Anime boys

Kirishima Natsuya

Gyerekként sokat játszottam egy barna hajú fiúval. Közel laktunk egymáshoz, így nem volt probléma, hogy találkozzunk, aztán egyszer csak elköltöztünk és én soha többet nem láttam azt a fiút, ellenben emlékeimben még mindig élesen él az emléke.

Sietős léptekkel haladtam az utcán, míg kabátomat próbáltam jobban összehúzni magamon az erős szél miatt. Hideg csípős téli nap volt és hazafele tartottam az egyetemről. Néztem a telefonomon, hogy erős havazás várható délutánra, de reméltem haza tudok menni, még mielőtt elkezdődne, de nem. Elkapott.

Arcom piros volt a szél miatt és az orromat sem éreztem teljesen már, így arra a döntésre jutottam, hogy behúzódok valami alá, amíg nem csillapodik az időjárás és folytathatom az utam a kollégiumig. A legközelebbi épület egy szentély volt, ami alatt meg tudtam magam húzni. A szél viszont még így is erősen csípte az arcom. Találtam egy kis rést, ahova be tudtam bújni és ott már nem ért akkora szél. Csak vártam és vártam, azt remélve, hogy mihamarabb szabadulhatok innen, de nem látszott csillapodni az idő.

Már eltelt egy kis idő, mikor váratlanul egy kabát nyomódott az arcomba.

- Hé...mmmh~ - sikkantottam fel, amíg még tudtam, de a kabát teljesen eltompította a hangom. Aki pedig nekem nyomta a hátát, meg is ijedt tőlem, így azonnal kimászott, majd megfordult és rám nézett. - Nem tudsz jobban fi... - akadt el a szavam, amikor felnéztem az illetőre. Meglepetten néztem fel a cinóbervörös szemeibe és azok is meglepetten néztek vissza rám.

- [Név]... - ejtette ki halkan a nevem. - Tényleg te vagy az? - kérdezte megszeppenve.

Be kell valljam nem szimplán csak játszottunk együtt. Nem. Közösen fejeztük be az általánost is és csak azután költöztünk el, de én akkor már menthetetlenül szerelmes voltam a gyerekkori barátomba. Persze sosem mondtam meg neki, hisz mi értelme volt volna, ha már tudtam, hogy elköltözünk?

- Igen, én vagyok. - vittem lentebb én is a hangom. - Rég nem láttuk egymást. - nevettem egy picit.

- De még milyen rég óta. - húzta széles mosolyra az ajkait, majd megragadta a karomat és magához húzott. Egyenesen a karjai közé rántott és szorosan megölelt. Szinte alig fogtam fel a helyzetet, csak nagyokat pislogtam a kabátjába.

Vááá~ nagyon jó illata van.

- Annyira jó újra látni, nem is tudom már hány éve. - tolt el vállamat fogva, hogy a szemembe nézhessen, míg mosollyal az arcán nézett le rám. - Hihetetlen, szinte semmit nem változtál azóta. Ugyanaz az aranyos lány vagy, akit megismertem. - mosolygott hevesen, míg szavaitól kissé vér szökött az arcomba, de a hideg által okozott pirosságtól nem látszott szerencsére.

- T...te viszont rengeteget változtál. - néztem végig egészén talán most először, mióta összefutottunk. Magas lett, mondhatni fél fejjel nagyobb, mint én és a kabátján kívül is látszik, hogy teltebb is lett. Biztosan úszik még mindig, hisz imádott mindig is.

- Ugyan már. Zavarba hozol. - vakarta meg tarkóját. - De mesélj hogy kerülsz ide? - emelte rám újra karmazsinvörös szemeit.

- Ide járok egyetemre és hát hazafele tartottam, de a hóesés és a szél közbe szólt, aztán itt húztam meg magam. Te?

- Velem is ez a helyzet igazából. - mosolygott rám. - De soha nem gondoltam volna, hogy az én elveszett gyerekkori barátommal itt találkozhatok újra.

- Hát ezt sem. - mosolyogtam rá én is. - Viszont igazán örülök. Jó újra látni.

- Téged is. - nézett meglágyultan rám. - De mesélj mi újság veled? Mesélj el mindet! - nézett rám és ezután én mesélni kezdtem. Miután elmondtam mindent, ami velem volt én is meghallgattam Natsuyát. Rengeteget nevettünk ezalatt az idő alatt és újra jól éreztük magunkat, mint régen, de vajon tud minden olyan lenni, mint régen volt?

Idővel a hóesés is alább hagyott, így sétaközben folytattuk a beszélgetést, majd elérkeztünk egy kereszteződéshez, ahol elváltak útjaink.

- Én azt hiszem most megyek és felmelegszek. Holnap akkor találkozunk az egyetemen. - mosolyogtam rá. - Szia! - intettem neki.

- Holnap akkor! - emelte intésre ő is a kezét. Épphogy csak megfordultam volna, de elkapta a kezem. - [Név]. - vett egy mély levegőt, majd folytatta. - Mi lenne ha folytatnánk onnan ahonnan abbahagytuk akkor? - kérdezte meg teljesen komolyan. Meglepett a kérdése, viszont ez egy kellemes meglepetést okozott. Sóhajtottam egyet, majd egy lépéssel közelebb léptem hozzá.

- Az igazán jó lenne. - mosolyogtam fel rá. - De mi lenne, ha tovább is haladnánk ezúttal?

- Rendben van. - vigyorgott rám. Ez esetben volna kedved velem randira jönni? - csúsztatta kezeit hátamra.

- Lenne. - bújtattam át kezeim karjai alatt és öleltem meg szorosan, miközben hallottam gyors szívverését, mely ugyan olyan gyors volt, mint az enyém.

~~~~~~~~~~~~~~~
Tudtátok, hogy létezik ilyen szó, hogy cinóbervörös? Én most ismerkedtem meg vele és Natsuya szeme pont ilyen színű. Angolosan vermillion, de szerintem nagyon jól hangzik magyarul.😋