Egy gyerekkori barátság mennyit bír ki? Meddig mehet el a két fél, hogy jóban maradjanak? Mi történik akkor ha az egyiknek oda kell költözni a másikhoz? Mennyit engedhetnek meg? Mire kell odafigyelni? Hiszen még sem úgy mozog egyik sem, mintha a saj...
Míg a telefonom nyomkodtam a nappaliban és néztem közben a tv-t, már amit láttam, Jungkook elmosogatott.
-Még jó, hogy csak ketten vagyunk.-lépett a fotel mellé.
-Miért?-pillantottam fel rá.
-Gondolj bele, ha sokan lennénk, akkor rohadt sok mosogatni való lenne.-kezdte el masszírozni a vállát.
-Jaj de kis nyomi vagy.-nevettem fel.-Ennyitől megfájdul, de az ágytornától meg semmi bajod.-néztem rá vigyorogva.
-Az élvezem. Ez nem.-nézett rám csillogó szemekkel.-Felveszek valami itthonit és mehetünk.-ahogy kimondta már indult is a szobájába.
Tovább nyomkodtam a telefonom, mikor hallottam, hogy valami pittyeg. Mivel az enyém nem, így csak is Jungkook telefonja lehetett az.
-Jimin?-kérdeztem meg hangosan, mivel még mindig a szobájában volt.
-Ö igen.-válaszolta kissé habozva. Letettem a telefont és magam elé néztem. Most vagy hazudik és más írt neki, csak nem akarja megmondani. Vagy tényleg ő írt, de olyan témával kapcsolatban amit nem akar nekem megmondani. Felkeltem és a szobájához mentem, megálltam az ajtóban és láttam, hogy teljesen el van merülve a telefon képernyőjében.
-Megyünk?-kérdeztem meg.
-Huh.-rezzent meg, majd rémült tekintettel rám nézett. Összeráncolt szemöldökkel figyeltem.-Igen, igen. Csak Jimin megkért, hogy mennyek el hozzá.-ezzel lezárta a telefont és a táskájába tette, ami már a vállán pihent.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
-Oké.-vontam meg a vállam. Mi lehet ez mögött valójában?
Felvettem egy pulcsit, amibe bele tettem a telefonom és a kulcsomat, Jungkook már az ajtóban várt. Oda menetem, kimentünk, bezártuk az ajtót, majd lementünk a raktárba, ahol ott volt a kerékpárom, amit be kell, hogy valljak, már elég rég használtam. Kicsit leporoltam, majd kitoltuk. Jungkook segített benne.
-Na akkor indulhatunk?-kérdezte meg, mikor már az utcán álltunk.
-Nem lenne könnyebb ha én vinném a táskád? Majd ha mész Jiminhez akkor oda adom, de addig is jó helyen van nálam.-nyújtottam felé a kezem.
-Igazad lehet. Nem gondoltam bele.-vakarta meg édesen tarkóját majd átadta a táskát.
-Ebben meg mi a frász van?-fogtam meg és nehéz volt. Nem hiszem, hogy csak telefon, pénztárca meg kulcs van benne.
-Ja csak pár cucc.-válaszolta kezét legyintgetve.
-Aha.-a legrövidebb és a legidegesítőbb választ adva neki vettem fel a hátamra. Minek megy el valaki egy táskával futni, ami ráadásul még nehéz is. Ez nagyon értelmetlen, de ha nem akarja megmondani én nem kérdezem meg százszor.
Jungkook lassan elindult én pedig követtem, majd amikor bírtam akkor mellette hajtottam. Kicsit kiszellőzött a fejem, a hideg levegőtől, és nem azon agyaltam, hogy miben sántikálhat. Látszott az arcán, hogy ő is élvezi, ezen csak mosolyogni tudtam.
-Öööö Jungkook.-a szemem sarkából észre vettem valakit, akit nagyon nem akartam.
-Igen? Kifáradtál?-lassított le egy kicsit, mivel elbambultam.
-Nem, nem, csak azt hiszem láttam valakit.-ráztam meg a fejem.-De lehet valaki más volt, csak elnéztem.-néztem rá mosolyogva.
-Kit láttál?-kérdezte meg.
-Azt hiszem Dohyunt.-vallottam be halkan. Tényleg nem voltam biztos benne, de amikor megpillantottam olyan rossz érzés fogott el.
