Anime boys

Miya Atsumu

Az ágyon fekve vergődtem, mellettem a telefonom volt, melyet szinte már lelöktem szenvedésem közepette. Fejem a párnába temettem és csak egyetlen egy dolgot motyogtam.

- Két hete...két hete...két hete...

Hirtelen megcsörrent a telefonom. Arcom villámgyorsasággal emeltem ki a párnából, amibe már szinte megfulladtam. Felkaptam a telefonom és egy pillanatra megnéztem a képet, de utána már emeltem is a fülemhez.

- Sziaaa~ - ejtettem ki ezt az egy szót is, olyan izgatottan, de annál izgatottabb voltam, míg vártam, hogy a másik fél beleszóljon.

- Helló baby! - hallottam meg hangját, melytől szívem mérhetetlen melegség járta át. - Hogy vagy?

- Most, hogy hívtál jobban és amikor holnap haza jöttök még jobban leszek. - mosolyogtam veszettül, amit ő nem láthatott sajnos.

- Az van, hogy... - hallgatott el egy pillanatra, mely után a mosolyom is eltűnt az arcomról. - mégsem holnap délelőtt, hanem hétfőn megyünk. Még vasárnap edzőmeccsünk lesz, így csak hétfőre érünk haza. Sajnálom, nekünk is csak ma szóltak.

- Nem baj, hisz te is csak ma tudtad meg. Akkor hétfőn találkozunk suliban. - mondtam szomorkásan.

- Nem megyek suliba, de délután találkozhatunk.

- Délután nekem nem jó. Tudod a szakköröm. - mondtam most már teljesen lehangoltan. - Akkor csak kedden tudunk találkozni.

- Ezek szerint. - értett velem egyet, majd egy kis szünet után újra megszólalt. - Mennem kell most, de majd beszélünk még. Aludj jól. - köszönt el.

- Te is. - mondtam halkan, majd azonnal elemeltem a fülemtől a telefont és kinyomtam. Hátra dőltem az ágyon a gombóc a torkomban arra kényszerített, hogy egy-két könnycsepp lefolyjon az arcomon.

Nem az ő hibája, mégis úgy érzem magam, mintha megsértett volna, vagy átvert volna. Teljesen letargikus állapotba kerültem emiatt és másnap reggel is úgy keltem fel. Semmihez nem volt se energiám, se erőm, így egész délelőtt fetrengtem az ágyban és sorozatot néztem. Kaptam közben egy üzenetet az egyik barátnőmtől, hogy délután menjünk el a parkba sétálni, hisz olyan kellemes idő van. Nem igazán terveztem elmenni, de addig-addig nyaggatott, míg végül belementem.

Összeszedtem magam és elindultam. Útközben zenét hallgattam, amikor pedig a park közelébe értem kivettem a fülemből a fülest és eltettem. Lassan közelítettem az előre megbeszélt helyhez, amikor is váratlanul ért az ott álló személy. Atsumu volt.

Hirtelen mérhetetlen harag lepte el az elmém. Most már teljes mértékben úgy éreztem, hogy átvert. Erre mi lenne jobb bizonyíték, minthogy azt hazudta, hogy csak holnap jön haza és mégis itt van. Viszont tőle szerettem volna hallani, hogy mi ez az egész, úgyhogy elindultam felé. Lassan pedig ahogyan közeledtem felé a düh helyére aggodalom és fájdalmas csalódás költözött be. Ott álltam vele szemben a könnyeim megállíthatatlanul folytak és nem maradtak alább. A gombóc miatt, pedig egy szót is alig bírtam kiejteni, annyira fájt a torkomban.

- Úristen [Név]! - szaladt hozzám azonnal, mikor meglátta a lámpafényben arcom.

- Hagyjál! - löktem le bal kezét magamról, melyet vállamra tett. - Miért hazudtál nekem? - préseltem ki magamból a kérdést, majd egy nagyobbat szippantva, megállítottam orrfolyásom és a könnyeim. Felnéztem szemeibe és szinte rémülten nézett vissza rám.

- Én nem akartam, hogy ez legyen a vége. Picsába! - mondta ezt inkább magának, mintsem nekem, míg megvakarta fejét hátul. Egy nagyot sóhajtott és elő rántotta a jobb karját háta mögül, melyben egy hatalmas csokor liliom volt, mely mindféle színben pompázott. - Ez a tiéd. Bocsáss meg nekem, azt hittem jó ötlet lesz meglepni téged, de nem úgy sikerült, ahogyan elterveztem. - nyújtotta felém a csokrot. Én pedig átvettem a kezembe és csodáltam azt a rengeteg szép virágot, mely a kedvenceim voltak. Szemeimből újra folyni kezdtek a könnyek.

- Én már tényleg nem értem mi folyik itt? Mi ez az egész Atsumu? - néztem a fiúra, aki meglátta arcomon végig folyó könnyeim, így kezeit arcomhoz emelte, majd letörölte.

- A tervem az volt, hogy megleplek azzal, hogy most jöttem haza, nem pedig később. Én kértem meg a barátnőd is, hogy hívjon ide, így semmit sem sejtesz majd, de hátrafelé sült el és te sírsz, szóval nem volt a legjobb ötlet. Bocsánat [Név]! - mosolyodott el gyengéden.

- És én még azt hittem, hogy megcsalsz. - eredtek el már harmadjára a könnyeim az este folyamán. - Szörnyű ember vagyok. - néztem magam elé és temettem arcom a csokorba.

- Mi? Dehogy! Baby téged én sosem lennék képes! - rántott magához közel derekamnál fogva. Egyik kezével állam alá nyúlt és megemelte azt. Megkereste szemeivel az enyémet és halkan kettőnk közé suttogta. - Ki lenne képes még elviselni rajtad kívül?

- Idióta. - fújtam fel az arcom, miközben még nagyokat szipogtam.

- Látod. Ezért imádlak én annyira. - hajolt lentebb lassan, hogy elérje ajkaim, majd mikor súrolta őket gyorsan eltűntette a kettőnk közt lévő teret és megcsókolt. Csókja melegséggel töltött el szívem teljesét.
~~~~~~~~~~~~~~~
Üdvözlök mindenkit ebben a könyvemben!
Most, hogy akad kicsivel több időm, így elkezdem ezt a fajta könyvet, amit már szerettem volna régebb óta.
Történeteket írok más-más karakterekkel, mivel mindegyikkel szeretnék írni, de egy egész könyvre való ötletem nem lenne, így egy részes kis történetek lesznek.
Remélem tetszeni fognak!🥰