Zenesuli / Javítás alatt /

13. rész

Másnap hajnalban ébredtem fel viszont nem a szobámba voltam. Hanem az iskola udvaron. Egy szál pizsiben és kabátban. Gyorsan magamhoz tértem és megláttam, hogy egy kipárnázott padon fekszem a lábamnál pedig egy ismerős személy húzza mosolyra a száját.

- Mi folyik itt Adnrew? Mi a fenét keresek itt? Ki hozott ide? Alvajáró vagyok? - hadartam el a kérdéseimet ijedten egy szuszra.

- Egy, tudtommal nem folyóparton vagyunk, úgyhogy nem folyik itt semmi. Kettő én hoztalak le ide, ami nem volt nehéz mert kívül hagytad a zárban a kulcsodat. Három pedig megnyugtatásodra közlöm nem vagy alvajáró. - mondta el a történteket, olyan nyugodsággal a hangjában mintha ez egy teljesen normális szituáció lett volna.

- Miért csináltad? - kérdeztem.

- Hát csak úgy. Békülési kísérlet?

- Ez mind szép és jó. De ki mondta, hogy megbocsájtok.

- Hát nem?

- Nem tudom.

- És ezektől talán meggondolod magadat? - tartotta fel a kezében azokat a kottákat és azt a dalt, amiket aznap nem talált és összevesztünk miatta. Majd átnyújtotta a papírokat nekem.

- Nem is tudom. Talán kezdesz meggyőzni. Rendet raktál, hogy megtaláltad őket?

- Igen. De azt nem garantálom, hogy így is fog maradni.

- Kicsit tényleg túlreagáltam. Sajnálom. - kértem bocsánatot én is.

- Már megszoktuk. - viccelődött.

- Nagyon vicces. Bunkó.

- Ez most szívén szúrt. - kapott a melkasához tettetett sérdődöttségel.

- Akkor szent a béke? - nyújtotta felém a kezét.

- Még szép!- nevettem el magam, majd belecsaptam a kezébe. - Viszont lenne még pár kérdésem.

- Hallgatlak. - nézett mélyen a szemembe és a kezeit a térdére téve megtámasztotta rajta az állát és csak engem figyelt amitől kicsit zavarba jöttem.

- Öhm...izé mennyi az idő?

- Hajnali hat.

- Mikor hoztál le?

- Szerintem hajnali fél öt körül.

- És ha nem lett volna nyitva az ajtó mit csináltál volna?

- Felmásztam volna a teraszon. - grimaszolt eggyet.

- Hahaha. Milyen igaz. És amúgy Hogy nem szakadtál meg?

- Ezt meg hogyan érted?- nézett rám kérdőn pedig jól tudta miről beszélek.

- Nem vagyok nehéz?- pontosítottam a kérdést.

- Nem, nem igazán.

- Tudod ez nem igazán győzött meg.- hangsúlyoztam ki azt a szót amit utána ismételtem. - Elmodhatod.

- De tényleg nem vagy az. - ellenkezett, ami kicsit megnyugtatott és jól esett.

- Hogy a tudtad feladni rám a kabátomat úgy, hogy közben nem ébredtem fel?

- Hát jó kis alvókád van mit nem mondjak. - röhögte el magát ami annyira de annyira jól állt neki. Erre nem voltak szavak.

- Mondták már mások is. Mindenesetre nem fáztam. Köszi. Viszont nem mennénk fel? Mert mostmár megfagyok.

- Dehogynem menjünk! Kapott fel a padról majd a kezében tartva menyasszony fogásban ekezdett vinni az épület felé.

- Héj! Mit csinálsz?