-Nem lehet, hogy csak valaki más volt?-kérdezte miközben az utat figyelte, hogy ne mennyen neki senkinek.
-Jól láttad édesem.-hallottam meg a hangját a hátam mögül, majd a kerékpár megállt én meg majdnem keresztül estem a kormányon. A kiálló vas keretre dőlve, megnyomódott a hasam, ami nagyon kellemetlen és fájdalmas volt.
-Te normális vagy?!-néztem rá dühösen.
-Te nem vagy százas! Mi van ha elesik te nyomorék!!-Jungkook kérdezte idegesen, majd segített leszállni a kerékpárról.
-Nem szeretném ha bármi bajod lenne életem.-gúnyosan mosolygott rám.-Sajnos nem egyedül voltál, így kénytelen voltam ilyen módszerhez folyamodni.-tárta szét karját.
-Dohyun! Menny el mielőtt olyat teszek amit megbánok!-figyelmeztette Jungkook, de ő csak nevetett.
-Jaj, a nagy Jungkook megvédi a kisasszonyt, aki maga is képes lenne rá, ahogy hallom, de nem, mert neked ott kell lenned a tövében és védelmezni a gonosztól. Azt hiszed mindig ott lehetsz a tövében?!-nevetett fel.-Nem. Nem leszel neki ott, mert te csak egy barát vagy!-lépett közelebb hozzá.-És ki kell, hogy ábrándítsalak, nem leszel ennél több számára, csak egy barát, aki a feledés homályába fog veszni!-kezdte el a mutató ujjával nyomkodni Jungkook mellkasát, aki legszívesebben be húzott volna neki, de tartóztatta magát.
-Nem mondom el még egyszer. Hagyd őt békén! És igenis ott leszek neki mindig, ott voltam eddig is, amióta az eszemet tudom, és ott is leszek neki amikor már azt sem fogom tudni, hogy ki vagyok! Mert ő én vagyok, ő az egyetlen ember, aki bármikor és bárhol számíthat rám és ez fordítva is igaz, és te nem fogod ezt tönkre tenni!-lökte el a mellkasánál fogva.-Most pedig takarodj a közeléből, mert rendőrt hívok!-nézett rá szúrós tekintettel. Dohyun elmosolyodott és zsebre tett kézzel elsétált.
A történtek miatt meg sem tudtam mozdulni, nem hogy bármit is mondani. Csak néztem az előttem állóra, aki ökölbe szorított kezekkel állt és a földet nézte. Nagy levegőt vett és átölelt.
-Ne aggódj, minden rendben lesz. Én itt vagyok neked.-kezdte el simogatni a hajamat, ami megnyugtatott.
-De hallottad mit mondott, nem lehetsz mindig mellettem.-pillantottam fel rá könnyes szemekkel.
-Neki hiszel, vagy nekem?-kérdezte meg lágyan.
-Neked.-szóltam halkan.
-Akkor hidd el, hogy MINDIG itt leszek és bármit megfogok tenni azért, hogy soha ne essen bántódásod, mert ami neked fáj az nekem is.-fejem a mellkasához szorította.
-Köszönöm.-öleltem át derekát.
-Na gyere mennyünk még egy kört, utána haza megyünk. Megbeszélem Jiminnel, hogy majd máskor megyek át.-emelte fel fejem az államnál fogva.
-Üümm.-ráztam meg a fejem. Kérdőn nézett.-Haza kísérsz és elmész Jiminhez. Megleszek otthon, ha pedig valami baj lesz akkor hívlak.-válaszoltam neki.
-Rendben, akkor legyen így.-bólintott, majd elengedett és segített felszállni a kerékpárra mert még mindig kicsit fájt a hasam.
-Biztos, hogy nem lett nagyobb bajod?-kérdezte meg miközben elindultunk.
-Nem, csak egy folt lesz ott, de jól leszek.-hajtottam meg jobban és ezzel lehagytam. Nem akarok félelemben élni, hogy vajon melyik sarkon fog elém állni. Muszáj ki állnom magamért, és ebben az segít a legjobban, hogy Ő mellettem van. Erősebbé tesz, már csak a tudat, hogy itt van, és ezt valahogy át kell vezetnem az elmémből a testembe, hogy meg tudjam védeni magam. Erre pedig az a legjobb, hogy ha ő nem lesz otthon, akkor előveszem azokat a mozdulatokat, amikre tanított, hogy ne blokkoljak le.
