Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Nehéz volt az iskola váltás főleg, hogy életem legnehezebb időszakában következett be. Miután anya és apa elváltak, nem sokkal később áthelyezték anyát a munkahelyén, így el kellett költöznie. Én pedig mentem vele.
Pár napja, hogy megkezdtem az iskolát, de még nem igazán barátkoztam össze senkivel. Mondjuk, nem is próbálkoztam igazán, ám kedvem sem volt, hogy őszinte legyek. Minden össze volt kavarodva a fejemben és próbáltam feldolgozni a sok rosszat, ami mostanában szembejött velem, de egyedül nehezebb, mint hittem. Anyának nem panaszkodhattam, elvégre neki is új helyzet és nehéz, a barátaim a másik városban maradtak mind, de nem zaklathatom őket folyamatosan a problémáimmal. Így maradt az egyetlen lehetőség, hogy egyedül emésztem meg a dolgokat. Kerestem valamit, amibe elmenekülhettem és elgondolkodtat, így a valóságra nem kell gondolnom egy ideig. Ez pedig az olvasás lett, mindenféle, ami éppen a kezembe akadt. Az iskolába is magammal vittem és szünetekben olvastam csendesen anélkül, hogy bárkit is zavarjak vele.
A kezemben a könyvvel úgy araszoltam át az udvaron a kapuhoz, azonban túlságosan belemerültem és beleütköztem egy srácba.
- Bocsánat, nem figyeltem eléggé. - sütöttem le szememet és léptem hátra párat, majd egy nagy lépéssel oldalra, hogy kikerüljem őt. Összecsuktam a könyvet és magamhoz szorítottam, eldöntve, hogy inkább nem olvasok sétálás közben.
- Mégis mit képzelsz magadról, há~ - Viszont a srác nem engedett, de nem volt egyedül, hanem volt vele még két haverja is. Csak a lábukat láttam, mert féltem felnézni rájuk. -Hozzád beszélek kócos. - kapta ki a kezemből a könyvet, míg a hajamra utalt, ami igazából csak göndör volt.
- Bocsánatot kértem, nem tudom mit akarsz még, de visszaadnád a könyvemet, kérlek? - nyújtottam ki kissé a kezemet, azonban féltem bármi határozott mozdulatot is tenni.
- Héj! Ki mondta, hogy visszaadom még? Először lássuk csak mit is olv...pff haha... - tört ki hangos nevetésben, amint elolvasta a címét a könyvemnek és meglátta a borítóját. Megijedtem a hangos nevetéstől, így még jobban összehúztam magam. Körbe mutatta a haverjainak is a könyvet, akik szintén felnevettek rajta. - Komolyan buzikról olvasol? - nevetett gúnyosan. Közelebb hajolt hozzám és éreztem az arcomon a lélegzetét, míg a szavakat kimondta. - Kibaszott fura egy csaj vagy, új lány. - Összeszorított szemeim kipattantak, nem gondoltam volna, hogy tudják ezt az infót rólam. Torkom teljesen kiszáradt és elkezdett leverni a víz, csak minél előbb el akartam tűnni ebből a helyzetből. Nyeltem egy újabbat és szóra nyitottam a számat.
- Csak add vissza és már itt sem vagyok. - igyekeztem hangosan beszélni, de a csomó miatt a torkomban nem igazán ment.
- Vicces, hogy meg akarod mondani, hogy mit csináljak. - nevetett az arcomba újra. Teljesen váratlanul ért, amikor a kezével erősen meglökött, így pedig a földre zuhantam. Mintha minden érzékszervem eltompult volna és csak meredten néztem magam elé. - Ha annyira kell itt van. - dobta a földre a könyvet, ami után rá is taposott, miközben elsétált mellettem, de még a másik kettő srác is rá-rátaposott. - Még találkozunk! - kiáltott vissza, de én nem tudtam szavaira koncentrálni, mert hevesen zakatoló szívem a fülemben zúgott. Pár perc kellett míg összeszedtem magam és a könyvem, majd elsiettem haza. Hálistennek anyánál előbb érkeztem és csak egyenesen felrohantam a szobámba, majd becsuktam az ajtót és sírni kezdtem. Onnantól kezdve talán még rosszabbul voltam, mint eddig.
