Két lány egyszerre érkezik az Ilvermornyból a Roxfortba úgy, hogy előtte még csak látásból sem ismerték egymást. Véletlen lenne? Lehetetlen. A kérdés már csak az, hogy ki intézte ezt így és miért tette?
A lányok mindenesetre a legjobb kezekbe kerül...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
{ Camilla szemszöge } ___
Az éjszakai kilógásunk után álmosan és kissé hisztisen ébredtem fel reggel. A Kövér Dáma hajnali ötig isten tudja merre szomszédolt, így kénytelenek voltunk a kemény földön ülve megvárni őt, hogy aztán visszabújjunk az ágyunkba nagyjából egy órát aludni. Nem éreztük magunkat valami fényesen, de abban egyetértettünk Rebecával, hogy abszolút megérte az éjszakai kóborlás ha más nem már csak azért is, mert sikerült tökéletes tervet kovácsolnunk.
Igyekeztem a legemberibb külsőt varázsolni magamnak (nem igazán jött össze), majd belebújtam a taláromba, és utamat a Nagyterem felé vettem. Rebeca azt mondta, hogy ne várjam meg, mert valószínűleg el fog aludni a zuhany alatt, úgyhogy egyedül baktattam lefelé a lépcsőkön, miközben gondolataim az este körül forogtak. Jól kidolgoztuk a tervünket, a megvalósítással azonban akadtak gondok.
– 'Reggelt – huppantam le a Griffendél asztalához a Tekergők gyűrűjébe, és gyorsan lepacsiztam a mellettem ülő Jamesszel.
– Minden rendben? Mintha kissé nyúzott lenne az arcod – pillantott rám aggódóan Remus, mire összeráncolt szemöldökkel, kérdőn néztem felé.
– Hogy mi? – Mire feltettem a kérdést, már rá is jöttem, mi nem stimmel. – Csak nincs rajtam smink, te hülye! – kértem ki magamnak felháborodva, és hozzávágtam az első kezem ügyébe kerülő tárgyat – ami jelen esetben egy szelet trappista volt. A fiú védekezően felemelte a kezét, de a szelet sajt még így is eltalálta, és az ölében landolt. Egy pillanatig úgy tűnt, hogy megleptem Remust a dobásommal, de aztán kapcsolt, és gyorsan visszahajította. A sajt nekiütközött a vállamnak, onnan pedig a földre hullott le James és közém.
– Kajacsata! – kiáltott fel Sirius boldogan, és teljes erővel hozzávágott egy zsemlét a vele átlósan ülő Peterhez, akinek nagyot koppant a fején a péksütemény, mire mindannyian nevetésben törtünk ki. Már reggel nyolckor remek hangulat uralkodott nálunk, ami a többi asztalnál ülőknek is feltűnt. Egyesek szintén nevetve, mások irigykedve vagy éppen gőgösen néztek ránk – igen, ez utóbbi persze a Mardekárosokra vonatkozott, akik mindig kimérten és hűvösen ücsörögtek az étkezéseknél, igyekezve megvetően nézni másokra.
– Na, de most komolyan. Nem aludtál jól, vagy mi? – kérdezte James, és szerintem tapintatos próbált lenni, de nem igazán jött össze neki. Miután feltette a kérdést, lenyúlt, felvette a sajtot és szemrebbenés nélkül a szájába tömte azt, miközben kérdőn nézett rám várva a válaszomat. Elkerekedett szemmel néztem rá, majd gyorsan megráztam a fejemet, és hitetlenül felnevettem.
– Te megetted a sajtot a koszos földről, onnan, ahol az előbb még a cipőmmel tapostam – közöltem vele még mindig elcsodálkozva. A fiú vadul bólogatni kezdett, miközben lepacsizott a többiekkel.
