Dastan viccelődve reagálta le, például:
"Na! Megszólalt a trónörökös!" vagy "Mi nem tetszik prücsök?"
Én ezekre csak elmosolyodtam. Mielőtt szokásosan elköszönt volna, Dastan arcát simogattam meg, bal kezemmel, míg jobbal, én is a pocakomat simogattam.
Egy furcsa dolgot éreztem. Két helyen rúgott meg egyszerre, amik messze volt egymástól. Két lábbal. Ijedten ültem feljebb, és újra a kezemet, két távolabbi helyre tettem. Ugyanez megtörtént.
- Mi az? - kérdezte meg ijedten Dastan.
- M-megrúgott... két távoli helyen... két lábbal....
- Biztos? - kérdezte meg.
- I-igen.
Ott tudatosult bennem.
- I-ikreket várok?...
Ettől az egytől féltem. A szüléstől. Ha Dastan édesanyja abba halt bele, hogy csak Dastan-t hozta világra,... Mi lesz velem? Belehalok? Vagy a kicsik? Ha a kicsik halnának meg, akkor azonnal belehalnék, a bánatomba.
Észre se vettem, hogy könnyek gyűltek a szemembe, és patakokban folyni kezdett.
Dastan szorosan magához ölelt, és letörölte a könnyeim.
-Sssh.. Nyugodj meg Jazmyne.. Nem lesz semmi baj.... - mondta lágyan, ezzel próbált csitítani. Ölébe húzott, és puszikkal árasztotta arcom, de én csak sírtam, belé kapaszkodva.
Pár percel később lágyan eltolt egy kicsit, mire rá néztem. Lágyan közrefogta az arcom, megcsókolt, és megkérdezte:
- Adnál egy percet?
Én csak értetlenül néztem rá.
Lejjebb húzódott, és pocakomra tette fejét.
- Picurkák. Apa kérne tőletek valamit. Anya most nem miattatok sír. Azért mert fél, hogy nem láthat titeket. Nem láthatja milyen módon nőttök fel. Hallani szeretne titeket nevetni, és látni akar titeket mosolyogni. Ugye ti is szeretnétek megismerni az anyukátokat?
  Fülénél kétszer megrúgták, mire elmosolyodott.
- Látod? - kérdezte, miközben visszamászott mellém. - Mindent megbeszéltünk.
Erre csak mosolyogtam, és amint  elhelyezkedett lágyan megcsókoltam.
- Köszönöm. - csak ennyit tudtam mondani, mire ő mosolygott.
Dastan mellkasára tettem a fejemet, és  jobb kezemet, mire ő közelebb húzott.
- Jó éjszakát. - mondtam, és arcomat jobban mellkasába fúrtam.
- Nektek is. - mondta, és hajamba puszilt.
Alig hallottam már meg, mit mondott Dastan, azonnal elaludtam.