Lumos - fény a sötétben

15. Kerüljön bármibe is

╲⠀╲ ⋆⠀╲ ╲
⠀ ╲⠀╲ ☾⋆.˚ ⠀ ╲ ⋆｡ ⠀⠀⠀⠀⠀
⠀⠀⠀☆⠀ ╲⠀⠀ ⊹ ⠀. ☆
⠀⠀⠀ ⊹ ⠀⠀ ★

[  Camilla  ]

_______

Kettőt kopogtam a tölgyfaajtón és vártam, amíg a professzor ki nem szólt, hogy "Szabad". Azelőtt még egyszer sem voltam McGalagony első emeleti irodájában, így érdeklődve néztem körbe a helyiségben miután beléptem. A dolgozószoba kicsi volt ugyan, de a benne elhelyezkedő hatalmas kandalló barátságossá varázsolta a helyet.

– Jó reggelt! – köszöntem mosolyogva, mire a professzor felpillantott az előtte heverő pergamenekből.

– Jó reggelt, Miss Cooper – felelte, majd a saját íróasztala mellett álló kisebb asztal felé intett. – Remélem készen áll, ugyanis rengeteg válogatnivaló akad itt.

Nagyot sóhajtva sétáltam oda és foglaltam helyet a terebélyes papírhalom előtt. Az igazat megvallva nem volt sok kedvem a vasárnap reggelemet büntetőmunkával kezdeni, de végig arra gondoltam, hogy magamnak okoztam a bajt, így végülis teljesen jogosan kaptam ezt.

– A feladata a következő; legyen szíves a jobb oldalt található leveleket összehajtogani és egy-egy borítékba rakni őket. A pecsétet majd én rányomom, azzal ne bajlódjon – magyarázta, mire bólintottam egyet és előszedtem a pálcámat. – Ó nem, kézzel, ha kérhetném.

– Kézzel? – néztem rá megrökönyödve. A különféle műveltetőbűbájok szinte az életünk részeivé váltak, ezért meg sem fordult a fejemben, hogy igazából a büntetés része a dolognak nem az, hogy időt kell rá kell áldoznom, hanem hogy rendesen meg is kell dolgoznom közben.

– Igen, kézzel. Nem üdülni jött ide, Miss Cooper – pillantott rám szórakozottan McGalagony. Beletörődve bólintottam, majd a kezembe vettem az első papírlapot. Meglepődve konstatáltam, hogy egy hivatalos levél volt. Nem akartam nagyon belenézni, ezért csak a címzettre pillantottam rá, aki egy bizonyos Wallace úr volt. A professzor mintha olvasott volna a gondolataimban, ugyanis fel sem nézve a saját lapjaiból megjegyezte: – Azok a jövőbeli elsőévesek roxforti levelei.

– Kicsit sajnálom, hogy én nem kaptam ilyet – nevettem fel kissé keserédesen, mire McGalagony legnagyobb meglepetésemre elmosolyodott. Az egész nagyjából két másodpercig tartott, de én éppen kiszúrtam, ezért onnantól kezdve büszkén csináltam tovább a munkám.

Nagyjából egy óra telhetett el, amikor lelassultam a folyamatos hajtogatásban és azzal egyidőben rögtön fel is tűnt a szobában uralkodó csend, amit hirtelen kedvem kett megtörni. Elkezdtem olyan témákon agyalni, amikre McGalagony rendesen válaszolna is és nem csak két szóban rendezné le a dolgot. Egyetlen dolog jutott csak eszembe, amire Rebeca azt mondta indulás előtt, hogy mindenképp kérdezzek rá valahogy, de ott helyben már nem tűnt annyira jó ötletnek. Mert mi van, ha az egész tényleg csak egy újabb tréfa valamelyik diák részéről? Nem akartam se nem naivnak, se nem befolyásolhatónak tűnni a professzor szemében, ugyanakkor nagyon érdekelt a téma. Végül egy aprót köhintve belekezdtem;