Anime boys

Bokuto Kotaro

Alhasam fájdalmasan görcsölt, hogy már szinte aludni sem bírtam, így inkább kinyitottam szemeimet és felkeltem. Rápillantottam a telefonomra, mely hajnali háromnegyed hármat mutatott. Ezután fogtam magam és kinyitottam szobám ajtaját és a konyha irányába indultam el. Halkan mentem nehogy felébredjen más. Miután kiértem a folyosóról a nappalin áthaladva a konyhában kötöttem ki. Ott felcsuktam az egyik lámpát, amely nem zavar senkit, hogy világít. Elővettem egy poharat és mellé a szekrényből egy fájdalom csillapítót is. Bevettem és kortyoltam rá pár korty vizet. Ezek után lekapcsoltam a lámpát és visszasétáltam a szobámba. Befeküdtem újból az ágyamba és próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, hogy amíg el nem hatott a gyógyszer, addig is elviselhető legyen a fájdalom.

~~~

Reggel a szemeim alig akartak kinyílni az ébresztőm megszólalása után. Nehezen mégis rávettem magam, hogy felkeljek, de még így is percekbe telt. Lassan felültem, majd ezt követően fel is álltam az ágyról, ám ekkor megszédültem kissé. Gyanakodni kezdtem, hogy mi bajom is lehet igazán, majd kezemet homlokomhoz emeltem és állapítottam meg, hogy lehet lázat éreztem. Magamra vettem a köntösöm és kicammogtam anyához a konyhába, ahol már nagyban készítette a reggelinket, mivel ma iskola.

- Jó reggelt kislányom! - köszöntött anya mosolygósan, mint mindig.

- Szia anya! - halványan elmosolyodtam én is.

- Valami probléma van? Nem érzed jól magad? - kérdezte egyből, miután rám nézett és meglátta kissé bágyadt tekintetem.

- Nem tudom. Úgy érzem, mintha lázam lenne. - mondatom után kezét homlokomhoz érintette, majd szó nélkül megfordult és elővette a hőmérőt a fiókból.

- Én is úgy érzem kissé, de megnézzük az a biztos. - adta oda nekem, majd kivettem a kis mérőt a dobozából és bekapcsoltam, ezután a hónom alá raktam és leültem az egyik székre. Anya folytatta a reggeli készítést, majd pár perc múlva bátyám jelent meg az ebédlőben már az iskolai egyenruhájában.

- Sziasztok! - köszönt egyszerre, míg gyorsan anyához lépett és egy puszit adott neki, majd mikor rám nézett megállt. - Jól vagy hugi? - tette kezét a fejemre.

- Nem igazán. - válaszoltam halkan. Ő csak megborzolta kissé a hajamat, majd leült mellém és reggelizni kezdett. Csipogott a lázmérő így kivettem.

'39,5' mutatta a kis műszer. Odaadtam anyának, aki megnézte szintén és elrakta.

- Lehet, hogy ma ne menjek suliba? - kérdeztem egyszerűen és anyát néztem, míg nem válaszolt.

- Rendben van, de pihensz, hogy ne legyen rosszabb a helyzeted. - kivett egy fájdalom csillapítót, majd odaadta nekem. - Egyél valamit mielőtt ezt bevennéd. - tett egy pohár vizet is az asztalra. Nehezen, mert nem igazán akart lecsúszni, de megettem pár falatot, majd lenyeltem a gyógyszert is. Elköszöntem a többiektől és visszamentem a szobámba pihenni.

Aludtam délelőtt még egy kicsit, majd mikor felkeltem jobban éreztem magam fizikailag, viszont lelkileg nem. Nyomasztó érzés telepedett rám és nem tudtam menekülni előle. Ez a nyomasztó érzés az utóbbi napok miatt keletkezett, hiszen mostanában teljesen úgy érzem magamat, hogy mindennel el vagyok maradva. Nem haladok semerre és csak egy helyben toporgok, de valahogy mégis csúszok lefele. Kellemetlen érzés és erre rátesz, hogy egyedül érzem magam. Az utóbbi egy héten Bokutóval is alig töltöttem időt, hiszen elfoglalt volt a röplabda edzéssel és nem tudott elszakadni rendesen, ha pedig időnk lett volna beszélgetni, akkor pedig fáradt volt nagyon és én nem szerettem volna, ha emiatt betegszik meg, mert fáradt és leterhelt a szervezete. Nem akaszkodhattam rá, mint a barátnője, habár jól esett volna, de kötelességem szem előtt tartani az ő érdekeit is és azt, hogy neki mi a jó. Mégha nekem nem is.