Zenesuli / Javítás alatt /

49. rész

A szám amit Andrew mutatott volt az a dal amit már vagy egy éve kerestem mindenhova beírtam a szöveget de sehol sem találtam. A refrént pedig soha sem hallottam ki igazán. A zeneszám viszont nem volt más mint a...

- Hihetetlen, tényleg ez az. De... hogy, találtad meg? - kérdeztem.

- Hát tudod ahányszor már próbáltad nekem elénekelni, rájöttem.- magyarázta Andrew.

- Rájöttél? De mégis mire?

- Talán, mert még nem beszéltél igazi spanyolokkal. Sokkal másabb a kiejtésük amikor pedig énekelnek akkor főleg nem lehet érteni, hogy mit. Csakis azok értik általában akiknek az az anyanyelvük.

- Nem mondod? Ezek szerint te már beszéltél igazi spanyolokkal. - fontam össze a karjaimat magam előtt.

- Hát tudod, apám mindig vitt ide oda minket amikor kicsi voltam szóval lényegében igen. Ők nem úgy éneklik a spanyol dalokat mint te vagy én . De azért tettszik?

- Amúgy is tetszik.- mondtam mosolyogva és egy puszit nyomtam az arcára. - Már most nagyon imádom. Köszönöm.

- Szívesen. - mondta mosolyogva. - Na és? Érdekel a címe?

- Még szép!- vágtam rá rögtön.

- Perdona, si te llamo amor.- ejtette ki a mondatot Andrew, én pedig azonnal próbáltam lefordítani magamban mit is jelent. Majd egy kis idő elteltével meg is fejtettem...

- Hát Bocs, hogy szeretlek.- emeltem rá a tekintetem.

- Azt hiszem ez a tény megbocsájtható és kölcsönös. - válaszolta Andrew, majd közelebb hajtotta hozzám a fejét, mindketten lehunytuk a szemeinket az ajkaink pedig lassan össze értek.

 Miután elváltunk egymástól azt láttam, hogy a bátyám a visszapillantó tükörben nézett vissza ránk mi pedig azonnal paradicsom vörös fejjel oldalra néztünk.

- Jól van. No para. Csak annyit akartam, hogy kb 10 perc és otthon leszünk. Ja és hogy anya keresett, de nem ért el és azt üzeni felhangosíthatnád a telefonodat mielőtt szívrohamoz kap.- osztotta meg velem Louis az elmúlt órák eseményeit, amiket átaludtam.

- Rendben. Köszi.De most már mindjárt otthon vagyunk nem hívom fel addig.- mondtam.

 Ahogy pedig a bátyám megjósolta az úgy is volt és 10 percel később miután kiraktuk Andrewt George bácsinál, és Jul-t,  Louis leparkolt a házunk előtti garázsbejáróra.

 A két kisebb táskánkat kivettük a csomagtartóból, amikre az elmúlt két napban szükségünk volt, ahogy pedig a bátyám becsukta az autóját, beléptünk a házba. Bent azonnal  megcsapott az otthon melege és anya citromos gyömbéres teájának és kekszének az illata.

- Sziasztok!- köszöntünk egyszerre a szüleinknek akik a kanapén virrasztva vártak minket.

- Csakhogy megjöttetek végre!- pattant fel a bútorról anya és odarohant hozzánk és egyszerre ölelt át minket.

- Anya akkor nem csináltál így mikor Londonba utaztam. - nyöszörögtem, hogy elengedhetne mielőtt megfulladok.

- Jól van na, azért csak örülhetek, hogy hazajöttetek nem?- engedett el vidáman.

- Persze, majd kicsattansz az örömtől.- mondtam felakasztva a kabátomat az előszobai fogasra. - Történt esetleg valami ezalatt a kép nap alatt?- kérdeztem és magamban kicsit reménykedtem abban is, hogy a nagy örömnek a pénzügyi gondjaink megoldásához van köze.

- Bizony ugyanis van egy remek hírünk.- mosolygott tovább anya és a nappaliba tessékelt minket a bátyámmal ahol apa várt minket és tea na meg persze sütemény, amire hozzáteszem a testvérem azonnal lecsapott.

- Szóval mi a nagy hír?- érdeklődött egy kekszel a szájában Louis miután mindannyian helyet foglaltunk.

- Igazából a hír leginkább neked szólna kincsem.- fordult felém anya, mire félbeszakítottam.

-Anya ne is mondj semmit ugyanis átgondoltam mindent ebben a pár hétben amíg itthon voltam, és maradok. Itthon leszek és segítek nektek amég helyre nem jövünk anyagilag annyira, hogy folytatni tudjam az iskolát.- közöltem velük a döntésemet amit még apa kért tőlem, hogy gondoljak meg.

 A szüleim első hallásra nagyon meglepődtek a döntésemen majd egy kicsit elérzékenyültek, de aztán csak rám mosolyogtak és megrázták a fejüket.

-Pont erről van szó drágaságom. Elkezdheted a második félévedet az iskoládban.- mondta ki végül anya el kiáltva magát a második mondatánál amit gondolom azóta tartogatott magában mióta hazaértünk.

Egy pillanatig csak döbbenten álltam a nappali közepén, majd hatalmas boldogságtól a szüleim nyakába borultam.

- Köszönöm,köszönöm. - mondtam elérzénykenyülten. - De hogyan tudtátok megoldani?

- Csináltunk a netre egy frappáns kis oldalt és így már az interneten keresztül is tudnak tőlünk rendelni árut és nem kell mindenkinek itt helyben átvenni. Aki esetleg nem tud eljönni hozzánk.- válaszolta apa.- Ezzel pedig rohamosan megnőtt a forgalmunk is.

- Hiszen ez szuper. - örömködtem tovább.

- Igen ez nekünk is és nektek is egy hatalmas dolog. Viszont késő van és gondolom fáradtak vagytok, de ezt mindenképpen szerettük volna még ma elmondani. - mosolygott ránk anya.

- Szeretlek titeket, ti vagytok a legjobb szülők a világon. - öleltem meg mindkettőjüket.

- És én? - hallottam meg magam mögül a bátyám durcás hangját

- Te pedig a legjobb tesó a világon.- mondtam azzal őt is magunkhoz húztam.

- Úgye tudod, sose hagytuk, volna  hogy feladd álmaid suliját. - mondták egyszerre.

- Értetek bármit megtettem volna. Viszont nagyon köszönöm, hogy nem hagytátok. - mondtam teljesen
meghatódva.

Mindezek után hatalmas boldogsággal és nyugodsággal mentem fel a szobámba és egy gyors zuhany után szinte azonnal bedőltem az otthoni pihe puha ágyamba. Mielőtt pedig lehunytam volna a szememet elhatároztam, hogy ezt az utolsó három napot amit még itthon töltök megpróbálom maximálisan kihasználni és a családommal lenni.